Pura vida, Costa Rica

Tenger és dzsungel, egzotikus állatok és növények, ez Costa Rica legnagyobb vonzereje. Itt hírből sem ismerik a rohanást.

Pura vida, Costa Rica

 
Bár az ország neve spanyolul gazdag partot jelent, Costa Rica fejlődő ország, nem gazdasági nagyhatalom, nincs ipara vagy magas GDP-je, de mégis számos dologban élen jár. Amire rögtön büszkék is lehetnek, hogy területének egynegyede nemzeti park, ezzel méretéhez viszonyítva Costa Rica rendelkezik a világon a legnagyobb védett területtel.
 

Két igen fontos címmel is rendelkezik az ország: egyfelől nemrég a világ legzöldebb országának választották, másrészt Happy Planet Index alapján a világ legboldogabb országa.

Párizs titkos szegletei - OTP Travel Utazási Iroda
Itt hírből sem ismerik a rohanást. A kényszerű komótosság azonban szépen lassan átformálja az embert. Megtanulja méltányolni és becsben tartani a pihenés és várakozás perceit, felfedezi a rejtőzködő pompát, és rájön: a lajhárok és teknősök egyáltalán nem oktalan, lusta állatok, hanem bölcsek. Mérhetetlenül és végtelenül bölcsek. Ezért is élnek Costa Ricán. Lebilincselő ország, amely klasszikus látnivalói mellett sok-sok kalanddal csábítja az utazót. A négymilliós lakosú, ökoturizmusáról is ismert közép-amerikai ország keleti oldalán az aranyló homokpartokat a Karib-tenger mossa, nyugaton a végtelenbe nyúló Csendes-óceán határolja. A trópusi éghajlatú, hegyvidékekkel ékes országban különleges élményekben lehet részünk: vannak itt biztonságosan bejárható buja esőerdők különleges madár- és majomfajokkal, aktív vulkánok, idilli strandok, a főváros San Jose is hangulatos. És persze nem hiányzik az önfeledt karibi hangulat rummal, tánccal, lazulással.
Pura vida, Costa Rica - OTP Travel Utazási Iroda
Autót könnyen bérelhetünk, két dologra azonban készüljünk fel! Az ország útjai nincsenek éppen tökéletes állapotban, így itt száguldozásra ne számítsunk! De miért is tennénk?! A másik jellegzetesség, hogy Costa Rica-n nincsenek utcanevek és házszámok, még a fővárosban, San Joséban sem. Vagy ha vannak is, ügyet sem vetnek rá. De akkor miként lehet itt tájékozódni? Egyszerűen: meg lehet adni olyan tájékozódási pontokat, mint hogy 100 méterre nyugatra a postától, vagy a halpiac túloldalán. A rendőrörs? Ott van az egyetemmel szemben. És a egyetem hol van? Hát a rendőrséggel szemben. Néhány környéken ugyan használnak egy helyrajzi számokat, és helyenként utcanévtáblák is vannak, de a helyi lakosok többsége ezzel nem foglalkozik. Annyira nem, hogy bár a város egyik fontos tájékozódási pontja a Casa Presidental, az elnöki rezidencia, még a leginkább illetékes,- azaz az elnök- sem tudja a pontos címét.

A fővárostól alig 200 kilométerre lévő Puerto Viejo fekete homokjával a szörfösök paradicsoma, az északabbra található Cahuita Nemzeti Park pedig pálmafákkal szegélyezett strandjaival hívogat. A nagy hullámokat korallszirtek törik meg, így úszásra és búvárkodásra egyaránt tökéletes a hely.
Pura vida, Costa Rica - OTP Travel Utazási Iroda
Az ország délkeleti részén található városka a strandoláson kívül is számtalan programra várja az ide látogatót. A bárokból Bob Marley zenéje szűrődik ki, míg a helyiek komótosan kortyolgatják a guaro-t, a cukornádból párolt italt. A rusztikus éttermekben a fúziós és a karibi konyha legjavát szolgálják fel, késő este pedig táncparketté alakul minden és hódít a reggaetón.

