Nepál csodái

Ismerje meg Nepál különleges csodáit! A hegyvidéki ország jóval többet nyújt a Himalája szemet gyönyörködtető csúcsainál.

Nepál csodái

 
Nepálról elsőre legtöbbünknek a színes imazászlók, az égbe törő sztúpák és a Himalája szemet gyönyörködtető csúcsai jutnak az eszünkbe. A hegyvidéki ország azonban ennél jóval többet nyújt. Ismerje meg Nepál különleges csodáit!
Nepál fantasztikus úti cél túrázóknak és a spirituális feltöltődést keresőknek egyaránt. De az is megtalálja a számítását, aki egyéni utazóként bele akar csöppenni egy olyan nemzetközi világba, amely talán nem is található meg máshol a világban. Katmandu egyik hangulatos bárjában ücsörögve úgy érezhetjük, velünk van az egész világ, a Föld megannyi pontjáról érkező utazóval közösen kortyolhatjuk el az italunkat. A nepáli utazás ráadásul pénztárcabarát, a nepáliak pedig kifejezetten jó kedélyűek és barátságosak az utazókkal.
Ha igazán szeretnénk megismerni Nepált, legalább két hétre van szükség, amiből gyakran még több is lehet, hiszen gyakran váratlan akadályokkal is szembe kell majd néznünk. De pont ez utóbbi teszi  az itt eltöltött napokat valóban felejthetetlenné. Katmandu felfedezésére érdemes két, három napot szeentelni, akárcsak Bhaktapur templomaira és Patan ősi épületeire a Katmandu-völgyben és akkor a Chitwan Nemzeti Park bejárásáról még nem is beszéltünk.

Úti célok Nepálban

Nepálban annyi a látnivaló, hogy ha egy évet eltölthetnénk az országban, akkor sem láthatnánk mindent. A legfontosabbakat azonban semmiképpen nem szabad kihagyni!

Katmandu

Katmandu régi városközpontja egészen elbűvölő. Érdemes részt venni egy vezetett riksás túrán, hogy fel tudjuk fedezni a régi Katmandu rejtett sikátorait is. A labirintusszerű sikátorokban barangolva nem kerülhetjük el a központi Durbar téren álló pompás Maju Devalt. Itt kell keresni a város "élő istennőjét" (devi) is a Kumari Bahalban, a Durbar és a Basantapur terek találkozásánál, kis szerencsével megpillanthatjuk.

Alaptábor túra

A túrázás szerelmesei benevezhetnek a 12 napos túrára, amely az 5364 méter magas Everest alaptáborba visz, ahonnan hegymászók százai próbálkoznak a csúcsra jutással. Útközben megcsodálhatjuk a színes sztúpákat, átkelhetünk Dhudh Kosi folyó felett magasan húzódó függőhídon. Pihenésképpen teázhatunk az autentikus teaházakban és akklimatizálódhatunk a sherpák fővárosában, Namche Bazarban. A 3400 méter magasan fekvő település egy görög amfiteátrumra emlékeztet: katlan alakú völgyben fekszik. Köves utcái meredeken húzódnak a hegyoldalon felfelé. A városból csodálatos kilátás nyílik a hófödte csúcsokra a Mount Everest, a Lhotse és az Ama Dablam fenséges látványával töltekezhetünk. 

Annapurna túra

Nepál megismerésének egyik legjobb módja az a három hetes kihívás, amely a festői Dharapani faluból az óramutató járásával ellentétes irányban indulva a Marsyandi völgyben kanyarog, számos hegyi falu mellett halad el, mielőtt átkel egy magas hágón, és leereszkedik a felső Kali Gandaki völgy sivatagosabb tájára. A túra főútvonaláról letérve számos egynapos kirándulást is tehetünk, hegyi tavakhoz, lélegzetelállítóan szép kolostorokhoz. Az útvonalat teaházak, valamint Nepál legjobb turistafogadói szegélyezik. Nepálban a tavasz és az ősz jelenti az igazi túraszezont. Júniustól augusztusig tart a monszun, tikkasztó hőséggel és sok esővel, míg a tél keservesen hideg.

