Párizs - Disneyland, múzeumok, panoptikum
Mindent meg lehet nézni, mindent be lehet járni, csak kicsit másként. Mindenkit arra bíztatunk, hogy fedezzék fel a várost gyerekkel együtt is!

Ismerkedjenek meg Párizzsal, mint az abszolút monarchia fényűző székhelyével, a császárkori tobzódás helyszínével, az újkori forradalmak fővárosával! Bármerre veszi is az ember az irányt, mindenfelé találni régi műemlékeket, szent helyeket, csodálatos műalkotásokat vagy éppen építészeti remekműveket.

Múzeumba járni, kincset gyűjteni, megtalálni az elrejtett kincseket, közben egy kicsit okosodni, művelődni, s mindezért még ajándékot is kapni. Ezt kínálja a Louvre gyermekeknek megalkotott múzeumpedagógiai programja, a THATLou. A tematikus program során a múzeum egy-egy rejtvényét kell megoldani, munkalapok, matricák, rajzok segítségével. A feladatokat három nehézségi fokozatban kínálják: legkisebbeknek (0-4 év) kisebbeknek (5-11 év) és nagyobbaknak (12-17 év). Akár egy másik családot is kihívhatunk párbajra.

A hírességek viaszmását a Grévin viaszmúzeum kiállításán lehet megtekinteni. Madame Tussaud ugyan jócskán megelőzte honfitársát, de a Grévin Múzeum is lassan 135 éves, 1882-ben nyílt meg.
A kiállítóhelyiségekben közel 500 figurát állítottak ki, híres-hírhedt emberek viaszból készült életnagyságú szobrait. Itt van Maria Callas, Luis Armstrong, Edit Piaf, Jimmy Hendrix, az ügyefogyott Lütyő felügyelő, Brigitte Bardot, Victor Hugo, sportolók, divatdiktátorok, s a kosztümös Lajosok udvarhölgyeikkel, Dumas testőrei, Jeanne D’Arc és Napóleon is. Aztán megpillantjuk Brad Pittet George Clooney mellett állva, Bruce Willist, Harrison Fordot, leülhetünk Aznavour mellé a színházban vagy Hemingway-jel ihatunk egy whiskeyt, majd egy szobor mellől Dali mester néz szembe velünk, Rodin csak alkot szüntelen, míg Picasso a kályha mellett épp megpihen. De megtalálhatók itt igen érdekes relikviák is: Chaplin kalapja és sétapálcája, Josephin Baker banánszoknyája, legyezők, szemüvegek, kösztümök, szóval mind-mind felbecsülhetetlen érték.

A Lafayette áruház pompája azt is ámulatba ejti, aki nem szeret vásárolni: a neobizánci stílusú üvegkupoláján beáradó fény még ragyogóbbá teszi az aranybevonattal díszített, karzatszerű, operaházi nézőtérre emlékeztető galériáit, oszlopait. Érdemes tehát betérni nézelődni, talán még a heti egyszeri ingyenes divatbemutatót is elcsíphetjük.

Egy másik földfelszín alatti remek kikapcsolódás,ha a srácok megfáradtak a klasszikus városnézésben. Az Eiffel-toronnyal szemben, a Trocadéro tér alatt bújik meg a hatalmas akvárium-rendszer (Aquarium de Paris-CinéAqua), ahol különféle halakkal, cápákkal, rákokkal, angolnákkal, polipokkal találkozhatnak, részt vehetnek a rendszeres bemutatókon, sőt még halakat is simogathatnak!


Az 1900-as világkiállításra készült a Grand és a Petit Palais, itt terül el Párizs jelentős tudományos-ismeretterjesztő központja, a Felfedezések Palotája (Palais de Découverte). Itt a geológia, a csillagászat, a fizika, a kémia, a matematika és az informatika történetével, felfedezéseivel és legújabb eredményeivel ismerkedhet meg a látogató makettek, diorámák és működtethető modellek segítségével. Augusztus végéig a dinoszauruszok világába kalauzolja el az érdeklődőket egy időszaki kiállítás.

Kapcsolódó inspirációk:
A franciaországi Bordeaux minden kétséget kizáróan a bor egyik világvárosa. Gasztronómiai kincsei között azonban akad még néhány, amelyet a városban járva meg kell kóstolnunk!
A franciaországi Bordeaux a borok Mekkája: rangos château-k, pincészetek és még számtalan egyéb látnivaló felfedezésre vár. Bemutatjuk a város lés környéke csodáit!
Párizsban este is sok izgalmas, érdekes látnivaló várja!
Párizs számtalan történelmi parkkal, különleges kerttel és zöldterülettel rendelkezik, ahol érdemes megpihentetni a városnézéstől megfáradt lábainkat.
Kapcsolódó ajánlatok:

HOTEL ASTON LA SCALA****- NIZZA
Jellemzők
Nizza szívében fekszik a négycsillagos, elegáns Aston La Scala szálloda, az óvárostól és a tengerparttól egyaránt 5 perces sétára. Mindazoknak jó választás, akik nyaralásuk során az aktív kikapcsolódást részesítik előnyben, hiszen Nizza számos élményén kívül a Francia Riviéra közeli városai is könnyű szerrel felfedezhetők a helyi tömegközlekedési lehetőségeknek köszönhetően.

