Délkelet-Ázsia világörökségei

Délkelet-Ázsia káprázatos helyeket őriz a világnak.

Délkelet-Ázsia világörökségei

 
Kiemelkedő jelentőségű, egyetemes értéket képviselő, az egész emberiség számára egyedi jelentőséggel bíró. Ezeknek a kritériumoknak kell megfelelni, hogy egy helyszín felkerülhessen az UNESCO Világörökségi listájára. Délkelet-Ázsia káprázatos helyeket őriz nekünk, a világnak.

Hạ Long-öböl (Vietnam)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
„Az alámerülő sárkány öble” Észak-Vietnamon, egy süllyedő mészkősíkon terül el. Az 1500 km2 –es területen közel kétezer, több száz méter magas mészkőszikla emelkedik ki a vízből. Többségük sűrű növényzettel, dzsungellel borított lakatlan sziget vagy szirt. A természet erői barlangokat alakítottak ki a kőzetben, az üregeikben egyedi formájú cseppkövekkel. A legenda szerint a festői öböl létrejöttét egy sárkánynak köszönhetjük, innen is ered a hely neve. A közeli hegyekben élő állat a farkával mély barázdákat húzott a földbe, majd elmerült a vízben. A területet ez követően elárasztotta a tenger, létrehozva Vietnam egyik legszebb tájegységét. A turisták által is látogatható legnagyobb szigeten Cát Bà-n elsősorban halászatból, osztrigatenyésztésből élnek a helyi lakosok, de felkészülten várják az ide érkező turistákat is. Hanoiból könnyen eljuthatunk Haiphong-ig, ahonnan pedig egy másfél órás kompozással elérhetjük Cát Bà szigetét.

Szingapúri botanikus kertek (Szingapúr)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
A több, mint 150 éves szingapúri botanikus kertet a városállam központjában helyezték el, így könnyen megközelíthető mind az itt lakók, mind a turisták számára. Az 52 hektáron eredetileg az Egyesült Királyságból hozott facsemetéket és palántákat kezdték el szaporítani és nemesíteni. A brit gyarmati botanikus kert világszerte elismert tudományos intézménnyé vált, amelynek eredeti szerkezete és épületei napjainkig megmaradtak. Európai ember számára nagyon nagy élmény ez a park, ahol példásan gondozott tavakat, erdei ösvényeket találunk. Rio de Janeiro mellett ez az egyetlen hely, ahol akár órákig bolyonghatunk az őserdőben egy városon belül, sétálhatunk a számunkra egzotikus és jobbára ismeretlen fák és növények között. A legnagyobb élményt talán a Nemzeti Orchidea Park jelenti, ahol a világ összes orchideafajtája megtalálható, a legkülönbözőbb színekben és formákban. Sétánk során felfedezhetünk néhány híres emberről (még Horn Gyuláról) elnevezett példány is. Nem véletlen, hogy az orchidea Szingapúr nemzeti virága.

Luangprabang (Laosz)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
A hétmillió lakosú Laosz nem csak egy izgalmas ötvözete egy zárt kommunista rezsimnek és a buddhizmusnak, hanem a régió egyik leghangulatosabb UNESCO világörökségi helyszínét is nyújtja: Luangprabangot. Az Indokínában fekvő ország első, történelmi fővárosa, a hagyományos laoszi kultúra és a buddhizmus központja az ország északi részén, a Mekong folyó partján, a fővárostól 220 km-re található. A gyalog is könnyen bejárható város nevét - a "Királyi Buddha Képe"- a településre hozott ősi Buddha szoborról kapta, a buddhista vallás ma is a mindennapi élet fontos részét képezi. A város hangulatos belső terekkel rendelkező házainak jelentős része fából épült, míg a templomok és pagodák kőből készültek. A városka utcáin állandóan szerzetesekbe botlunk, akik kora reggelente alamizsnát gyűjtenek, énekelnek, meditálnak, zenélnek, vagy egymás fején vágják kopaszra a hajat. Itt a mai napig kötelező a gyerekeknek egy buddhista kolostorba bevonulni, így a "gyerek szerzetesek" mindennapos látványt nyújtanak Luangprabangban.