Szállás Nepálban

Katmanduban és Pokharában a szálláskínálat az ötcsillagos szállodáktól és a hátizsákos turistáknak fenntartott hostelekig terjed. A kisebb településeken olyan szállásokat találunk majd, ahol a felső szinteken a "deluxe" szobák, míg az alsóbb emeleteken sötétebb, olcsóbb, kizárólag napenergiával "fűtött" zuhanyzókkal felszerelt szállások várják az utazókat. A speciálisabb szálláshelyek közé tartoznak a vendégházak, többnyire közös fürdőszobával és egyszerű berendezéssel. A népszerű túraútvonalak mentén teaházakban is megszállhatunk. Ezeken a helyeken minden étkezés benne van az árban, és ahogy a filmekben is láttuk, esténként a vendégek a teaház társalgójában, étkezőjében gyűlnek össze, amelyet jellemzően jak-trágyával fűtenek.

Gasztokalandok Nepálban

Katmanduban és Pokharában az éttermi kínálat rendkívül változatos, így érdemes kihasználni a pénztárcabarát éttermeket, ahol indiai, kínai, japán, thaiföldi és közel-keleti ételeket, valamint nepáli alapételeket szolgálnak fel. Nepál közkedvelt ételét a daal bhaat tarkari (rizs enyhe zöldséges curryvel és lencselevessel az oldalán) mindenhol megtaláljuk. A tibeti konyha is nagyon népszerű; a momos (töltött gombócok) és a thuk tésztás pörköltek számos változatát megkóstolhatjuk. Népszerű utcai étel a samsa (burgonya curryvel töltött szamósza), a Katmandu-völgyben pedig rengeteg buff (vízibivaly) és kecske szerepel az étlapon. De a jak steakeket és jak hamburgereket is kipróbálhatjuk. A merészebbek az olyan specialitásokkal is kacérkodhatnak mint a swan-puka  (főtt, szeletelt és sült tüdő, fűszeres tésztával töltve), a cho-hi (párolt vérpuding) vagy a ti-syah (sült gerincvelő). Nem szabad kihagyni a juju dhau nevű (sűrű, krémes joghurt) a tejfölből, diófélékből és jaggeryből (pálmacukor) készült édes, ragacsos desszerteket. Csapvizet soha ne igyunk, a chiya-t (masala tea) és a sóval és vajjal ízesített fekete teát viszont ki kell próbálni! A sörrajongók keressék ízletes Sherpa, Everest, Gorkha and Kathmandu söröket.

Utazás egyedül 

Logisztikai kihívásokkal mindenképpen számolni kell, tekintettel a zord terepviszonyokra, a kis repülőgépekkel bonyolított, erősen időjárásfüggő légi közlekedésre, valamint a földrengés és földcsuszamlás által megrongált utakra. A legjobb megoldás tehát repülés, de a kisebb légitársaságok nem kifejezetten megbízhatóak. A buszos közlekedés hihetetlenül olcsó, de olykor csak a tetőn, a csomagok mellett jut hely. Az utazási irodák által üzemeltetett turistabuszok a népszerű úti célokra drágábbak, de kevésbé zsúfoltak. Autót vagy motorkerékpárt is bérelhetünk, de csak teljes körű biztosítással tegyük. A városokon és településeken belüli rövid távú utazásokhoz kerékpáros riksát, e-riksát vagy taxit vehetünk igénybe. Alkudozni minden esetben ér!

