US Route 66
Akárhogy hívjuk, minden nyelven ugyanazt jelenti: az USA keleti és nyugati részét összekötő a legendás utat. És ennél is többet. Az út mélyen beépült az amerikai (ön)tudatba, számunkra nem is érthető igazán meg mennyire. Építését 1926-ban kezdték, ez az út volt az első olyan országút az Államokban, amely végig aszfaltburkolatot kapott. Először kalandorok és szerencsevadászok hajtottak rajta nyugatra, majd a gazdasági válság idején a nincstelenek és nélkülözők keltek rajta útra egy jobb élet reményében, majd a második világháború idején a katonaság használta az utat. Az ötvenes évek nagy álma egy rózsaszín Cadillac, mellyel irány a napsütéses Kalifornia. A hatvanas években a szex, drogok és a rock and roll vonzotta mágnesként a hippiket az Angyalok Városába. Ez a kalandvágy mind a mai napig szerves része az amerikai léleknek. Ez a magyarázata, hogy az országút, amely ennek szimbólumává vált, ilyen közmegbecsülésnek örvend.

Az országot átszelő 3940 km hosszú aszfaltcsík, amelyen végigutazni mindig is egyet jelentett: keresni az új lehetőségeket, vállalni a kalandot és a megpróbáltatásokat. Aki látta a Szelíd motorosok című filmet, az biztos legalább egyszer ábrándozott arról, hogy nekivág a szabadság ígéretét magában rejtő Route 66-nak.
Bár Los Angelesből kelet felé haladva, azaz „visszafelé" is lehet teljesíteni a távot, a klasszikus útvonal mégis a nyugati irány, így akkor teszünk legjobban, ha a Budapest-Chicago járatra foglalunk jegyet odafelé, visszafelé pedig a Los Angeles-Budapest vonalon repülünk.
A 66-os ma az összes történelem viszontagsága ellenére teljes hosszában járható. Az egykori útpályát mindenhol felújították, így az azon autózó vagy motorozó egy retró utazáson érezheti magát, minta visszaforgatták volna az idő kerekét. Térképen azonban nem találjuk, mivel ma új számozást használnak az országos utakra, így a Los Angelest és Chicagót összekötő eredeti 66-os út ma különböző interstate utakon található.
Érdemes szem előtt tartani, hogy az út túlnyomó része elhagyott területen, sivatagon halad keresztül, ahol ritkán vannak benzinkutak. A helyben könnyen beszerezhető túratérképen mindegyiket pontosan jelölik, úgyhogy amikor csak lehet, tankoljuk tele a járművünket.

Olyan (idő)utazás ez, amikor nem útikönyvekben szereplő nevezetességeket keres az ember, hanem egyszerűen élvezi, hogy úton van és fut vele a táj. A kiindulópont Chicago, valamint a végállomás, Los Angeles kínál közismert látnivalókat, ám az országot átszelve jóformán csak vidáman és szabadon gurul az ember. Az út menti nevezetes helyek inkább csak nosztalgikus pontok: régi, már nem működő, hol felújított, hol enyészetnek indult benzinkutak, autós mozik hűlt helyei, óriási jelzőtáblák, az út történetét feldolgozó múzeumok, évtizedek óta működő (vagy már egy ideje üresen álló) vegyesboltok. De „Az országutak anyjának” megszállottjai pont ezeket keresik fel, nem utolsó sorban pedig a mögöttük levő történeteket, embereket kutatják.
Minden államban útlevelet állíttathatunk ki, amelyeket a nevezetességeknél lepecsételnek. Hat pecsét megszerzése után oklevéllel jutalmazzák a kitartó utazót. Mert az életérzésen kívül akad azért látnivaló is.


Oklahoma Cityre és környékére az indián törzsek miatt emlékszünk majd, ha hazatérve visszanézzük fényképeinket.
Utunk elhalad a világ legnagyobb totemoszlopa mellett is mielőtt megérkeznénk Tulsaba, mely az 1950-es években az USA legszebb városának számított.

