Lisszabon, a nagy felfedezők városa
Luzitánia ma még talán nem annyira ismert a turisták körében, mint Itália, Franciaország vagy a szomszédos Spanyolország. Lehet, hogy a műemlékeivel, természeti kincseivel való ismerkedés több időt vesz igénybe, de ha nyitott szívvel és kellően felkészülve utazunk oda, a zárkózott Portugália megnyílik nekünk és feltárja titkait.


Az ibériai ország egyetlen szomszédja Spanyolország, a többi oldalról a végtelen Atlanti-óceán öleli körül. Két csodálatos szigetcsoport tartozik hozzá, az egyik az Azori-szigetek, a másik a Madeira- szigetek. Bár Portugália nem nagy ország (csaknem épp akkora, mint Magyarország), igen gazdag kulturális örökséggel rendelkezik. A sok építmény közül az UNESCO a tizennégyet ismert el kulturális Világörökségnek.



Tűnhet akár túlzásnak is, de csak addig, amíg saját szemünkkel meg nem győződünk róla, hogy csak egyetérteni lehet vele. Belém történelmi hangulatú városrészének monumentális épületei a földrajzi felfedezések busás bevételeiből épültek, és ennek is kívánnak emléket állítani. A negyed arról nevezetes, hogy erről a partszakaszról indultak világhódító útjukra a nagy földrajzi felfedezők: Bartolomeo Diaz, Magellán, Vasco da Gama.

De a modern építészet szerelmesei is találnak itt kedvükre valót. Az 1998-as Expo színhelyéül szolgáló, újonnan épült városrészben kozmopolita hangulat uralkodik, toronyházakat, stílusos éttermeket, futurisztikus bevásárlóközpontot, függővasutat és hosszú folyóparti sétányt találunk, ahonnan megcsodálhatjuk a 17 kilométer hosszú, Vasco da Gama nevét viselő hidat, mely Európa leghosszabb hídja.
Az éjszakai élet központja a Bairro Alto, ahol tanúi lehetünk az igazi pezsgésnek: a kellemesen meleg estéken az utcák megtelnek emberekkel, mindenhonnan szól a zene, magával ragad a vidám hangulat.


Kapcsolódó ajánlatok

SZÍNPOMPÁS MADEIRA – REPÜLJ ÉS VEZESS!
Fly-and-drive program egyénileg (7 éjszaka)
Santana – Pico do Arieiro – Porto de Cruz – Porto Moniz – Paul da Sierra – Monte – Funchal
Madeira Európa egyik legkedveltebb szigete. Bámulatos természeti látnivalók, Levada túrák, lávamedencék mellett érdemes megkóstolni az ínycsiklandó ételeket, ízletes borokat és rumokat. A sziget minden szegletében különleges kilátópontok rejtőznek, ahonnan páratlan panoráma nyílik a völgyben fekvő kis falvakra, a magas hegycsúcsokra és Madeira legszebb strandjaira.

DÉL-PORTUGÁLIA – REPÜLJ ÉS VEZESS!
Fly-and-drive program egyénileg (7 éjszaka)
Lisszabon – Évora – Algarve
Portugália gazdag történelmi múltra tekint vissza. A nagy felfedezők utazásai többnyire innen indultak a XV.- XVI. században, ekkor vált a főváros az egyik legjelentősebb kikötővárossá. Lisszabon a modern gasztronómia és a művészetek olvasztótégelye, színes és izgalmas, inspiráló és lenyűgöző hely. Az északról a hegyek által elzárt Algarve régió éghajlata, kultúrája és tájai teljesen más képet mutat Portugália többi részétől. Óceáni partszakasza az Afrikából érkező meleg légáramlatoknak köszönhetően vált Dél-Európa kedvelt üdülőhelyévé. Egyes partszakaszai az év egy részében szörfözésre is kiválóan alkalmasak. Új fly and drive programunk Lisszabontól délre haladva mutatja meg a főváros, Alentejo és Algarve szépséges tájait. A bérautóval tett felfedezőút során az ország ritkán látott vidékei is felfedezhetők.
A programra érdeklődés esetén készítünk árajánlatot, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! A tényleges utazási időpontban rendelkezésre álló szabad kapacitás és a létszám függvényében az árak változhatnak.

PÁRATLAN PORTÓ
Portó - az „észak fővárosa" és egyben az északi vidék legnagyobb városa a Douro folyó torkolatában fekszik, mely az északi hegyvidéken kanyarogva itt torkollik az Atlanti óceánba. Portó szépsége sokak szerint vetekszik Lisszabonéval, és igaz, ami igaz, a folyóparton, a Ribeira színes csempés házain megcsillanó lemenő nap fénye, a kanyargó folyó és hídjai, valamint a túlparton sorakozó borospincék látványával különleges élmény. A környék napsütötte völgyeiben teremnek a világhírű portói bort, valamint a másik helyi specialitást, az üdítő „vinho verdét”, vagyis zöld bort adó szőlőfajták. A vidék csodálatos tájait ódon várkastélyok, udvarházak, apró román stílusú templomok gazdagítják. Új városlátogató programunk egyedülálló részletességgel mutatja meg a szépséges Portó ismert és kevésbé ismert nevezetességeit, s az észak-portugál vidék jellegzetes élményeibe is bepillantást enged egy helyi birtokon tett látogatás során.

