
A 2005. decemberében befejezett Ski Dubai ma az egyik legnépszerűbb látnivalónak számít Dubai-ban. Bár maga a pálya egy hatalmas bevásárlóközpont egyik szórakoztató részlege csupán, lenyűgöző számaival, technológia megoldásaival mind a mai napig az egyik legkülönlegesebb épületének számít világszerte.

De nézzünk meg pár érdekesebb adatot a pálya paramétereiről: az aréna összesen 85 méter magas, ami megközelítőleg egy 25 emeletes ház magasságának felel meg. Az épületen belül öt különböző pálya áll a csúszni vágyók rendelkezésére, melyek leghosszabbika négyszáz méter hosszan csábít csúszásra a sivatag kellős közepén. Az arénában egyszerre 1500 vendég befogadására vannak felkészülve, így bizony nem árt az előzetes helyfoglalás. A helyszínen nem csak húzóliftek szállítják a vendégeket, de egy négyszemélyes ülőlift is a síelők rendelkezésére áll. Felszerelést nem kell vinni - a személyzet erre is fel van készülve, helyben minden bérelhető.

A díszletek az Alpok hófödte csúcsait idézik, ezért a pályákat is kanyarokkal látták el az építők, akárcsak az európai hegyekben. A sivatagi körülmények között persze nem a szépen kidolgozott részletek jelentették a legnagyobb kihívást a mérnököknek. Sokkal inkább az, hogy a nem ritkán, 40 fokos hőségben is fent tudják tartani az állandó, fagypont alatti hőmérsékletet. Eddig ez hibátlanul sikerült, ahogy annak a 22 500 négyzetméternyi, 50 centiméter vastag friss hónak az előállítása is, amelyen egész évben kedvünkre meghempereghetünk.
Kapcsolódó ajánlatok

HAMPTON BY HILTON**** - RAS AL KHAIMAH
Jellemzők
A 2022. júliusában megnyíló négycsillagos Hampton by Hilton szálloda a csodálatos Marjan szigetén, közvetlenül a tengerparton emelkedik. A hotel a szállodaláncon belül az első all inclusive koncepcióra épülő üdülőszálloda. A szálloda kedvező adottságainak, fiatalos és modern stílusának köszönhetően közkedvelt a párok és a családok körében egyaránt.

DOUBLETREE BY HILTON BUSINESS BAY**** DUBAI
Jellemzők
A DoubleTree by Hilton Dubai Business Bay hotel Dubai belvárosában, a Dubai Creek mellett, a Bay Square-en emelkedik, a téren üzletek és éttermek találhatók. Dubai számtalan ikonikus látnivalója séta távolságra elérhető. Dubai nagy „leg”-jei: a Burj Khalifa – a világ legmagasabb épülete és a Dubai Mall - a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontja kb. 15 perces sétára van tőle.

DOUBLETREE BY HILTON RESORT & SPA MARJAN ISLAND***** - RAS AL KHAIMAH
Kinek ajánljuk?
Családoknak a fantasztikus gyerekbarát szolgáltatások és a felújított gyerekklub miatt, a sportos és az aktív pihenést, szórakozást kedvelő utasoknak azért, mert rengeteg étterem, bár, kikapcsolódási és sportlehetőség van a szállodában. Sétatávolságra az Al Hamra Mall bevásárlóközpontja vár üzleteivel. Párok körében is népszerű a hotel, színvonalas és széles körű szolgáltatásai miatt kitűnő ár-érték arányt képvisel.
Dubaitól mindössze egyórás autóútra Ras Al Khaimah (RAK) emírsége tökéletes menedék a hétköznapok forgatagából. Az arab világ autentikus hangulata, 7000 év lenyűgöző kultúrája, csodálatos tájak, lélegzetelállító tengerpartok és a terrakotta árnyalataiban pompázó sivatagok szabdalják tájait. Egész évben napsütés és 64 km-es, arany és fehér homokos strandok és egyedi élmények várnak itt az utazóra.

RADISSON RESORT RAS AL KHAIMAH MARJAN ISLAND ****
Jellemzők
A Radisson Resort Ras Al Khaimah Marjan Island a Marjan-szigeten, közvetlenül a tengerparton fekszik, lenyűgöző kilátással a tengerre. A változatos kikapcsolódási lehetőségeket nyújtó szállodában több étterem, szabadtéri medence és tágas, modern szobák gondoskodnak a pihentető napokról.

HABTOOR GRAND RESORT & SPA***** - DUBAI
Jellemzők
Az elegáns szálloda saját tengerpartja, homokos strandja és ápolt kertje exkluzív környezetet nyújt az itt pihenőknek. A tetején lévő bárból páratlan kilátás nyílik az egész Jumeirah Beach-re, valamint a hamarosan elkészülő gigantikus Dubai Eye óriáskerékre. A Habtoor Grand Resort ínyenc és a gasztronómia iránt érdeklődő vendégeknek is jó választás, hiszen a szálloda hét éttermén kívül a sétatávolságra lévő The Walk és a Marina Dubai divatos és kitűnő éttermek elképesztően gazdag választékával vár. A vásárlás szerelmesei pedig szinte dúskálnak a környék üzleteiben.


MILLENIUM PLACE MARINA****-DUBAI
Jellemzők
A Millenium Place Marina**** szálloda 458 elegánsan berendezett szobával és lakosztállyal rendelkezik, amelyek lenyűgöző kilátást nyújtanak a városra és a Dubai Marina-ra. Minden szoba ingyenes Wi-Fi hozzáférést, minibárt, interaktív okostévét, valamint tea- és kávéfőzési lehetőséget kínál. A vendégek használhatják a fűtött kültéri medencét, a fitnesztermet, és élvezhetik a szálloda éttermeinek és bárjainak kínálatát, beleértve az autentikus ázsiai ételeket kínáló Ikigai éttermet és a Jamjars Sports Bar & Restaurant-ot.

SHERATON JUMEIRAH BEACH RESORT***** - DUBAI
Jellemzők
A Sheraton Jumeirah Beach széles körű szolgáltatásai az egész család számára tökéletes kikapcsolódást nyújtanak. A hotel egyike a 90-es években épült szállodáknak, minek köszönhetően megőrizte szép, ápolt kertjét és közvetlen tengerparti elhelyezkedését - ez ritkaság Dubaiban, ahol jellemzően csak a jóval magasabb árfekvésű szállodáknak van saját partjuk.