Nepáli szokások

Nepál túlnyomórészt buddhista ország, az emberek barátságosak és vendégszeretőek, de a rövidnadrágok és az ujjatlan felsők sem a férfiak, sem a nők esetében nem kívánatosak. A templomokban a cipő levétele kötelező, és leülve, ügyeljünk arra, hogy a talpunk soha ne mutasson Buddha-kép vagy egy másik személy felé. Soha ne lépjünk át senki lábán, és soha ne érintsünk meg senkit a fején és a mutatóujjunkkal, ne mutogassunk, használjuk az egész kezet. Ha hordárokat vagy hegyi vezetőket fizetünk, mi felelünk egészségükért és jólétükért, győződjünk meg róla, hogy rendelkeznek egészségbiztosítással.

Kapcsolódó inspirációk:


A Potala palota a tibeti Vörös-hegyen áll, 3750 méter tengerszint feletti magasságon, Lhászában, Kína Tibeti Autonóm Területének fővárosában. A dalai lámák egykori téli palotája, Tibet szimbóluma.

Tibet a világ teteje, számos utazó álma. A hosszú évekig elzárt régió őrzi ezredéves hagyományait, titokzatos vallási szokásait és érintetlen, tiszta természeti szépségeit. Fedezze fel Tibet csodáit!

A Tibeti Autonóm Terület egyedülálló természeti és kulturális kincsek otthona. Összeállításunkból most kiderül, mennyire ismerjük vagy sem Tibet varázslatos világát. Tartson velünk!

Nepál fenséges hegycsúcsaival, hatalmas erdeivel, tiszta vizű tavaival és érintetlen természeti kincseivel maga a földi paradicsom.

Nepál legmagasabban fekvő ír pubja az Everest csúcsára igyekvő túrázók utolsó megállója. Ennél magasabban már megszűnik az emberi civilizáció.

Az innovatív nepáli múzeum összekapcsolja a nepáliakat kulturális örökségükkel, a világnak pedig segít abban, a művészet, a kultúra és a történelem révén megismerjék az országot.

Minden utazás új vidékek és új kultúrák felfedezésével jár. Minden kulturális közegnek megvannak a maga sajátos szabályai, szokásai, amelyeket nem csak illik, de ildomos is betartani. Így van ez Tibetben is.

A tibetiek többsége a több mint 3000 méter magasan fekvő Qinghai-Tibet fennsíkon él. A nagy földfelszíni magasság miatt sajátos ételeik és étkezési szokásai vannak. Kóstoljon bele Tibet ízeibe!

Tibet spirituális és kulturális öröksége páratlan. A lenyűgöző természeti szépségek díszletei között az ősi és a modern kultúra keveredik itt, csodálatot és tiszteletet ébresztve mindenkiben.

Nepál a lélegzetelállító szépségű, sokszínű ország, maga a világ teteje. Ismerje meg velünk néhány érdekes tényen keresztül.

Kerala ayurvédikus központjai a világ minden tájáról vonzzák a látogatókat. Ismerje meg közelebbről ezt az 5000 éves tudományt.

A kínai szupervonatok új szintre emelik az utazás élményét: sebesség, kényelem, pontosság és lenyűgöző tájak várnak minden utazóra.

Íme Oszaka legizgalmasabb családbarát látnivalói a tudományos központoktól a vidámparkokig, hogy az oszakai látogatás a család minden tagja számára kínáljon különleges élményeket.

A Den-Den Town Oszaka válasza a tokiói Akihabarára. A város vibráló elektronikai negyede, a japán technológia, szubkultúra és a vintage vásárlási élmény rajongóinak igazi mekkája.

Oszaka különleges, autentikus ízekkel csábít. Itt szinte minden második sarkon találunk valami különlegességet kínáló éttermet. Fedezze fel velünk Oszaka rejtett gasztro-kincseit!

Oszaka szívében áll a Sitennodzsi templom, ami az ősi Japán egyik legjelentősebb alkotása, Japán egyik első buddhista temploma. Történelmi jelentőségű, kihagyhatatlan látnivaló.

A Li-folyó fényes gyöngyszem Kína turisztikai látványosságainak listáján. Közel 170 kilométeres útját hullámzó dombvidékek, meredek sziklák, fantasztikus barlangok és bambuszligetek övezik.