HOTEL WEST END NICE****- NIZZA
Jellemzők
A négycsillagos Hotel West End Nice Nizza és a francia Riviéra egyik leghíresebb utcáján, a pálmafákkal szegélyezett, tengerparti Promenade des Anglais-en emelkedik. A kavicsos tengerpart és a tengerparti sétány az utca túloldalán húzódik. A klasszikus stílusú, hangulatos szállodát a tengerparti pihenést és az aktív nyaralást előnyben részesítőknek egyaránt ajánljuk, mivel Nizza óvárosa és a tengerparti sétány közelsége mellett a közeli városok is felfedezhetők a helyi tömegközlekedési lehetőségeknek köszönhetően.

NEHO SUITES CROISETTE**** - CANNES
Jellemzők
A Cannes tengerpartjától és a sétánytól kb. 340 méterre található Clarion Suites Cannes Croisette medencés aparthotel szállodai környezetben kínálja az apartmanok nyújtotta előnyöket felszerelt konyhával rendelkező szobáival. A tengerpart könnyű elérhetősége ideális a pihenéshez, kikapcsolódáshoz.

PÁRIZS TITKAI
Párizs a fények városa, a szerelem és a romantika fellegvára. Merüljön el a divat és kultúra fővárosának lüktetésébe egy öt napos, felejthetetlen utazás során. Legismertebb látnivalói, mint a Notre Dame, az Eiffel-torony, a Diadalív vagy a Montmarte életre szóló élményekkel csalogatnak. Gasztronómiája, építészeti szépségei és nyüzsgő kultúrája teszi teljesen egyedülállóvá ezt a különleges metropoliszt. Párizs a világ egyik legnagyobb művészeti tárháza, amely az ókortól kezdve kincseket rejt. Renoir, Rodin, Picasso, Monet, Manet, Dalí és Van Gogh csak néhány azok közül a mesterek közül, akik az évek során itt éltek és dolgoztak. Csoportos városlátogatásunkon a város kevésbé ismert szegletei is feltárulnak. Az utazás áprilisban és szeptemberben közvetlen járattal, a májusi időpontban átszállással történik.

BORDEAUX - CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS
Fedezze fel Bordeaux lenyűgöző világát, ahol a történelmi városrészek, a kiváló borok, a gasztronómiai élmények és a természet szépségei tökéletes harmóniában találkoznak!
Az utazás során megismerheti a világhírű borvidéket, bebarangolhatja az UNESCO által védett óvárost, és élvezheti az Atlanti-óceán partvidékének különleges hangulatát. A Kapucinusok piacán helyi ízeket kóstolhat, Arcachonban a friss osztriga és a tenger illata várja, a Dune de Pilat tetejéről pedig lélegzetelállító kilátás nyílik az óceánra. A Médoc borvidéken neves kastélyok boraiban merülhet el, míg a La Cité du Vin bormúzeum modern kiállítása bepillantást enged a borkultúra titkaiba.

PÁRIZS ÉS A LOIRE-VÖLGYE
Ez az utazás egy lenyűgöző kalandra hívja Önt Franciaország szívébe, ahol a történelem, a kultúra és a művészet találkozik a természet szépségével. A program során elmerülhet a Loire-völgy reneszánsz kastélyainak pompájában, mint a Chambord és az Amboise. A párizsi városnézés során felfedezheti a világ egyik legismertebb metropoliszának ikonikus nevezetességeit, a Szajna-part romantikus hangulatától a Montmartre művésznegyedének bohém varázsáig. A Versailles-i kastély lenyűgöző pompája pedig a francia történelem aranykorát idézi meg.

PROVENCE, A FRANCIA RIVIÉRA ÉS MONACO
Provence Franciaország talán legszebb vidéke, ahol szél borzolta levendulamezők és bájos városkák varázsolják el a látogatókat. A késő júniustól augusztus elejéig tartó levendulavirágzás lila virágszőnyeggel borítja be a tájat. A római kori, román és gótikus építészeti emlékek, a színpompás piacok forgatagába könnyű belefeledkezni. Provence méltán volt számos festőművész múzsája, Cézanne Aix-en-Provence szülötte, Van Gogh Arles-ban eltöltött 15 hónapjának gyümölcse megannyi csodás festmény és rajz. A Marseille-től Mentonig 120 km hosszan húzódó Côte d’Azur könnyed eleganciája magával ragadó, itt nem nehéz elfeledni a hétköznapok gondjait. A tengerpartot szegélyező városkák egymásra licitálnak szépségükkel. Az Azúr-part híres művészei között volt Henri Matisse, Renoir, Picasso is. Nizzától 18 km-re Monaco „mesebeli” hercegsége a stílusos élet kellékeivel: csodás épületekkel, képeslapra kívánkozó tengerparttal, kaszinóval és mediterrán hangulattal veszi le lábukról az utazókat.
Új körutazásunk Provence-tól a Riviéráig barangolja be Dél-Franciaország legszebb tájait és városait.

NORMANDIA – BRETAGNE
Csoportos körutazás magyar nyelvű idegenvezetővel
Franciaország két tájegysége gazdag történelmi, kulturális örökséggel és egyedülálló természeti szépséggel rendelkezik. Normandiában Rouen középkori negyede és fagerendás házai visszarepítik Jeanne d’Arc korába, Caen-ban a Nők Apátsága Hódító Vilmos és Matilda királyné szerelmét meséli el a Százéves háború idején. Bretagne-ban az Atlanti-óceán partvidéke, semmihez nem hasonlítható vadregényes partszakaszok, védett öblök és világítótornyok várják az odalátogatót.