Gunung Mulu Nemzeti Park (Borneó-Malajzia)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
Az Egyenlítő közelében lévő Muluba csak repülni lehet, kisgéppel a dzsungel felett. Vállalnunk kell ezt a kalandot, hogy felfedezzük a világ egyik legnagyobb barlangrendszerét, mindezt az érintetlen esőerdők között, a modern világtól elzárva. Sarawak legnagyszerűbb nemzeti parkjában, a Mulu Nemzeti Parkban egy elvarázsolt földalatti országban, új világban érezhetjük magunkat. Délkelet-Ázsia leghosszabb barlangrendszere, benne a Deer-barlanggal lélegzetelállító látványt nyújt és több millió denevér otthonául is szolgál, melyek rendkívül látványos formációkban repülnek ki élelmet keresni. A maláj nemzeti park első számú látványossága azonban a lenyűgöző Pinnacles sziklatornyai, itt megértjük miért is került fel az UNESCO listájára. Az égbe törő, közel 50 méter magas sziklatűk egészen hihetetlen formákat öltenek.

Sukhothai történelmi park (Thaiföld)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
A Sukhothai Történelmi Park 1991-ben került fel az UNESCO kulturális világörökségi listájára. Az egykori és első thai főváros 1238-as megalapítása előtt khmerek éltek itt. A Thaiföld északnyugati részén lévő Sukhothai közepén helyezkedik el a falakkal és vizesárkokkal védett Királyi város, melynek spirituális központja a Wat Mahathat volt. Az egykori város romjai és környékük Bangkoktól 427 km-re északra fekszik és közel 70 km²-t foglal el közel 200 templommaradvánnyal és chedivel. Ez a vidék valamikor a mesés Arany Háromszög része volt, a thaiföldi civilizáció bölcsőjének tekinthető. A Wat Si Chum templom hatalmas ülő Buddha szobrával különös figyelmet érdemel, a lábai közti távolság eléri a 11 métert.

Angkor (Kambodzsa)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
A Sziámi-öböl partján fekvő Kambodzsa és a területén lévő Angkor Délkelet-Ázsia egyik legfontosabb régészeti lelőhelye. Angkor Kambodzsa északnyugati részén, 240 km-re Phnompentől található, a legközelebbi repülőtér Siem Reap. Itt találhatók a Khmer Birodalom fővárosának maradványai, mely birodalom ötszáz éven keresztül Délkelet-Ázsia legerősebb állama volt. A régészeti és történelmi fontosságú park hatalmas területet foglal el, benne a Kambodzsa jelképévé vált (megjelenik a nemzeti zászlón és címeren is) Angkor-Wattal, ami egy óriási elkülönített részen fekszik. Ázsia legnagyobb szakrális épületegyüttese több tízezer építőmunkás, ezernyi szobrász és kőfaragó 30 évi munkájának lenyűgöző eredménye, s a khmer kultúra, művészetek aranykorának minden kincsében bővelkedik. A hely mai napig működő fontos szakrális központ, központi szerepet tölt be mind a hindu, mind a buddhista hívők életében.

Komodo-szigetek Nemzeti Park (Indonézia)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
A 200 000 hektár területű, három kis szigetből álló nemzeti park Indonéziában található, nevét a Föld legnagyobb hüllőjéről, az itt élő hatalmas komodói varánuszról kapta. A szigetcsoport tulajdonképpen egy kerítés nélküli állatkert, itt testközelből láthatunk több komodói sárkányt, és sárkányfészket is.  A 3-4 méteresre is megnövő, másfél mázsás sárkányok félelmetes ragadozók, lesből támadnak: vagy a préda nyakát kapják el, vagy farkukkal verik le az áldozatot a lábáról. Ha nem sikerül azonnal elkapnia áldozatát és a sebesült állat elmenekül, akkor is hamar elpusztul, mivel a harapás helyén fertőző nyál kerül a vérkeringésébe. Nem nagyon van menekvés, mivel 8 km-ről is megérzik az áldozat szagát és könyörtelenül marcangolják szét a nem ritkán még élő áldozatot.