Yangshuo Dél-Kína legváltozatosabb tájainak ad otthont. A magasra törő karszthegységektől kezdve a csodálatos vízi utakon át a buja rizsföldekig Yangshuo ezernyi látnivalót tartogat.

A szecsuáni konyha összetéveszthetetlen, karakteres aromái néhány speciális összetevőnek is köszönhetőek. Bemutatjuk a szecsuáni szakácsmesterek titokzatos aduászait.

A Super Nintendo World Oszakában valódi paradicsom a videójátékok szerelmeseinek, különösen a Super Mario-univerzum rajongóinak. Kihagyhatatlan állomása az oszakai kalandtúráknak.

Kapcsolódó ajánlatok:


MESÉS NEPÁL - ANGOL NYELVŰ IDEGENVEZETÉSSEL

Nepál

Egyéni körutazás angol nyelvű idegenvezetéssel

Nepál a hegyek és kolostorok országa. Északon a festői Himalája övezi, a hegyekből lezúduló folyók haladnak át a dombokon a síkságokig, buja, zöld rizsföldeken és kis falvakon. Nepál mesés szépsége maradandó képet hagy az utazó fejében. Fedezze fel a mantrák országát, és élje át élete nagy kalandját. Nepált a természetközelibb élményeket, az aktív kikapcsolódást és a misztikus kultúrát keresőknek javasoljuk. A tájak sokszínűségén túl, a túraösvényektől a hegymászásig, a duzzadt folyókon való raftingoláson át a vadon élő állatok természetes élőhelyükön történő megfigyeléséig Nepál adrenalin-fröccsöt kínál minden természetszerető, kalandkereső számára. A főváros, Katmandu-völgy számos világörökségi helyszínt, évszázados sztúpákat és kolostorokat kínál egy igazán különleges civilizáció megismerésére.

Fontos információk:

A Nepálba történő kiutazás egyénileg történik, az utazót a helyszínen angol nyelvű idegenvezető kíséri. Az útvonal további éjszakákkal és fakultatív programokkal is kiegészíthető. Érdeklődés esetén készséggel adunk ajánlatot Indiával vagy Bhutánnal kombinált programra is. A járványügyi előírások befolyásolhatják egyes szolgáltatások igénybevételét és programelemek megvalósulását.

925 000 Ft-tól/fő

INDIA – NEPÁL

India, Nepál

India és Nepál Dél-Ázsia szívében fekvő két szomszédos ország, melyek az ősi hagyományok, a lélegzetelállító tájak és a gazdag kulturális örökség magával ragadó keverékét kínálják. India a vibráló városok, történelmi emlékművek és spirituális nevezetességek sokszínű szövevényével varázsolja el a látogatókat, míg Nepál fenséges himalájai csúcsaival a túrázók és a természetrajongók paradicsoma. Az ikonikus agrai Taj Mahaltól a katmandui nyugodt templomokig ez a két ország a történelem, a spiritualitás és a természeti szépség elbűvölő keverékével csalogatja az utazókat, felejthetetlen utazást kínálva.

1 299 000 Ft-tól/fő

NEPÁL – BHUTÁN

Nepál, Bhután

Csoportos körutazás magyar nyelvű idegenvezetéssel

Tartson velünk Nepál kulturális gyöngyszemei és Bhután fenséges tájai között egy varázslatos utazáson, amely Kathmandu ősi varázsától Bhaktapur történelmi gazdagságáig vezet, mielőtt Nagarkot lélegzetelállító magasságaiból szemlélné a tájat. Lépjen be a Mennydörgő Sárkány azaz Bhután misztikus országába, ahol Paro nyugodt szépsége Thimphu nyüzsgő utcái és Punakha nyugodt völgyei varázsolják el érzékeit. Ez a felejthetetlen utazás a Himalája természeti csodáit és a kulturális érdekességeit öleli fel.