Új-Mexikó sem fog csalódást okozni. Glenrio egy szellemfalu, de ingyenes internetet nyújtó látogatóközponttal azért rendelkezik. Tucumcari városától számítjuk a nyugatot és tökéletes megálló egy ízletes mexikói ebédre.
Los Alamos a város, ahol kifejlesztették az atombombát, majd ezen a területen végezték el az első kísérleti robbantást is. Mára a város turisztikai központtá vált, és inkább csak múzeumok őrzik a múlt történéseit.
Santa Fe pedig szinte az egyetlen város itt a környéken, ami teljes egészében megőrizte a mexikói építészeti stílust. A város központjában több emlék található a spanyol gyarmatosítás, valamint a mexikói uralom időszakából.

Winslow városában 50 000 évvel ezelőtt egy gigantikus lyukat fúrt egy becsapódó meteor, hatalmas krátert hozva ezzel létre. A Walnut Canyonban pedig sziklába vájt indián lakásokat lehet egy séta keretében megcsodálni.
A Grand Canyon déli pereme mellett is elhajthatunk, nincs utazó, aki ki tudná hagyni! Nem lehet leírni, vagy elmondani milyen, látni kell! Mérhetetlen magasságok és mélységek, ámulatba ejtő szépségek mindenhol.

Egészen más ez, mint egy sima autózás, egy legenda részesei lehetünk, amelyet az út rajongói tartanak életben, és belekóstolhatunk egy korba, amelyben nem is éltünk, mégis nosztalgiát érzünk iránta.

Kapcsolódó inspirációk:
New England hangulatos kisvárosai mellett természeti csodái is nyugalmat és kalandot kínálnak, felejthetetlen élményeket nyújtva minden látogatónak.
New England az USA egyik legszebb vidéke, tele tengerparti kisvárosokkal, történelemi emlékekkel és természeti csodákkal. Fedezze fel az Egyesült Államok varázslatos régióját!
Fedezze fel Boston látnivalóit! Szabadság Ösvénye, gasztronómiai különlegességek, világszínvonalú múzeumok és a Charles-folyó várja ebben az ikonikus amerikai városban.
Chelsea, Manhattan pezsgő városrésze, ahol a történelem, a művészet és a gasztronómia egyedülálló keveréke várja a látogatókat.
A Frieze magazinból kinőtt, 2003-ban indult londoni majd new yorki művészeti vásár a kortárs művészet meghatározó eseményévé vált.
Kapcsolódó ajánlatok:

NEW YORK - A VÁROS, AMI SOHA NEM ALSZIK
Fedezze fel idegenvezetőnk segítségével a fantasztikus New York ismert és eddig ismeretlen nevezetességeit! Térjen le az ösvényről, nézzen be a színfalak mögé is, legyen néhány napra Ön is New York-i! Szeretnénk megmutatni Önnek Manhattant földről, vízről, levegőből! Múzeum, piac és sportesemény, felhőkarcolók és metró – megannyi képeslap, melyen saját fényképei köszönnek vissza. Tartson velünk az izgalmas programon, mely betekintést nyújt a világ talán legismertebb városának életébe! Népszerű programunk több indulási időpontban is elérhető. Ne maradjon le!

FLORIDAI VAKÁCIÓ - EGYÉNI KÖRUTAZÁS BÉRAUTÓVAL, SZÁLLÁSSAL
Miami – Key West – Everglades Nemzeti Park - Naples – Sarasota – Orlando – Fort Lauderdale
Florida a "Napsugár állam", méltán a családi nyaralások legideálisabb helyszíne. A téli napsütés ígérete csábítja ide a vakációzó kicsiket és nagyokat, akik izgalmas kalandokat élhetnek át a Walt Disney Worldben, vagy pihenhetnek a remek strandok egyikén. A „repülj és vezess” (fly-and-drive) utazási formát mintha csak Florida bebarangolására találták volna ki. Mindenki egyéni igénye és ritmusa szerint fedezheti fel e csodálatos állam legkiemelkedőbb látnivalóit: Miami Beach fényeit, Orlando szórakoztató parkjait, a pálmafás tengerpartokat és az állam gazdag növény- és állatvilágát bemutató Everglades Nemzeti Parkot.