Tubbataha- zátony (Fülöp- szigetek)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
A Tubbataha -zátony legpontosabb leírása talán a „víz alatti Édenkert”. Puerto Princesa városától délkeletre kell keresni a térképen, a Palawan szigeten. A gazdag tengeri élővilággal rendelkező zátonyt két színes korallsziget alkotja, melyeket egy mély és széles csatorna választ el egymástól. Igazi búvárparadicsom, kezdő és profi búvárok álma, hisz a Tubbataha korallfal több ezer hal- és növényfaj otthona. A Tubbataha-zátony az egyik a legjobb merülőhely a Fülöp-szigeteken, sőt egész Délkelet-Ázsiában, ahol a sekély korallzátonyokat hirtelen hatalmas mélységek követik. A szigetnek nincsenek állandó lakói, itt mindenki vendég, legyen az búvár vagy környékbeli halász.

Sangiran, a jávai előember lelőhelye (Jáva -Indonézia)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
Emlékeznek még a történelemkönyvek első oldalaira? Szinte mindegyik a A Homo erectus (magyarul: „felegyenesedett ember” ) leckével kezdődik és elmagyarázza nekünk, hogy az előemberek közé tartozik és mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt jelent meg és kb. 200 ezer évvel ezelőtt tűnt le. Az első leleteit az Indonéziához tartozó Jáva szigetén találták meg, és a jávai előember nevet kapta. Sangiran egy 7x8 km területű ásatási helyszín múzeummal és látogató központtal, ahol megismerkedhetünk fajunk történetével. A helyszín 20 éve került fel az UNESCO listájára, így idén jubileumi tárlatokkal várják a látogatókat.

Vigan (Fülöp-szigetek)

Ázsia, Top10 tea  - OTP Travel Utazási Iroda
II. Fülöp spanyol királyról elnevezett szigetcsoportot Magellán fedezte fel, majd a spanyol korona javára gyarmatosították. A hispán domínium idején egyesítették az előzőleg egymástól független szigeteket és közösségeket, és bevezették a nyugati civilizáció elemeit: törvénykönyvet adtak ki, nyomdát működtettek és bevezették a Gergely-naptárt. A spanyol gyarmati korban számos várost alapítottak, infrastruktúrát építettek ki, ennek első számú építészeti emléke Vigan városának központja, melynek épületeit spanyolok és kínai kereskedők emelték, ennek megfelelően mindkét fél kezének nyomát fel lehet rajtuk fedezni. Keveredik itt az európai díszítés a jellegzetesen kínai belső struktúrával. Az európai hittérítőknek köszönhetően az ország Délkelet-Ázsia államai közül az egyetlen döntően keresztény vallású állam.

Kapcsolódó ajánlatok


THAIFÖLD - KAMBODZSA KÖRUTAZÁS

Thaiföld

A Thaiföldet és Kambodzsát felölelő körutazásunkon mindkét ország legjavából töltekezhet fel élményekkel. Bangkok ikonikus látnivalói kihagyhatatlanok, az Arany Buddha, a Fekvő Buddha templomok, valamint a Smaragd Buddha temploma és a Királyi Palota képeslapra illő fotóhelyszínek. Kambodzsa egzotikus királysága minden utazót magával ragad. Számtalan látnivaló van, ami miatt érdemes ide ellátogatni, a vidéki élet és az időtlen tájak nyugalma, a káprázatos rizsföldek, a megannyi trópusi szigetecske, a Kwai folyó híres hídja. Mégis, ha csak egyet kellene kiemelni, akkor az kétség kívül Angkor romvárosa lenne. Szavak sem foghatók ahhoz a csodához, melyet Angkor szépsége jelent. A körutazás végén pedig a Bangkoktól 200 kilométerre fekvő Hua Hin fehér homokos, pálmafás tengerpartján pihenhetünk meg.

érdeklődésre

THE SHORE AT KATATHANI*****– PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének egyik legszebb tengerpartján, a Kata Beach-en található. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet, a festői kilátás, a közeli homokos tengerpart kiváló élményt nyújt a meghitt pihenést kereső utasoknak. A szállodát elsősorban a felhőtlen tengerparti kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.
A hotel nem fogad 18 év alatti gyermek vendéget!