1 899 000 Ft-tól/fő

THAIFÖLD - KAMBODZSA KÖRUTAZÁS

Thaiföld

A Thaiföldet és Kambodzsát felölelő körutazásunkon mindkét ország legjavából töltekezhet fel élményekkel. Bangkok ikonikus látnivalói kihagyhatatlanok, az Arany Buddha, a Fekvő Buddha templomok, valamint a Smaragd Buddha temploma és a Királyi Palota képeslapra illő fotóhelyszínek. Kambodzsa egzotikus királysága minden utazót magával ragad. Számtalan látnivaló van, ami miatt érdemes ide ellátogatni, a vidéki élet és az időtlen tájak nyugalma, a káprázatos rizsföldek, a megannyi trópusi szigetecske, a Kwai folyó híres hídja. Mégis, ha csak egyet kellene kiemelni, akkor az kétség kívül Angkor romvárosa lenne. Szavak sem foghatók ahhoz a csodához, melyet Angkor szépsége jelent. A körutazás végén pedig a Bangkoktól 200 kilométerre fekvő Hua Hin fehér homokos, pálmafás tengerpartján pihenhetünk meg.

érdeklődésre

THE SHORE AT KATATHANI*****– PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének egyik legszebb tengerpartján, a Kata Beach-en található. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet, a festői kilátás, a közeli homokos tengerpart kiváló élményt nyújt a meghitt pihenést kereső utasoknak. A szállodát elsősorban a felhőtlen tengerparti kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.
A hotel nem fogad 18 év alatti gyermek vendéget!

érdeklődésre

KEEMALA*****– PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének nyugati oldalán, egy trópusi növényzettel borított domb oldalában fekszik, csodálatos kilátással az Andamán-tengerre, a Kamala Beach-től nagyjából 2 kilométerre. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet, a lakrészekhez tartozó privát medencék gondoskodnak a minden igényt kielégítő trópusi nyaralásról.
A szállodát elsősorban a meghitt kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.

érdeklődésre

THE SLATE***** – PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének egyik legkedveltebb tengerpartján, a Nai Yang Beach-en található. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet kombinálása a modern, indusztriális stílussal, a három úszómedence, a szállodától 300 méterre fekvő homokos tengerpart és az öt étterem gondoskodik a minden igényt kielégítő trópusi nyaralásról. A szállodát elsősorban a felhőtlen tengerparti kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.

érdeklődésre

BANGKOK ÉS SZIÁM KINCSEI, KOH SAMUI-VAL

Thaiföld

Ismerje meg Thaiföld legszebb részeit különleges körutazásunkon. Bankok kihagyhatatlan látnivalói mellett olyan természeti szépségek tárulnak fel az utazó előtt, melyen keresztül megérthetjük és átélhetjük ennek a különleges egzotikus országnak az esszenciáját. Az ikonikus Kwai folyó, nemzeti parkok, úszó piac, elefántfarmok, hófehér homokos tengerpartok és azúrkék óceán egyetlen kalandba sűrítve.

érdeklődésre

SANTHIYA KOH YAO YAI RESORT & SPA*****- KOH YAO YAI

Thaiföld

Egy hely, ahol a természet és a luxus harmóniában él. A Santhiya Koh Yao Yai Resort & Spa egyedülálló öko-luxusélményt kínál Thaiföld egyik legbájosabb szigetén.

529 000 Ft-tól/fő

BEYOND RESORT KRABI

Thaiföld

Természetközeli nyugalom és tengerparti kényelem egy helyen. A Beyond Resort Krabi egy négycsillagos, közvetlen tengerparti szálloda, amely ideális választás mind a családos utazók, mind a romantikus elvonulásra vágyó párok számára.

559 000 Ft-tól/fő

BEYOND RESORT**** – KHAO LAK

Thaiföld

A Beyond Resort Khaolak egy kizárólag 12 éven felüli vendégeket fogadó, négycsillagos szálloda, amely tökéletes választás azoknak, akik nyugodt, zavartalan kikapcsolódásra vágynak mesés természeti környezetben.