A közeli Foundation Jaguar Rescue Centerben sérült állatokat gyógyítanak a világ minden tájáról érkezett önkéntesek, olyan élőlényeket, amiket még a természetfilmekben is csak ritkán lehet látni. A környéken található a Chocorart kakaóbab ültetvény is, itt kitűnő minőségű, harmonikus ízű csokoládét állítanak elő a helyben termelt babszemekből.
Pura vida, Costa Rica - OTP Travel Utazási Iroda
Érdemes kerékpárt kölcsönözni és két keréken bejárni a legjobb helyeket. Igen népszerű a helyiek körében a lovaglás, így a turista is könnyen nyeregbe pattanhat és romantikus tengerparti galoppba kezdhet. Mivel a panamai határ nagyon közel van, már egy rövid autózással átléphetünk Közép- Amerika legdélibb államába. De szervezett túrákat is indítanak oda.

A Karib-tenger partján fekvő Tortuguero Nemzeti Park- annak ellenére, hogy csak hajóval vagy repülővel érhető el- rendkívül népszerű a turisták körében. Három tengeri teknősfaj legfontosabb fészkelőhelye, vezetett esti túrák során figyelhető meg amint lerakják tojásaikat. A park flórája és faunája rendkívül változatos, igazi dzsungel - mocsarakkal, lagúnákkal. Gyalogosan szinte csak vezetett túra keretében ismerhető meg a rengeteg, ezen kívül pedig vízi-, és csónaktúrákat is szerveznek. A tengerpartja szép, de a cápaveszély miatt úszásra nem alkalmas.

De néhány napra egyébként is érdemes elhagyni a festői strandokat, és felfedezni az Arenal vulkán környékét. A nemzeti park közepén magasodik az 1633 méteres, szabályos kúp alakú tűzhányó. A mai napig rendkívül aktív vulkán történetét hatalmas kitörések és gyilkos lávaomlások jellemzik.
Pura vida, Costa Rica - OTP Travel Utazási Iroda
A tűzhányó lábánál fekszik a környék központja, La Fortuna. A bájos kisváros hamar felfedezhető, és itt is számtalan túra közül lehet választani. A festői tűzhányót felfedezhetjük egyedül is, de naponta indulnak vezetett túrák is képzett helyi vezetőkkel. Ha bírjuk szusszal, akkor félnapos mountain bike túrára is benevezhetünk; utánozhatatlan élmény így felfedezni a környéket: a látvány, az oxigéndús levegő és a dzsungel egyszerűen lenyűgöző. Vizes kalandból sincs hiány: a Balsa folyón 6 órás raftingoláson emelhetjük meg az adrenalin szintet, a nicaraguai határon lévő Rio Negrón pedig hatalmas gumibelsőkön ülve csoroghatunk le. Népszerű helyi sport a SUP, - álló kajakozás és szörfözés keveréke- ebből is vehetünk itt leckéket, igen jó móka a különböző manőverek gyakorlása.
Pura vida, Costa Rica - OTP Travel Utazási Iroda
A vulkán közelében számtalan meleg vizű forrás található, így nagy élmény egy éjszaka csobbanás a simogatóan meleg vízben. A hőforrások termálmedencéiben lazulva nézhetjük, ahogy a láva lefelé kanyarogva utat vág magának a hegyoldalon. Az egyik, ha nem a legszebb, a La Fortuna közelében található Baldi Hot Spring Spa 25 gyógyvizes, a vulkán által fűtött medencével, jacuzzival, csúszdákkal. A medencék alakja, kialakítása, a szaunák, a gőzkabinok, a környezet egész egyszerűen lenyűgöző, tökéletes relax. Nagyjából ez lehet az a pillanat, amikor teljesen átérezzük az ország „Pura Vida” érzését. A kifejezés azt jelenti: tiszta élet, avagy átvitt értelemben: „minden rendben”. Egy vidám, életigenlő kifejezés, amit országszerte használnak üdvözlés, búcsúzás és hogylét felőli érdeklődésre válaszolva. Legalább ennyire bájos kifejezés, ahogy terhes nőkre azt mondják, hogy “fénnyel élő” (con luz) illetve ha valaki megtalálja az élete párját, akkor arra azt mondják, hogy ő a “narancs másik fele” (media naranja). A taxiórát “Máriának” hívják, de ezzel csak utalnak Szűz Mária becsületességére és erényességére - ezek betartása egyén és alkalomfüggő. Kifejezések, melyek sokat elárulnak az itteniek életfelfogásáról, életöröméről.