érdeklődésre

KEEMALA*****– PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének nyugati oldalán, egy trópusi növényzettel borított domb oldalában fekszik, csodálatos kilátással az Andamán-tengerre, a Kamala Beach-től nagyjából 2 kilométerre. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet, a lakrészekhez tartozó privát medencék gondoskodnak a minden igényt kielégítő trópusi nyaralásról.
A szállodát elsősorban a meghitt kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.

érdeklődésre

THE SLATE***** – PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének egyik legkedveltebb tengerpartján, a Nai Yang Beach-en található. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet kombinálása a modern, indusztriális stílussal, a három úszómedence, a szállodától 300 méterre fekvő homokos tengerpart és az öt étterem gondoskodik a minden igényt kielégítő trópusi nyaralásról. A szállodát elsősorban a felhőtlen tengerparti kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.

érdeklődésre

BANGKOK ÉS SZIÁM KINCSEI, KOH SAMUI-VAL

Thaiföld

Ismerje meg Thaiföld legszebb részeit különleges körutazásunkon. Bankok kihagyhatatlan látnivalói mellett olyan természeti szépségek tárulnak fel az utazó előtt, melyen keresztül megérthetjük és átélhetjük ennek a különleges egzotikus országnak az esszenciáját. Az ikonikus Kwai folyó, nemzeti parkok, úszó piac, elefántfarmok, hófehér homokos tengerpartok és azúrkék óceán egyetlen kalandba sűrítve.

érdeklődésre

SANTHIYA KOH YAO YAI RESORT & SPA*****- KOH YAO YAI

Thaiföld

Egy hely, ahol a természet és a luxus harmóniában él. A Santhiya Koh Yao Yai Resort & Spa egyedülálló öko-luxusélményt kínál Thaiföld egyik legbájosabb szigetén.

529 000 Ft-tól/fő

BEYOND RESORT KRABI

Thaiföld

Természetközeli nyugalom és tengerparti kényelem egy helyen. A Beyond Resort Krabi egy négycsillagos, közvetlen tengerparti szálloda, amely ideális választás mind a családos utazók, mind a romantikus elvonulásra vágyó párok számára.

559 000 Ft-tól/fő

BEYOND RESORT**** – KHAO LAK

Thaiföld

A Beyond Resort Khaolak egy kizárólag 12 éven felüli vendégeket fogadó, négycsillagos szálloda, amely tökéletes választás azoknak, akik nyugodt, zavartalan kikapcsolódásra vágynak mesés természeti környezetben.

559 000 Ft-tól/fő

VIETNÁM - CSOPORTOS KÖRUTAZÁS

Vietnám

Fedezze fel Vietnámot egy fantasztikus körutazáson, ahol kontrasztok egyvelege várja az utazót. Északon Ha Noi városában a tömérdek motorkerékpár zajos káosza, a francia gyarmati városrészek, a nyüzsgő utcák, a furcsa boltocskák, a színek és illatok színes elegye sodorja magával az embert, míg az 1800 km-re délen fekvő Ho Si Minh-város merőben más képet ad; itt a nyugati világ hangulata, a gyarmati kor és a vietnámi háború emlékei fogadnak. A távol-keleti karsztvidékek talán legszebbje a Halong-öböl több mint 2000 sziklából és szigetből álló vidéke. A tükörsima vízből kiemelkedő, dús trópusi növényzettel borított sziklák látványa időtlen békességet tükröznek. Szárazföldi „párja” Ninh Binh tartomány, ahol az égbe szökő mészkősziklák víz helyett a földből törnek elő, közöttük zöldellő rizsföldeken szorgosan végzik napi munkájukat a helyiek.

