Kamakura politikai felvirágzása a 12. században kezdődött, amikor Minamoto Yoritomo sógun a kormánya székhelyéül választotta. A város két évszázadon keresztül őrizte meg ezt a fontos pozícióját, nem véletlenül nevezik ma is Kelet-Japán Kiotójának.
A 14. században a főváros a Muromachi kormányzatidején átkerült Kiotóba, Kamakura pompája azonban nem kopott meg. Számos templomot, szentélyt és egyéb történelmi emléket őriz.
Tokióból kényelmes vonaton érjük el a különleges tengerparti városkát. megérkezvén kifejezetten ajánlatos az Odakyu Kamakura-Enoshima bérletet megvenni (1470 jen) és ennek segítségével körbejárni a város peremén fekvő nevezetességeket. A helyszínek között elég nagy a távolság, így nem érdemes kizárólag a lábunkra hagyatkozni. Turisztikai információkat a pályaudvar keleti kijáratánál kaphatunk, az épület jobb oldalán. Angolul is elérhetők, ami Japánban nem mindenhol van így. Ha úgy döntünk, hogy nem vonattal fedeznénk fel a környéket, Kamakurában számos helyen van lehetőség kerékpár bérlésére is. Ezt akár már a pályaudvar mellett is megtehetjük, de beljebb a városban is sok kölcsönzőt találunk. Kamakura nevezetességei igazán megérnek némi fáradságot!
Nagy Buddha

Kamakura híres szimbóluma és a város legnépszerűbb turisztikai látványossága, a Nagy Buddha a Kotoku-in Templomban található (高徳 院). A 11,4 m magas szobor 1252-ben épült, és a narai után ez a második legmagasabb Buddha szobor Japánban.
Térkép:
Látogatható: 8:00-17:30 között (októbertől márciusig 17:00 óráig) Belépőjegy ára: 200 jenHasedera-templom

A Hasedera-templom (長谷 寺)valójában egy buddhista templomkomplexum. A Kamakura felett magasodó dombra épült, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra és a Sagami-öbölre. Ez az egyik legnépszerűbb célpontra turisták körében, különösen a júniusi és júliusi esős időszakban, amikor a hortenzia virágba borul. Az Ajisai Matsuri-t,a Hortenzia Fesztivált is a templomkomplexumban rendezik meg, amely különösen izgalmas programokat ígér.
Térkép:
Látogatható: 8:00-17:30 között (októbertől februárig 17:00 óráig) Belépőjegy ára: 300 jenMeigetsuin-templom

A Meigetsuin (明月院)„Hortenzia-templom (Ajisai Dera)” néven is ismert, mivel parkjában lenyűgöző hortenziák nyílnak.
Térkép:
Látogatható: 9:00-16:00 (júniusban 8:30-17: 00) Belépőjegy ára: 300 jen (júniusban 500 jen)Engakuji-templom

Az Engakuji-templom (円覚 寺)Kelet-Japán egyik legfontosabb temploma, és Kamakura öt nagy Zen-temploma közül második legnagyobb. Csodálatos parkja ősszel különösen szép, ilyenkor fordul meg itt a legtöbb látogató.
Térkép:
Látogatható: 8:00-16:30 (decembertől februárig 16:00-ig) Belépőjegy ára: 300 jenHokokuji-templom

A Hokokuji-templomot (報国寺)egy csodálatos bambuszerdőn át vezető ösvényen tudjuk megközelíteni. Kertjében körülbelül 2000 bambuszfa zöldül. A kertben egy apró, japán stílusú kávézó is található, ahol különösen élvezetes egy csésze zöldteát elkortyolgatni.
Térkép:
Látogatható: 9:00-16:00 között Belépőjegy ára: 200 jen (további 500 jen a teaszolgáltatásért)Tsurugaoka Hachimangu-szentély

Kamakura legnépszerűbb szentélye, a Tsurugaoka Hachimangu (鶴岡 八 幡 宮) az állomástól a Komachi Dori bevásárlóutcán keresztül könnyen elérhető. A szentély január 1-jén és 3-án nagyon zsúfolt, a helyiek ugyanis Hatsumoude-ra (újévi első látogatás) érkeznek. A szentély éke a csodálatos vörös torii-kapu és a főcsarnok.
Térkép:
Látogatható: 5:00-21:00 között (január 1–3. között 24 órában tart nyitva) Belépőjegy ára: ingyenesZeniarai Benzaiten szentély

A Zeniarai Benzaiten (銭洗 弁 天, közismertebb nevén Zeniarai Benten) egy egyedülálló szentély Kamakurában, forrásvízének különös hatalmat tulajdonítanak. A Zeniarai Benten kegyhely Kamakura és Kita Kamakura állomások között található, tömegközlekedéssel nem megközelíthető. Mindkét állomástól 20–30 perces sétára fekszik.
Térkép:
Látogatható: 8:00-16:30 között Belépőjegy ára: ingyenesKomachi Dori

A Komachi Dori Kamakura bevásárlóutcája. Az állomás közelében található, és a Tsurugaoka Hachimangu kegyhely felé vezet. Több száz üzlet, kávézó és étterem sorakozik egymás mellett különleges helyi termékekkel csábítva vásárlásra a turistát. A vendéglők praktikus utcai harapnivalókat kínálnak, amelyeket akár séta közben is elfogyaszthatunk.
Térkép:
Yuigahama strand

A Yuigahama (由比ヶ浜海岸) egy 3,2 km hosszú strand, amely Kamakura déli részén terül el. A Kamakura állomásról kb. 20 perc sétával elérhető. Nyáron errefelé nagyon pezseg az élet esténként pedig egymást érik a strandbulik.
Térkép:
Enoshima

Hamarad rá idő, érdemes kicsit távolabbra is ellátogatni! Ilyen célpont lehet a Enoshima-sziget (江の 島),amely számos látnivalóval kecsegtet. Csodálatos szentélyek, obszervatórium, üzletek és helyi különlegességeket kínáló éttermek várják az utazót. Enoshimát a helyi vonattal lehet megközelíteni Kamakurából, körülbelül 20 perces utazással.
Térkép:
Kapcsolódó ajánlatok

TOKIÓTÓL OSZAKÁIG – AZ EXPO-VAL
Japán nagyvárosai életre szóló élményekkel várják az utazókat. Tokióban a régi és az új különleges egyvelege jelenik meg a látogatók előtt hagyományos szent templomai és modern felhőkarcolói által. Oszaka szintén gazdag kulturális örökségekben, mindamellett, hogy az ősi időkre visszanyúló japán gasztronómia fellegváraként is ismert. Merüljön el új programunk során az egyedülálló, kontrasztokkal és izgalmakkal teli japán kultúra világában.

VILÁGÖRÖKSÉGEK JAPÁNBAN
Japán kultúrája csodálatos és sokarcú. Egyrészt mélyen és évezredekre visszanyúlóan tradicionális, másrészt modern, fiatal és mai. A nagyvárosok hihetetlen tempóját, a vidék szépségét és harmóniáját mind megtapasztalhatja az utazás során.
A programot nagy helyismerettel és tapasztalattal rendelkező, japánul kiválóan beszélő magyar idegenvezető kíséri!