Nincs messze Monteverde, a  „felhőerdők otthona”. Igazán izgalmas kaland végigcsúszni a Selvatura Park drótkötélpályáján, magasan a lombkoronák felett, vagy csak egyszerűen végigsétálni egy függőhídon, talpunk alatt szakadékkal. A felhőerdők világa (köszönhetően a 1200-1600 méteres magasságnak) rendkívül nyirkos, ködös, misztikus terület. Számos jó túraút közül választhatunk, de a legizgalmasabb egy függőhidas lombkorona túra.
Pura vida, Costa Rica - OTP Travel Utazási Iroda
Costa Rica nyugati partjait a Csendes-óceán helyenként szelíden nyalogatva, máshol óriási hullámokkal szaggatva-morzsolva a homokot és sziklákat. A strandok egy része gyakorlatilag néptelen, több kilométert is sétálhatunk, mire egyáltalán emberekkel találkoznánk. A Quepostól 20 kilométerre található a Matapalo strandon nincsenek kiépített sétányok és napágyak, csak a  mangó-, kókusz-, pálmafák adnak árnyékot a strandolónak, és ameddig a szem ellát: az óceán.

A Manuel Antonio Nemzeti Park Quespostól délre található, San Josétól 132 kilométerre, és a világ egyik legszebbjei természetvédelmi területe. Közel 184 madárfaj és 109 emlős él itt, és persze a növényzet is lenyűgöző. A nemzeti park hófehér homokos tengerpartjai is képeslapra illőek. Édes majmokat, delfineket, alkalmanként vonuló bálnapopulációkat figyelhetünk itt meg, de pillangók, papagájok, kolibrik, sőt kígyók is nagy számban előfordulnak.
Pura vida, Costa Rica - OTP Travel Utazási Iroda
A víz alatti érdekességek közül a legnagyobb vonzerő az UNESCO világörökség listáján is megtalálható Cocos(Kókusz)-sziget körzete. Az ország nyugati partszakaszától 550 kilométerre található sziget a búvárok álma, mivel számtalan nagyobb, nyílt tengeri élőlény fordul itt elő, például pörölycápák, szirtcápák, ráják és delfinek. A sziget elhelyezkedése miatt kizárólag búvárszafari keretén belül érhető el, és a hosszú hajóút illetve az időnként zord körülmények miatt elsősorban tapasztalt búvároknak ajánlott a felkeresése. A szigetnek nincsenek állandó lakói, csak a nemzeti park természetvédelmi őrei élnek itt, és csak az ő engedélyükkel léphetnek partra a turisták.
Pura vida, Costa Rica - OTP Travel Utazási Iroda
A sok színes élmény mellett egy „feketét” is érdemes beiktatni. A ticok, azaz a helyiek a kisbabák tejébe is kávét tesznek, mint ahogy a kisgyerek is rendszeresen kávéznak. Costa Ricában terem a világ egyik legjobb kávéja, a Tarrazú, amely különlegesen lágy és harmonikus ízét az ország egyenlítői fekvésének és termőterülete speciális klímájának köszönheti. A Tarrazú kávé az ország egyik legfontosabb exportcikke a banán és az ananász mellett. Costa Rica gazdaságában és történelmében mindig is fontos szerepet játszott a kávé. Jellegzetes közép-amerikai kávé, karakteres mégis harmonikus, testes arabica finom, diós utóízzel: egy különleges ország különleges kávéja.

Kapcsolódó inspirációk:


Costa Rica a remény útjelzője, aki alternatív utat mutat egy békés és virágzó jövő felé.