1 149 000 Ft-tól/fő

VIETNÁM – KAMBODZSA

Vietnám, Kambodzsa

Egyedi természeti kincseivel, hagyományőrző kultúrájával és természetességével Vietnám és Kambodzsa két érintetlen és csodálatos ország Indokína szívében.
A kontrasztok mágnesként szippantják be az utazót Vietnám varázslatos, ázsiai világába. Északon Hanoi méretre és lakosságra is tekintélyes városában a tömérdek motorkerékpár zajos káosza, a francia gyarmati városrészek, a nyüzsgő utcák, a furcsa boltocskák, a színek és illatok színes elegye sodorja magával az utazót. Az 1800 km-re délen fekvő Ho Si Minh-város merőben más képet ad: itt a nyugati világ hangulata, a gyarmati kor és a vietnámi háború emlékei fogadnak. A távol-keleti karsztvidékek talán legszebbje a Halong-öböl több mint 2000 sziklából és szigetből álló vidéke. A tükörsima vízből kiemelkedő, dús trópusi növényzettel borított sziklák látványa maga az időtlen békesség. Szárazföldi „párja” Ninh Binh tartomány, ahol az égbe szökő mészkősziklák víz helyett a földből törnek elő, közöttük zöldellő rizsföldeken végzik napi munkájukat szorgosan az emberek.
Kambodzsát a Khmer Királyság aranykorának legszebb kincseivel és a barátságos és őszinte mosolyú khmer emberekkel való találkozással rögtön a szívünkbe zárjuk. Angkor, a csodálatos ősi khmer templomváros pedig örökre átértékeli a szépségről és a múlt hagyatékáról alkotott fogalmainkat.

1 599 000 Ft-tól/fő

THAIFÖLD, VIETNÁM, KAMBODZSA ÉS LAOSZ - INDOKÍNA LEGSZEBB TÁJAIN

Vietnám, Kambodzsa, Laosz

Ismerje meg Délkelet-Ázsia lenyűgöző kulturális és természeti gazdagságát egyedülálló körutazásunkon Thaiföldön, Vietnámban, Kambodzsában és Laoszban! Ez az utazás a régió legikonikusabb látnivalóit tárja Ön elé: a Mekong-delta lüktető világától és a Halong-öböl varázslatos tájaitól kezdve Angkor ősi templomain és Luangprabang nyugodt városkáján át a buddhista szentélyekig és a lenyűgöző vízesésekig. Az utazás során megismerheti a három ország gazdag történelmét, építészeti csodáit és vibráló piacait, miközben élvezi a helyi konyha különleges ízeit. Csatlakozzon hozzánk, és tapasztalja meg Indokína varázslatos világát, amely felejthetetlen élményeket kínál mindenkinek, aki nyitott az egzotikus kalandokra és a páratlan szépségre!

1 699 000 Ft-tól/fő

THAIFÖLD - KAMBODZSA KÖRUTAZÁS

Thaiföld

A Thaiföldet és Kambodzsát felölelő körutazásunkon mindkét ország legjavából töltekezhet fel élményekkel. Bangkok ikonikus látnivalói kihagyhatatlanok, az Arany Buddha, a Fekvő Buddha templomok, valamint a Smaragd Buddha temploma és a Királyi Palota képeslapra illő fotóhelyszínek. Kambodzsa egzotikus királysága minden utazót magával ragad. Számtalan látnivaló van, ami miatt érdemes ide ellátogatni, a vidéki élet és az időtlen tájak nyugalma, a káprázatos rizsföldek, a megannyi trópusi szigetecske, a Kwai folyó híres hídja. Mégis, ha csak egyet kellene kiemelni, akkor az kétség kívül Angkor romvárosa lenne. Szavak sem foghatók ahhoz a csodához, melyet Angkor szépsége jelent. A körutazás végén pedig a Bangkoktól 200 kilométerre fekvő Hua Hin fehér homokos, pálmafás tengerpartján pihenhetünk meg.

érdeklődésre

THAIFÖLD ÉS KAMBODZSA TENGERPARTI PIHENÉSSEL KOH CHANG SZIGETÉN

Thaiföld

A Thaiföld és Kambodzsa varázslatos világába kalauzoló utazás a délkelet-ázsiai kultúra, történelem és természeti szépségek csodálatos elegyét kínálja. A kaland Bangkok nyüzsgő metropoliszában indul, ahol a lüktető város sokszínű építészeti és spirituális látnivalói várnak ránk, a fényes Arany Buddha szobortól a pompás Királyi Palotáig. Kambodzsában a misztikus Angkor Wat ókori templomai nyűgöznek le, ahol az ősi khmer birodalom dicsősége elevenedik meg előttünk.
A körutazás Koh Chang paradicsomi szigetén folytatódik ahol a fehér homokos partok és a kristálytiszta kék óceán felejthetetlen pihenést kínál. A szigetvilág nyugalma, színes halrajai és trópusi szépsége garantálják, hogy utazásunk tökéletes befejezést kapjon.

