Megváltó Krisztus szobrának a története
A Megváltó Krisztus szobra 1931-ben készült el, magassága 30 méter, vízszintesen kinyújtott karjai pedig 28 méter szélesek. A szobor több ezer zsírkő panelból van összerakva és egy mintegy 8 méter magas talpazaton áll. Ez a világ legnagyobb art deco stílusú szobra.
A szobor története


A szobrot 1931. október 12-én avatták fel és az évek során rendszeresen javították és felújították, 1980-ban alaposan megtisztították, hogy felkészüljenek II János Pál pápa brazíliai látogatására. 2002-től mozgólépcsők és panorámaliftek kerültek a szoborhoz, korábban a turistáknak több mint 200 lépcsőfokot kellett megmászniuk ahhoz, hogy elérjék a szobrot, ami az út utolsó szakasza volt. 2006-ban, a szobor 75. évfordulója alkalmából a szobor tövében található kápolnát Brazília védőszentjének, Aparecidai Szűzanyának szentelték. 2007-ben a világ új hét csodája közé választották, olyan látványosságok mellett, mint a kínai Nagy Fal, Machu Picchu és a jordániai Petra városa.
A szobor esti megvilágításáért különleges, energiahatékony LED megvilágításért felel. A modern technológiák együttesen lehetővé teszik, hogy az installáció minden egyes lámpatestét külön-külön lehet irányítani és beállítani, így a szín és a fényerősség ragyogóan és pontosan megvilágítja az art deco Krisztus-szobrot, még jobban kiemelve annak bonyolult részleteit. A neves fénytervező, Peter Gaster egyszerű és mégis rugalmas módon fejlesztette ki a teljes világításvezérlő rendszert, amely még azt is lehetővé teszi, hogy a LED-eket az interneten, mobiltelefonon vagy hordozható táblagépen keresztül programozzák, aktiválják vagy deaktiválják.
Kapcsolódó inspirációk:
Kapcsolódó ajánlatok:

ARGENTÍNA ARCAI – EGYÉNI KÖRUTAZÁS
Egyéni körutazás angol nyelvű idegenvezetéssel
Buenos Aires – Tűzföld/Ushuaia – Patagónia/El Calafate – Perito Moreno gleccser - Iguazú-vízesés
Argentína sokszínű országa a természeti csodák valóságos birodalma. Az északon dübörgő, hatalmas Iguazú-vízesések, Buenos Aires élettel teli nyüzsgése, Patagónia rezzenéstelen szépségű tájai, a felülmúlhatatlan látványt nyújtó Perito Moreno gleccser, s Tűzföld - a „világ vége” a nagy kiterjedésű ország rendkívül változatos tájairól ad képet. Argentína vidékein megtapasztalhatja az utazó, milyen kicsiny is az ember a hatalmas természet mellett. Életre szóló kalandok várják ebben a csodálatos országban!

RIO DE JANEIRO – CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS
Nincs még egy olyan hely, mint Rio de Janeiro! A világ sokak szerint egyik legszebb városában szinte eláll az utazó lélegzete, amikor először pillantja meg a Copacabanát és a Cukorsüveg-sziklát, vagy a Corcovadót a Krisztus szoborral. Rio de Janeiro önmagában is tökéletes úti cél, mert megannyi élményt kínál egyszerre: kulturális értékeket, természeti kincseket, világhírű strandokat, a szambát és a bossanovát, izgalmas gasztronómiai kalandozásokat. Rióban senki nem unatkozik; a cariocák, vagyis a helyi lakosok derűje egy pillanat alatt átragad az utazókra, akik az itt eltöltött napok alatt nem csak felejthetetlen emlékekkel, de pozitív életérzéssel is feltöltekeznek.
A program során megannyi autentikus élmény felfedezhető. A város emblematikus szépségeinek megismerése mellett a caipirinha-készítés és a szamba lépései is elsajátíthatók. Az elhelyezés helyi négycsillagos, a népszerű Copacabana-Leme városrészben lévő szálloda kétágyas szobáiban történik, a világ egyik legszebb tengerpartjára is kilátást nyújtva. A program nagyobb (tizenéves) gyerekkel utazó családoknak is tartalmas kikapcsolódást nyújt.
A csoport kis létszámú, Budapestről kíséri magyar idegenvezető.

BRAZÍLIA ARCAI – A DZSUNGELTŐL AZ ÓCEÁNIG
Egyéni körutazás angol nyelvű idegenvezetéssel

ARGENTÍNA ÉS BRAZÍLIA CSOPORTOS KÖRUTAZÁS
Fantasztikus városok, egzotikus tájak, fülbemászó dallamok kísérik végig a körutazást Dél-Amerika két talán legváltozatosabb szépségeket felvonultató országán: Argentínán és Brazílián. Buenos Aires európai hangulatú gyönyörű városa mellett a vidék, a természet szépségeire és a tangó rejtelmeire is rácsodálkozhatnak az utazók az első napok során. A coloniai fakultatív kirándulás egy harmadik ország, Uruguay szépségeibe is bepillantást enged, a borvidéki látogatéssal egybekötött program igazi élménytúra. A lélegzetelállító Iguassu-vízesés argentin és brazil oldalról is felfedi a lenyűgöző természeti csoda változatos látnivalóit. Rio de Janeiro lenyűgöző városában pedig a Copacabana mellett a város és környékének emblematikus látnivalói és a szamba titkai is felfedezhetők. A ragyogó látnivalókat remek ételek kísérik, a helyi gasztronómia változatos, ízletes fogásaival.