Caminito del Rey – Andalúzia kalandösvénye
Ha valaha vágytunk arra, hogy egy mesés táj látványában elmerülve izgalmas kalandokban legyen részünk, a spanyolországi Caminito del Rey kihagyhatatlan úti cél. A különleges hegyi ösvény nemcsak Spanyolország, de egész Európa egyik legizgalmasabb természeti attrakciója.Az út, amely történelmet mesél
A Caminito del Rey Andalúzia Malaga tartományában, a Gaitanes-szurdok szívében található. Az ösvény az előző évszázad elején, 1905-ben épült, hogy az El Chorro gát munkásai "biztonságosan" közlekedhessenek a sziklás terepen. Az út idővel a helyiek mindennapi életének részévé vált. Megkönnyítette az iskolába járást, a bevásárlást és a társasági életet is. Sokan nemcsak gyalog, de lóháton és kerékpárral is használták, ami cseppet sem számított veszélytelen vállalkozásnak. A helyi családok leszármazottai azonban ma is nosztalgiával idézik fel, hogyan élt és dolgozott akkoriban a kis közösség ezen a festői vidéken.A király ösvénye
A gát végül csak 1921-ben készült el, és ekkor nyerte el az út is a mai nevét. A Balconcillo de los Gaitanesből (a Gaitanes balkonjai) Caminito del Rey lett. Történ ugyanis, hogy XIII. Alfonz király május 21-én látogatást tett a víztározónál, hogy részt vegyen a építmény zárókövének ünnepélyes elhelyezésén. Az eseményre készülve a fapallókat persze már betonra cserélték. Ám a korabeli fotók és krónikák szerint a király cseppet sem zavartatta magát a legmagasabb ponton, 100 méteres magasságban sem. Látogatása után az utat át is nevezték, El Caminito del Rey, azaz „A Király ösvénye” lett. Az idő múlásával az építmény állapota erősen leromlott és Európa egyik legveszélyesebb túraútvonalává vált. Hosszú időre le is zárták a forgalom elől. Csak 2007-ben kezdődött meg a helyreállításhoz szükséges tervek kidolgozása. 2011-ben az Andalúz kormány és Málaga önkormányzata összeadta a felújításra szánt 2,8 millió eurót is, így megindulhattak a munkálatok. A projekt végül 7 millió eurót emésztett fel, de 2015-ben sikerült átadni, így ma már mindenki számára biztonságosan bejárható. A világ minden tájáról érkeznek is ide kalandvágyók, hogy a szurdok meredek falain futó, sziklákkal övezett útvonalat végigbarangolják.A túra kihívásai és szépségei
A Caminito del Rey ma 7,7 kilométer hosszú. A túra átlagosan 3-4 órát vesz igénybe, és lélegzetelállító vidékeken vezet keresztül. A szurdok legmagasabb pontján 100 méterrel a föld felett húzódik. A csúcspontot mégis talán a Gaitanes-szurdok fölött ívelő üvegpadlós függőhíd jelenti, amely garantáltan próbára teszi a bátorságunkat.Természeti csodák ölelésében
De nemcsak a magaslatok szerelmesei élvezhetik a Caminito del Rey varázsát. Miközben alattunk a Guadalhorce folyó türkizkék vize hömpölyög, a környék gazdag növény- és állatvilágát is megfigyelhetjük. Fenséges sólymok és prédára leselkedő keselyűk is gyakori vendégek a szurdokban. A legjobb tavasszal vagy ősszel érkezni, ilyenkor az időjárás kifejezetten kellemes, és a természet is pompás színekben tündököl.Praktikus tudnivalók az utazáshoz
A Caminito del Rey meglátogatása regisztrációhoz kötött, a jegyünket előre meg kell váltanunk. Az ösvény maga az El Chorro nevű faluból érhető el, amelyet autóval és vonattal is megközelíthetünk. De ne felejtsünk el kényelmes ruhát viselni és túracipőt vinni! Víz és némi harapnivaló is elkel a hátizsákban, útközben nem lesz mód ezek beszerzésére.Miért érdemes meglátogatni a Caminito del Rey-t?
