Legendás állatok és Mauritius

Legendás állatok és Mauritius

A Madagaszkártól keletre, az Indiai-óceán ölelésében fekvő Mauritiuson elszigeteltsége miatt az élővilág nagy része olyan endemikus faj, mely sehol máshol nem fordul elő a világon. Sokukat ma már a kihalás fenyegeti az emberi tevékenységek - többek között az élőhelyek pusztulása és a nem őshonos fajok betelepítése - miatt. Mauritius az állatvilág szempontjából is biztonságos úti cél: nincsenek a szigeten mérges hüllők vagy veszélyes állatok. Fedezzük fel Mauritius törékeny élővilágát és óvjuk környezetüket úgy, mintha a saját otthonunk lenne.

Dodó

Mauritius legendás madarát, a kedves dodót sajnos ma már csak régi képeken és rajzokon láthatjuk. A gyerekek Lewis Carrol: Alice Csodaországában című regényében a „Strucc”-ként találkozhatnak vele. A XVII. században kihalt madár az ember általi pusztítás egyik nagyon fontos és egyben szomorú tanulópéldája. A dodók röpképtelen, nagyméretű galambfélék voltak, melyeknek gyökeresen megváltozott az élete, amikor a holland telepesek 1638-ban megérkeztek az addig lakatlan szigetekre. A dodók nagyon bizalmas állatok voltak, nem féltek az emberektől, így alig 100 év leforgása alatt az emberi behatástól kipusztultak. Részben levadászták őket - bár húsuk nem volt nagyon ízletes -, részben pedig a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállatok jelentettek rájuk végzetes veszélyt. A dodók igen nagyra megnőhettek, súlyuk elérhette a 10-17 kilogrammot.

Durrell-féle éjszakai gekkó

A kis éjszakai gekkó (Nactus coindemirensis) a Mauritius délkeleti partjainál található Ilot Vacoas nevű kis szigeten él. Történelmileg ez a kis hüllő Mauritius egész területén megtalálható volt, és számos madár- és hüllőfaj számára döntő szerepet játszik a táplálékláncban. Az Ilot Vacoas szigeten mindössze 350 gekkó maradt, így nagyon kevés egyed van ahhoz, hogy máshol új populációt lehessen létrehozni anélkül, hogy ez káros hatással lenne a vadon élő egyedekre. Ezért a Durrell Wildlife Conservation Trust egy olyan faj stabilizálását célzó tenyésztési programmal foglalkozik, mellyel megpróbálják fenntartani a biológiai sokféleséget és a regionális változatosságot. Az 1990-es évek elejére úgy gondolták, hogy ezek a kis gyíkok kihaltak, de a patkányok eltávolítása a szigetekről és az ezt követő helyreállításuk újra felfedezésükhöz vezetett. Bár ezek a gekkók a legkisebbek a Mauritiuson kifejlődött hüllők közül, talán az egyik legfontosabbak az ökoszisztémában.

Visszhangpapagáj

A visszhangpapagáj vagy Mauritius-papagáj (Psittacula eques) a Mauritiushoz tartozó Mascarene-szigeteken és a Réunion-szigeteken honos papagájfaj. Ez az egyetlen élő őshonos papagáj a Mascarene- szigeteken; az összes többi az emberi tevékenység következtében kihalt. Mivel a faj élőhelye endemikus növényzetű erdőkre korlátozódik, nagyrészt a Mauritius délnyugati részén található Black River Gorges Nemzeti Parkban fedezhetőek fel. A visszhangpapagájt a Mauritiusra érkező korai látogatók is vadászták, élőhelyének elpusztítása és megváltoztatása miatt a XX. század folyamán csökkent a számuk, míg az 1980-as években már csak 8-12 egyedet számláltak; ekkor már "a világ legritkább papagájaként" emlegették. Az 1990-es évektől kezdődően az intenzív fogságban történő tenyésztési erőfeszítések mentették meg a madarat a kihalástól; a populáció 2019-re elérte a 750 madarat, ezt követően pedig a veszélyeztetett kategóriába sorolták.

A teknősök birodalma

Mauritius volt az egyetlen, ahol a Földön valaha élt legnagyobb óriásteknősök, a mauritiusi nyereghátú teknősök éltek. A különleges állatok azonban az ember megjelenése után 1730-ra teljesen kihaltak. A szigeten számos helyen megcsodálhatjuk az aldabra órásteknősök példányait, azonban róluk tudni kell, hogy az Indiai-óceán másik gyöngyszemének, a Seychelle-szigeteknek eredeti lakói, így nem számítanak őshonos lakóknak ezek a szelíd és bájos óriások.

Mauritiusi repülő róka

A repülőkutyának vagy más néven repülő rókának nevezett hatalmas gyümölcsevő denevérek menedéke a Black River Rezervátum Mauritiuson. A mauritiusi repülő róka szárnyfesztávolsága elérheti a 80 centimétert, mellyel Mauritius legnagyobb endemikus emlősének számít. Bundája aranyszínű. A mauritiusi repülő róka egyedei nagy csoportokban tanyáznak, és alkonyatkor és hajnalban aktív életet élnek. Táplálékuk gyümölcsökből és nektárból áll, így fontos magszóróknak és beporzóknak számítanak a sziget ökoszisztémájában. A denevéreknek nincsenek alvóhelyei a falusi területeken. A szárnyas óriások főként a Bel Ombre-i erdőben élnek, néhány kisebb populációval a Combo-erdőben és Black River Village-ben is találkozhatunk.

Mauritiusi olajzöld pápaszemes madár

Az aprócska, fehér pápaszemétől jellegzetes madárról először 1817-ben írt Louis Jean Pierre Vieillot francia ornitológus Zosterops chloronothos néven. Napjainkban élőhelyéül a Black River Rezervátum szurdokai és a Macchabée-Bel Ombre Bioszféra Rezervátum területén található örökzöld bokrok és erdők szolgálnak. Tápláléka nektárból és rovarokból áll. A hímek és a nőstények megosztják a költési feladatokat. Általában csak egy fiókát nevelnek fel, amely körülbelül 14 nap alatt válik teljesen kifejletté. Az egyik legritkább madárnak számít Mauritiuson, a fő veszélyt a betelepített ragadozók és rágcsálók, főleg a patkányok jelentik a faj számára. A populáció mindössze 27 év alatt drámai mértékben csökkent, az 1975-ös 350 párról 2002-re mindössze 120 párra. Ennek egyik oka, hogy a faj egy Mauritiuson honos, endemikus virág nektárjával táplálkozik, melynek egyedei szintén rohamosan pusztultak. Jelenleg a Mauritius Vadvilág Alapítvány fáradhatatlanul dolgozik megmentésükön.

Kapcsolódó inspirációk:

Kapcsolódó ajánlatok