1 298 000 Ft/fő

VIETNÁM – KAMBODZSA

Vietnám, Kambodzsa

Egyedi természeti kincseivel, hagyományőrző kultúrájával és természetességével Vietnám és Kambodzsa két érintetlen és csodálatos ország Indokína szívében.
A kontrasztok mágnesként szippantják be az utazót Vietnám varázslatos, ázsiai világába. Északon Hanoi méretre és lakosságra is tekintélyes városában a tömérdek motorkerékpár zajos káosza, a francia gyarmati városrészek, a nyüzsgő utcák, a furcsa boltocskák, a színek és illatok színes elegye sodorja magával az utazót. Az 1800 km-re délen fekvő Ho Si Minh-város merőben más képet ad: itt a nyugati világ hangulata, a gyarmati kor és a vietnámi háború emlékei fogadnak. A távol-keleti karsztvidékek talán legszebbje a Halong-öböl több mint 2000 sziklából és szigetből álló vidéke. A tükörsima vízből kiemelkedő, dús trópusi növényzettel borított sziklák látványa maga az időtlen békesség. Szárazföldi „párja” Ninh Binh tartomány, ahol az égbe szökő mészkősziklák víz helyett a földből törnek elő, közöttük zöldellő rizsföldeken végzik napi munkájukat szorgosan az emberek.
Kambodzsát a Khmer Királyság aranykorának legszebb kincseivel és a barátságos és őszinte mosolyú khmer emberekkel való találkozással rögtön a szívünkbe zárjuk. Angkor, a csodálatos ősi khmer templomváros pedig örökre átértékeli a szépségről és a múlt hagyatékáról alkotott fogalmainkat.

1 599 000 Ft-tól/fő

THAIFÖLD, VIETNÁM, KAMBODZSA ÉS LAOSZ - INDOKÍNA LEGSZEBB TÁJAIN

Vietnám, Kambodzsa, Laosz

Ismerje meg Délkelet-Ázsia lenyűgöző kulturális és természeti gazdagságát egyedülálló körutazásunkon Thaiföldön, Vietnámban, Kambodzsában és Laoszban! Ez az utazás a régió legikonikusabb látnivalóit tárja Ön elé: a Mekong-delta lüktető világától és a Halong-öböl varázslatos tájaitól kezdve Angkor ősi templomain és Luangprabang nyugodt városkáján át a buddhista szentélyekig és a lenyűgöző vízesésekig. Az utazás során megismerheti a három ország gazdag történelmét, építészeti csodáit és vibráló piacait, miközben élvezi a helyi konyha különleges ízeit. Csatlakozzon hozzánk, és tapasztalja meg Indokína varázslatos világát, amely felejthetetlen élményeket kínál mindenkinek, aki nyitott az egzotikus kalandokra és a páratlan szépségre!

1 699 000 Ft-tól/fő

BALI WINA HOLIDAY VILLA Kuta

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

A 184 szobás, indonéz stílusú háromcsillagos szálloda dús trópusi kerttel körülvéve, Kuta Beach nyüzsgő központjától pár percre, a homokos tengerparttól és a szabad strandtól csupán 100 m-re található.
Fekvése: a Wina Holiday Villa szálloda kb.5 perc sétatávolságra van Kuta népszerű tengerparti sétányától, a Legian Streettől és a szórakoztató negyedtől. A vendégeket ingyenes transzfer szállítja a Legian utcához és a Kuta térhez. A nemzetközi repülőtér kb.10 perc autóútra van. A szálloda saját tengerparttal nem rendelkezik; a közeli szabad strandon kedvező áron bérelhetők nyugágyak.