MADEIRA - CSOPORTOS CSILLAGTÚRA
Üdítő színfolt az Atlanti-óceánban megbúvó Madeira szigete, ahol pompás virágok illatoznak és egész évben kellemes az idő. A hatalmas hegyek, vízesések, egzotikus banánültetvények és babérerdők borította sziget fővárosában, Funchalban Sir Winston Churchill is előszeretettel nyaralt, festett és írta háborús memoárját az ötvenes évek elején. Funchal hírnevét a madeirai csipke és a bor mellett árubőségtől roskadozó piacainak és természetesen Cristiano Ronaldonak, a város világhírű szülöttének köszönheti. Magyar vonatkozása is van Madeirának, hiszen a főváros legmagasabb pontja nem csupán pazar kilátást kínál, de itt magasodik a monte-i templom, ahol az utolsó magyar király, IV. Károly sírja is található.

PORTUGÁLIA TITKAI – REPÜLJ ÉS VEZESS!
Fly-and-drive program egyénileg (7 éjszaka)
Lisszabon – Tomar – Fatima – Santarém – Coimbra – Portó – Braga – Guimares – Batalha – Nazaré – Óbidos – Sintra – Cascais - Lisszabon
Portugália változatos szépsége olyan, akár a színes csempék – azulejók – melyek régi házait borítják. Macskaköves utcájú falvak, középkori várak, a dicső múlt emlékei, idilli tájak jellemzik, történelmi múltja lenyűgöző. Rómaiak, vizigótok, mórok és keresztények hagyták itt kézjegyeiket, Lisszabon, Portó, Tomar, Batalha, Coimbra, Guimares utcáit járva az UNESCO Világörökség helyszínei tekinthetők meg, mindemellett remek ételek és nagyszerű emberek jellemzik az országot. Észak-Portugália az ország legszebb vidékeit és legősibb településeit rejti. Portóban lenni különleges élmény, a kanyargó Douro folyó látványa, a kopottas házak szépsége mély benyomást tesz az érzékekre. A Douro-völgy szőlőtőkéktől zöldellő, lágyan hullámzó teraszos lankáinak képe a folyó kék szalagjával egyedülálló.

THE CLIFF BAY***** - FUNCHAL, MADEIRA
Jellemzők
Az ötcsillagos szálloda csodálatos zöld környezetben, saját sziklás tengerparttal, Michelin csillagos éttermével, kiváló szolgáltatásaival, felhőtlen kikapcsolódást nyújt a vendégeknek. Számos változatos program lehetőség gondoskodik az aktív pihenésről. A legkisebbek önfeledt nyaralását, gyerekmedence és játszószoba biztosítja. A szálloda közkedvelt párok és családok körében egyaránt.

EZERARCÚ PORTUGÁLIA
Portugália változatos szépsége olyan, akár a színes csempék – azulejók – melyek régi házait borítják. Macskaköves utcájú falvak, középkori várak, aranyló strandok, a dicső múlt emlékei, idilli tájak, remek ételek és nagyszerű emberek jellemzik az Atlanti-óceán és Spanyolország közé ékelődött országot. Portugália a becses látnivalók és ritka kincsek országa: rómaiak, vizigótok, mórok és keresztények hagyták itt kézjegyeiket, Lisszabon, Portó, Tomar, Batalha, Coimbra utcáit járva az UNESCO Világörökségei kísérik lépteinket, s a melankolikus fado szívhez szóló zenéjét hallgatva egy kicsit mi is értjük és érezzük a saudade-t, ezt nyelvekre nem lefordítható, nosztalgikus és szomorkás „portugál érzést”.

SAVOY PALACE***** - FUNCHAL, MADEIRA
Jellemzők
Az ötcsillagos szálloda, az Atlanti-óceán palotája sokkal többet kínál, mint egy pazarul kivitelezett épület. Csodálatos kert, lenyűgöző panoráma, kiváló atmoszféra, remek szolgáltatások várják a vendégeket. Az újonnan épült szálloda a kertre néző szobáktól az óceánra néző lakosztályon át a tágas elnöki lakosztályig kínál szobákat. Feszített víztükrű (végtelenített) medence, túrázás Madeira vulkanikus hegycsúcsain, levadai séták, borkóstolás, az utolsó magyar király IV. Károly sírhelyének felkeresése, száguldás a lejtős utcákon tobogánnal és számos változatos program és szolgáltatás gondoskodik az élménydús nyaralásról.