Costa Rica és Salvador: két lenyűgöző, felfedezésre váró ország.

Vajon vulkánból vagy nemzeti parkból van több Costa Ricán? Kik azok a Ticók? És azt tudja-e, hogy mi a sziget nemzeti madara? Kattintson és tudjon meg többet erről a csodálatos, boldog országról!

Fedezze fel a legjobb spirituális úti célok valamelyikét!

Costa Rica régóta nagyszerű nyaralóhelyként ismert; csodálatos tájakkal, meseszép strandokkal, hegyekkel, érintetlen esőerdőkkel és változatos élővilággal csábítja turisták ezreit.

Kapcsolódó ajánlatok:


COSTA RICA - REPÜLJ ÉS VEZESS!

Costa Rica

Costa Rica – a boldogság országa
Fly-and-drive program egyénileg (9 éjszaka)

Costa Rica egy viszonylag kisméretű, mégis változatos ország. A trópusi éghajlatú, hegyvidékekkel ékes kis ország könnyen bejárható és különleges élményeket ígér: vannak itt biztonságosan felfedezhető buja esőerdők különleges madár- és majomfajokkal, aktív vulkánok, idilli strandok, a főváros San Jose is hangulatos. És persze nem hiányzik az önfeledt karibi hangulat rummal, tánccal, lazulással. Costa Rica két igen fontos címmel is rendelkezik: egyfelől nemrég a világ legzöldebb országának választották, másrészt Happy Planet Index alapján a világ legboldogabb országa.

A programra érdeklődés esetén készítünk árajánlatot, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! A tényleges utazási időpontban rendelkezésre álló szabad kapacitás és a létszám függvényében az árak változhatnak.

Costa Rica egyéni körutazás (9 éj)



 

Ajánlott program

1 149 000 Ft-tól/fő

COSTA RICA - FELHŐERDŐK, VULKÁNOK, GAZDAG PARTOK

Costa Rica

Az Észak- és Dél-Amerika közötti kontinenshíd kicsiny országa méretében és lakosainak számában is feleakkora, mint hazánk, ám olyan természeti csodák és ritka állat-és növényvilág látható itt, amelyek egyedülállóvá teszik a Földön. Nem csoda, ha a helyieket a Föld egyik legboldogabb országának lakói között tartják számon, hiszen országukban minden karnyújtásnyira van: két csodás tengerpart, 32 nemzeti park, nyolc biológiai természetvédelmi terület, 13 védett erdő, 51 vadvilági állatmenhely, 3 természeti világörökség, 6 aktív vulkán... Costa Rica élen jár páratlan flórájának és faunájának megóvásában, olyannyira, hogy a környezetvédelem még az ország alkotmányában is szerepel. A szépségek mellett ez a környezettudatosság is „tehet arról”, hogy szinte kicserélve, feltöltődve, új értékekkel és szemlélettel gazdagodva tér haza az, aki ellátogat a csodálatos Costa Ricába!

1 879 000 Ft-tól/fő

ARGENTÍNA ARCAI – EGYÉNI KÖRUTAZÁS

Argentína

Egyéni körutazás angol nyelvű idegenvezetéssel
 

Buenos Aires – Tűzföld/Ushuaia – Patagónia/El Calafate – Perito Moreno gleccser - Iguazú-vízesés

 

Argentína sokszínű országa a természeti csodák valóságos birodalma. Az északon dübörgő, hatalmas Iguazú-vízesések, Buenos Aires élettel teli nyüzsgése, Patagónia rezzenéstelen szépségű tájai, a felülmúlhatatlan látványt nyújtó Perito Moreno gleccser, s Tűzföld - a „világ vége” a nagy kiterjedésű ország rendkívül változatos tájairól ad képet. Argentína vidékein megtapasztalhatja az utazó, milyen kicsiny is az ember a hatalmas természet mellett. Életre szóló kalandok várják ebben a csodálatos országban!