KELETI PARTI EXPRESSZ - REPÜLJ ÉS VEZESS! - EGYÉNI
Egyéni körutazás repülőgéppel és bérautóval
Boston – New York – Washington
A keleti part emblematikus nagyvárosainak felfedezése során nem csak az eddig csupán képekről és filmekből ismert ikonikus látnivalókat ismerheti meg, de az amerikai történelemhez és gyökerekhez is közelebb kerülhet az utazó. Az 1630-ban alapított Boston az USA egyik legrégebbi és történelmi emlékekben talán leggazdagabb városa. A régi és új izgalmas együttese tapasztalható meg a nem mindennapi szépségű nagyvárosban tett látogatással.
New York az a hely, mely mindig és mindenkor lenyűgözi látogatóit. A szeptemberi indián nyár különösen szép színekbe és fényekbe öltözteti a várost.
Washington DC, az USA szövetségi fővárosa a keleti part kihagyhatatlan látnivalója, többek között a Fehér Ház, a Capitolium, megannyi történelmi emlékmű és múzeum otthona.

KANYON-KALANDOK ÉS LAS VEGAS - REPÜLJ ÉS VEZESS! - EGYÉNI
„Repülj és vezess!” program repülőjeggyel, szállással és bérautóval, 7 éjszaka szállással
Induljon el egy felejthetetlen kalandra az USA lenyűgöző tájain! Merüljön el Las Vegas vibráló éjszakai életében, mielőtt átkelne a sivatagon a Zion Nemzeti Park lélegzetelállító homokkő szikláihoz. Élje át a Bryce Canyon hihetetlen vörös sziklavilágának szépségét, majd fedezze fel a Moab völgy mesés tájait és a Canyonlands Nemzeti Park különleges formációit. Kalandja során látogassa meg a Mesa Verde ősi sziklalakásait és a Monument Valley ikonikus vörös mészkőszikláit. Zárja utazását a Grand Canyon lenyűgöző mélységeivel és szépségeivel, mielőtt visszatérne a nyüzsgő Las Vegasba. Ne hagyja ki ezt az izgalmas utazást, amely életre szóló élményekkel gazdagítja.
A programra érdeklődés esetén készítünk árajánlatot, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! A tényleges utazási időpontban rendelkezésre álló szabad kapacitás és a létszám függvényében az ár változhat. A kiemelt nyári szezonban a helyek telítettek, így a foglalás mielőbbi megtétele szükséges. Fontos, hogy a feltüntetett részvételi díj irányár a novemberi időszakra vonatkozik, a kiemelt nyári szezonban magasabb részvételi díj várható.
Ajánlott program

AZ AMERIKAI NYUGAT KINCSEI
„Repülj és vezess!” program repülőjeggyel, szállással és bérautóval, 13 éjszaka szállással
Élvezze az egyéni utazás szabadságát, miközben felfedezi Los Angeles pezsgő világát, a Joshua Tree Nemzeti Park különleges tájait, és a Grand Canyon lenyűgöző mélységeit. Nézze meg a Bryce Canyon és a Zion Nemzeti Park látványos geológiai formációit, majd élvezze Las Vegas fényeit. Programunk biztosítja a szabadságot és rugalmasságot, amit az egyéni utazás nyújt, ugyanakkor a biztonságot és kényelmet is, amit egy professzionális utazási iroda garantál.
A programra érdeklődés esetén készítünk árajánlatot, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! A tényleges utazási időpontban rendelkezésre álló szabad kapacitás és a létszám függvényében az ár változhat. A kiemelt nyári szezonban a helyek telítettek, így a foglalás mielőbbi megtétele szükséges. Fontos, hogy a feltüntetett részvételi díj irányár a novemberi időszakra vonatkozik, a kiemelt nyári szezonban magasabb részvételi díj várható.
Ajánlott program