645 000 Ft-tól/fő

GRAND MIRAGE RESORT AND THALASSO BALI Nusa Dua

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

A helyi besorolás szerint ötcsillagos, az OTP Travel ajánlása szerint négycsillagos szálloda a nemzetközi repülőtértől kb. 20 percre, Nusa Dua és Tanjung Benoa határán található. Fekvése: a Bali déli részén elhelyezkedő, széles körű szolgáltatásainak köszönhetően népszerű szálloda saját privát stranddal rendelkezik. Az üdülőhelytől számos bevásárlóközpont, kisbolt és áruház gyalogosan is megközelíthető. A Ngurah Rai nemzetközi repülőtér kb.25 perces autóútra van.

768 000 Ft-tól/fő

HOTEL NIKKO BALI BENOA BEACH RESORT****+

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

Dús trópusi kerttel körülvéve, közvetlenül Tanjung Benoa tengerpartján, egy privát partszakaszon található az exkluzív, helyi osztályba sorolás szerint ötcsillagos, Az OTP Travel ajánlása szerint négycsillagos superior szálloda.

789 000 Ft-tól/fő

MELIA BALI VILLAS & SPA***** - NUSA DUA

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

Az ötcsillagos szálloda a repülőtértől kb. 11 km-re, gondozott trópusi kertben, közvetlenül a homokos tengerparton található. A szállodától könnyű sétára vásárlási lehetőség és számos étterem, bár van.

864 000 Ft-tól/fő

BALI SOL BEACH HOUSE BENOA Tanjung Benoa

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

A helyi osztályba sorolás szerint négy-, az OTP Travel ajánlása szerint háromcsillagos szálloda Tanjung Benoa üdülőhelyen épült, 11 km-re a repülőtértől, közvetlenül a homokos tengerparton, ahol számos vízisport lehetőség áll rendelkezésre.

988 000 Ft-tól/fő

BALI - KÖRUTAZÁS ÜDÜLÉSSEL

Indonézia

Bali idilli szigete számos természeti szépséget: rizsföldeket, vízeséseket, vulkánokat, föld alatti barlangokat tartogat. Aki a sziget igazi arcára kíváncsi, annak kihagyhatatlan helyszín Ubud, mely őrzi a kulturális és képzőművészeti hagyományokat és az autentikus balinéz hangulatot. A program során felfedezhetjük a sziget gazdag történelmét, hindu templomait, és lenyűgöző természeti szépségeit. Megcsodálhatjuk a szent vulkánokat, a zöldellő rizsteraszokat, az ősi falvakat, valamint Bali legszebb sziklatemplomait. Az utazás tökéletes lehetőséget nyújt az elme elcsendesítésére és a helyi kultúra megismerésére, miközben elmerülhetünk Bali varázslatos „Ízek, imák szerelmek” atmoszférájában.

1 154 000 Ft-tól/fő

THE SAMAYA SEMINYAK BALI***** - SEMINYAK

Indonézia

Jellemzők

Az ötcsillagos, villákból álló szálloda közvetlenül Seminyak homokos tengerpartján fekszik, környékén számos étterem és üzlet található. A Samaya Seminyak úszómedencés villái a tengerparton vagy a trópusi kertben helyezkednek el, mindegyikében ötvöződik az otthonos, balinéz vendégszeretet és a modern kényelem. Ideális választás azok számára, akik igénylik a luxus berendezésű villák nyújtotta kényelmi szolgáltatásokat és értékelik a környék nyüzsgő életét. Seminyak üzletei adnak otthont a helyi kézművesek egyedi tervezésű termékeinek, melyek pár perces sétával elérhetők.

1 168 000 Ft-tól/fő

JÁVA - BALI, KÖRUTAZÁS TENGERPARTI PIHENÉSSEL

Indonézia

Lépjen be Indonézia varázslatos világába, ahol Jáva szigetének misztikus templomai és vulkánjai, valamint Bali paradicsomi strandjai várják! Fedezze fel a buddhista és hindu kultúra lenyűgöző örökségét a Borobudur és Prambanan templomoknál, és élje át a Bromo vulkán impozáns látványát. Az utazás Bali idilli partjain ér véget, ahol pihenés és feltöltődés várja a trópusi környezetben. Tartson velünk, és élje át Indonézia egzotikus csodáit!

1 219 000 Ft-tól/fő