559 000 Ft-tól/fő

BALI WINA HOLIDAY VILLA Kuta

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

A 184 szobás, indonéz stílusú háromcsillagos szálloda dús trópusi kerttel körülvéve, Kuta Beach nyüzsgő központjától pár percre, a homokos tengerparttól és a szabad strandtól csupán 100 m-re található.
Fekvése: a Wina Holiday Villa szálloda kb.5 perc sétatávolságra van Kuta népszerű tengerparti sétányától, a Legian Streettől és a szórakoztató negyedtől. A vendégeket ingyenes transzfer szállítja a Legian utcához és a Kuta térhez. A nemzetközi repülőtér kb.10 perc autóútra van. A szálloda saját tengerparttal nem rendelkezik; a közeli szabad strandon kedvező áron bérelhetők nyugágyak.

645 000 Ft-tól/fő

SRÍ LANKA LEGJOBBJAI – HOSSZABBÍTÁSI LEHETŐSÉGGEL A MALDÍV-SZIGETEKEN

Srí Lanka

Egyéni körutazás angol nyelvű helyi idegenvezetéssel, hosszabbítási lehetőséggel a Maldív-szigeteken

Dambulla – Sigiriya – Kandy – Nuwara Eliya (– Maldív-szigetek)

Srí Lanka egy paradicsomi és egzotikus sziget, ahol csodálatos vadvilág, mesés, pálmafák szegélyezte tengerpartok, lenyűgöző hegyek, teraszos rizsföldek, bársonyos teaültetvények, varázslatos városok és több mint 2000 év történelmének szent helyei váltják egymást. Alakja könnycsepphez hasonlít, mely India „arcáról gördül” az Indiai-óceánba. Srí Lanka a sok szépség mellett azért is tökéletes úti cél, mert kis alapterülete miatt látnivalói, köztük nyolc UNESCO világörökségi helyszíne és számtalan nemzeti parkja, könnyen felfedezhetők egy rövidebb utazással is.
A Srí Lankától alig kétórás repülőútra található Maldív-szigetek idilli környezetben várja az utazókat a Srí lankai élmények kipihenésére. A káprázatos kék árnyalatokban pompázó óceán lassan mélyül, átlátszó vízében már a partnál megcsodálhatók a különböző színekben tündöklő halak. A szigetek belsejében pálmafák és egzotikus növények nyújtanak árnyékot.

729 000 Ft-tól/fő

BANGKOK PIHENÉSSEL JOMTIEN BEACHEN

Thaiföld

Készüljön egy felejthetetlen utazásra, mely során felfedezheti Bangkok vibráló városát, csodálatos templomait, pezsgő piacait és ínycsiklandó gasztronómiáját, majd pihenhet Jomtien Beach fehér homokos partján! Programunk tökéletes egyensúlyt kínál a kulturális élmények, városi felfedezések és tengerparti feltöltődés között. Fakultatív programlehetőségeink között különleges gasztrotúrák, hajókirándulások és szigettúrák is szerepelnek, így mindenki megtalálja a számára legizgalmasabb élményeket. Engedje, hogy magával ragadja Thaiföld lüktető élete és egzotikus szépsége!

759 000 Ft/fő

GRAND MIRAGE RESORT AND THALASSO BALI Nusa Dua

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

A helyi besorolás szerint ötcsillagos, az OTP Travel ajánlása szerint négycsillagos szálloda a nemzetközi repülőtértől kb. 20 percre, Nusa Dua és Tanjung Benoa határán található. Fekvése: a Bali déli részén elhelyezkedő, széles körű szolgáltatásainak köszönhetően népszerű szálloda saját privát stranddal rendelkezik. Az üdülőhelytől számos bevásárlóközpont, kisbolt és áruház gyalogosan is megközelíthető. A Ngurah Rai nemzetközi repülőtér kb.25 perces autóútra van.

768 000 Ft-tól/fő