KALIFORNIAI KÉPESLAPOK - REPÜLJ ÉS VEZESS! - EGYÉNI
Kaliforniai képeslapok - egyéni körutazás repülőjeggyel, bérautóval, 10 éjszaka szállással
Kalifornia fantasztikus úti cél! Változatos és izgalmas hely, lenyűgöző városokkal, elképesztő tengerpartokkal, ragyogó nemzeti parkokkal és a kaliforniai életérzéssel, mely előbb-utóbb mindenkire átragad az utazás során. Az „arany állam” (Golden State) az USA egyik legnagyobb és legnépesebb állama, lakosainak száma meghaladja a 30 millió főt. A „repülj és vezess” (fly-and-drive) utazási formát mintha csak Kalifornia bebarangolására találták volna ki. Mindenki egyéni igénye és ritmusa szerint fedezheti fel e csodálatos állam legkiemelkedőbb látnivalóit: Los Angeles csillogását, San Francisco színes forgatagát, a festői tengerpartokat, a természet lenyűgöző alkotásait, mint a Murir Woods National Monuments és a Yosemite Nemzeti Park. A kaliforniai álom csak Önre vár!
A programra érdeklődés esetén készítünk árajánlatot, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! A tényleges utazási időpontban rendelkezésre álló szabad kapacitás és a létszám függvényében az ár változhat. A kiemelt nyári szezonban a helyek telítettek, így a foglalás mielőbbi megtétele szükséges.
Ajánlott program

USA - NEW YORKTÓL WASHINGTONIG
Fedezze fel Amerika történelmének és modern nagyvárosainak lenyűgöző találkozását! Ez a különleges utazás New York, Philadelphia és Washington világába kalauzolja Önt, miközben mélyebb bepillantást nyújt Amerika történelmébe. Tekintse meg Manhattan ikonikus látképét és nyüzsgő forgataggát, fedezze fel Philadelphiát, ahol az alapító atyák lefektették azokat az alapelveket, amelyek az Egyesült Államok megalakulásához vezettek, és látogasson el Washingtonba, az amerikai történelem és politika központjába, amelyet monumentális emlékművek és lenyűgöző kulturális örökség jellemeznek.
Az utat az USA keleti partjára először látogatóknak és azoknak is ajánljuk, akik népszerű New York-i városlátogatásunkon már részt vettek és szívesen visszatérnének a város és környékének mélyebb felfedezésére.

NEW YORKTÓL BOSTONIG HALADÓKNAK
Az USA keleti partja egész évben magával ragadja látogatóit: nyáron New England partjain bálnalesre indulhatunk, míg ősszel Boston történelmi városa és New York nyüzsgő metropolisza mellett a régió varázslatos tájait színpompás lombkoronák díszítik. A Central Park őszi sétái, Boston ódon utcái és New England festői tájai egyaránt megcsillogtatják az évszakok festői szépségét. Az utat az USA keleti partjára először látogatóknak és azoknak is ajánljuk, akik népszerű New York-i városlátogatásunkon már részt vettek és szívesen visszatérnének a város és környékének mélyebb felfedezésére.

A KLASSZIKUS NYUGAT - REPÜLJ ÉS VEZESS! - EGYÉNI
Egyéni körutazás repülőjeggyel, bérautóval, 13 éjszaka szállással
Fedezze fel az USA nyugati partjának természeti és kulturális kincseit egy emlékezetes kaland keretében. Az út Los Angelesből indul, majd olyan ikonikus helyeket érint, mint a Grand Canyon, a Monument Valley és a Yosemite Nemzeti Park. A program során utazzon a Mojave sivatagon, csodálja meg a Bryce és a Zion Nemzeti Parkok egyedülálló geológiáját, és pihenjen a nyüzsgő Las Vegasban. Az utazás San Francisco felfedezésével zárul, ahol megismerheti a város nevezetességeit és különleges hangulatát.
A programra érdeklődés esetén készítünk árajánlatot, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! A tényleges utazási időpontban rendelkezésre álló szabad kapacitás és a létszám függvényében az ár változhat. A kiemelt nyári szezonban a helyek telítettek, így a foglalás mielőbbi megtétele szükséges.
Ajánlott program