érdeklődésre

RIO DE JANEIRO – CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS

Brazília

Nincs még egy olyan hely, mint Rio de Janeiro! A világ sokak szerint egyik legszebb városában szinte eláll az utazó lélegzete, amikor először pillantja meg a Copacabanát és a Cukorsüveg-sziklát, vagy a Corcovadót a Krisztus szoborral. Rio de Janeiro önmagában is tökéletes úti cél, mert megannyi élményt kínál egyszerre: kulturális értékeket, természeti kincseket, világhírű strandokat, a szambát és a bossanovát, izgalmas gasztronómiai kalandozásokat. Rióban senki nem unatkozik; a cariocák, vagyis a helyi lakosok derűje egy pillanat alatt átragad az utazókra, akik az itt eltöltött napok alatt nem csak felejthetetlen emlékekkel, de pozitív életérzéssel is feltöltekeznek.
A program során megannyi autentikus élmény felfedezhető. A város emblematikus szépségeinek megismerése mellett a caipirinha-készítés és a szamba lépései is elsajátíthatók. Az elhelyezés helyi négycsillagos, a népszerű Copacabana-Leme városrészben lévő szálloda kétágyas szobáiban történik, a világ egyik legszebb tengerpartjára is kilátást nyújtva. A program nagyobb (tizenéves) gyerekkel utazó családoknak is tartalmas kikapcsolódást nyújt.
A csoport kis létszámú, Budapestről kíséri magyar idegenvezető.

879 000 Ft-tól/fő

RIU LUPITA ****+

Mexikó

Jellemzők

A buja trópusi kertekkel körülvett Hotel Riu Lupita Playa del Carmenben minden kényelmet biztosít a vendégeknek, ami felejthetetlen nyaraláshoz szükséges. Ez az ötcsillagos szálloda Playa del Carmenben 24 órás All-Inclusive szolgáltatást kínál, azáltal a RIU Hotels & Resorts legkiválóbb szolgáltatásait nyújtja.

879 000 Ft-tól/fő

RIU TEQUILA *****

Mexikó

A RIU Hotels & Resorts területén elhelyezkedő Riu Tequila a tengerpart közelében található.

929 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE LUXURY AKUMAL *****

Mexikó

A legjobb választás, hogy egy felejthetetlen vakációt töltsön el a mexikói riviérán.

999 000 Ft-tól/fő

BARCELO MAYA GRAND RESORT*****

Mexikó

Az ötcsillagos szállodakomplexum közvetlenül a Maya Riviéra fehér, finom homokos tengerpartján található, Cancúntól kb. egy órás autóútra.

999 000 Ft-tól/fő

RIU PLAYACAR *****

Mexikó

A RIU Hotels & Resorts területén elhelyezkedő Riu Playacar teljeskörű felújításon esett át 2015-ben.

1 029 000 Ft-tól/fő

CATALONIA PLAYA MAROMA*****

Mexikó

Jellemzők

Az ötcsillagos besorolású szálloda közvetlenül a híres Playa Maroma tengerpart fehérhomokos tengerpartján fekszik, buja trópusi mangrove erdő ölelésében. A szálloda ideális választás családok és aktív kikapcsolódást kedvelők részére: a gyermekek részére miniclub, szórakoztató programok, gyermekmedence is rendelkezésre áll. A szálloda szolgáltatásai többek között a delfinúszás, sportolási lehetőségek, vízisport eszközök, táncórák, napközben és esti szórakoztató programok is segítik a kikapcsolódást. Cancún közelében, (kb. 40km-re) található, így kirándulások kiinduló pontjához is ideális.

1 099 000 Ft-tól/fő

THE REEF PLAYACAR RESORT & SPA****

Mexikó

Jellemzők

A Riviéra Maya szívében, a napsütéses Karib-tenger partján fekvő The Reef Playacar Resort Spa különleges fekvésével ötvözi a trópusi esőerdők nyugalmát és a világ egyik legszebb, fehér homokos strandját.

1 099 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE GRAND TULUM*****

Mexikó

A legjobb választás, hogy egy felejthetetlen vakációt töltsön el a mexikói riviérán.

1 109 000 Ft-tól/fő