USA - KELETI PART
Az USA keleti partjának történelmi városai, égbeszökő felhőkarcolói és természeti csodái páratlan körutazásra hívogatnak. A „Nagy Almából” nem lehet elég nagyot harapni, hogy beteljünk vele. Manhattan éjszakai fényei és az Empire State Building tetejéről nyíló panoráma semmihez sem fogható. New York nyüzsgése éles kontrasztot alkot a Finger Lakes gyönyörű tóvidékével és a csodálatos szépségű Niagara-vízeséssel, ahonnan még egy torontói látogatásra is lehetőség nyílik az amerikai keleti-parti körutazás során. Washington, a főváros, Philadelphia macskaköves sikátorai mind a keleti part palettájának egy színe - és a körutazás egy-egy állomása.


NEW YORK A FESTŐVÁSZON MÖGÖTT – CSOPORTOS MŰVÉSZETI UTAZÁS
A kortás művészetek kedvelői számára kialakított egyedülálló program fókuszában a Frieze New York 2025 mértékadó nemzetközi kortárs művészeti vásár áll, melynek megtekintése mellett további jelentős művészeti vásárok, rendhagyó galéria- és műteremlátogatások, valamint tárlatvezetések, helyi művészekkel való találkozások színesítik a programot.
„New York – mindenféle túlzás nélkül – a kultúra szinte minden szegmensének fővárosa. Bizonyos tekintetben szinte nem is szorul bemutatásra, igazán azonban talán egyetlen utazó sem ismeri, még az sem, aki többször is utazott már ide. New York ugyanis szinte korlátlan gazdagságú, folyamatosan megújulni képes turisztikai és kulturális tartalmaival annyi arcát és olyan mélységét képes mutatni, ami egy-egy utazás alkalmával teljességében nem vehető birtokba. A különleges utazáson a művészeti csomópontok meglátogatása mellett, olyan élményeket garantálunk, amelyek személyessé, szubjektívvé teszik a várossal való találkozást, és csak nehézkes, időt és kapcsolatokat igénylő előkészítés által férhetőek hozzá. Tartsanak velünk!”
Ledényi Attila
A művészeti és szakmai programok, látogatások szervezője az Art Market Budapest. A csoportot Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója kíséri.

NEW YORK ÉS MIAMI BEACH
Tartson velünk egy izgalmas utazásra New York nyüzsgő sugárútjaitól Miami napfényben fürdő tengerpartjáig, ahol a városi élet összefonódik a trópusi életérzéssel. Fedezze fel a Nagy Alma ikonikus nevezetességeit, mielőtt belevetné magát Miami elbűvölő strandjaiba, art deco építészetébe és változatos kulturális kavalkádjába. Ez a transzkontinentális kaland a nagyvárosi nyüzsgés és a tengerparti életérzés keverékét ígéri, az amerikai kontinens legjavát tárja elénk.

NEW YORK - EGYÉNI VÁROSLÁTOGATÁS
Egyéni városlátogatás 4 éjszaka repülőjeggyel, reptéri transzferrel
Hosszabítási lehetőség New Yorkban és Miamiban
A világhírű színészek, írók, zenészek és általában a művészek kedvenc, mindig nyüzsgő és eleven városa életre szóló emlékekkel gazdagítja látogatói életét! Önt is felsorolhatatlan számú látnivaló és program várja, ezért ajánljuk, hogy felkészülten érkezzen, tervekkel és belépőjegyekkel felszerelkezve! A készülődésben szívesen segítünk, az élményeket azonban Önnek kell befogadni, hogy azután majd az unokáinak is elmesélhesse milyen érzés volt először megpillantani a kivilágított Empire State Buildinget, igazi new york-i hot dog-ot venni az utcai árustól, sétálni a 5th Avenue-n, vagy korcsolyázni a Rockefeller Centernél! Szerencsére a talpraesett látogatók Manhattanben már az első látogatás alkalmával is könnyen elboldogulnak egy térkép segítségével, ugyanis az utcák négyzetrácsos felépítése igazán turistabarát. A tömegközlekedés nagyon jó és a metró a taxival ellentétben gyors is.