Ez az ösvény több mint egyszerű túra: különleges utazás, amely a természet erejét és az emberi alkotóképesség csodáját is bemutatja. A napsütés, a sziklák és a közöttük hömpölygő víz, illetve a felette átívelő hidak látványa valóban felejthetetlen élménnyé teszik ezt a kirándulást. A Caminito del Rey minden szempontból tökéletes választás mindazok számára, akik szívesen feszegetik a határaikat.Fontos információk
- 8 év alatti gyermekek nem léphetnek be a Caminito del Rey területére. A 8 éven felülieknek életkoruk igazolásához a személyi igazolványukat vagy az útlevelüket be kell mutatni.
- Általános belépő: 10 €.
- Hivatalos vezetett látogatás: 18 €.
- Shuttle Bus: 2,5 €.
- Parkolás: 2 €.
- Hivatalos weboldal ITT
Kapcsolódó inspirációk:
Baszkföld Észak-Spanyolországban és Dél-Franciaországban elterülő régió, amely a baszkok ősi otthona.
Andalúzia fővárosa számtalan történelmi, kulturális és gasztronómiai kincset mellett a legkisebbeknek is tartogat különös csodákat. Ezeket szedtük most csokorba. Tartson velünk!
Sevilla gazdag történelmi múltja, a mór és a katolikus kulturális öröksége, a nagyszerű tapasbárok, a mozgalmas piacok olyan célponttá teszik, ahova az ember mindig szívesen visszatér. Ismerje meg Andalúzia gyöngyszemének kincseit!
Sevilla a föld alatt is tartogat látnivalókat. Az andalúz főváros mélységeiben egy összefüggő alagútrendszer-hálózat emlékeztet a letűnt időkre.
Sevilla páratlan kalandokat kínál. Andalúzia fővárosa gazdag történelmi múltjával, pezsgő mindennapjaival rabul ejti az utazót. Fedezze fel velünk Sevilla rejtett kincseit!
Ismerje meg Valencia hogyan egyesíti a hagyományt és az innovációt, hogy egy élhetőbb és fenntarthatóbb jövő felé haladjon.
Legyen szó akár aktív kalandokról, történelmi felfedezésekről vagy egyszerűen csak a természet csodáinak élvezetéről, ez a régió mindenki számára tartogat valami különlegeset.
A valenciai művészetet, tudományt és szórakozást ötvöző futurisztikus épületegyüttes az emberi kreativitás és innováció bizonyítéka.
A valenciai gótikus épületek a régió művészi és mérnöki képességeit bizonyítják.
Az ősi történelem és a modern innováció lenyűgöző keverékével ez a magával ragadó város minden utazó számára felejthetetlen élményeket tartogat.
Amikor a spanyol konyha ikonikus ételeit emlegetjük, kevés fogás hasonlítható a híres valenciai paella ínycsiklandó élvezetéhez.
Andalúzia vagy ahogy sokan nevezik, Spanyolország nagyasszonya. Andalúziában utazni annyi, mint belelátni Spanyolország lelkébe.
Madridot öröm felfedezni, mert a történelmi gyöngyszemektől és a világszínvonalú művészeti alkotásokig a különleges gasztronómiai élményekig ezernyi csodát kínál.
Barcelona tökéletes úti cél. Ha először látogat el ide, a következő látnivalók feltétlenül kerüljenek fel a megnézendők listájára.
Barcelona Katalónia fővárosa eltérő gasztronómiai hagyományokkal büszkélkedhet, mint Spanyolország többi része.
A finom tapasoktól kezdve a kiváló tenger gyümölcseiig és a hagyományos sültekig, a spanyol ételek a legjobb helyi termékek felhasználásával készülnek.
Összegyűjtöttünk néhány érdekes, olykor meglepő tényt Spanyolországról, amelyek talán kevesek előtt ismertek. Tartson velünk az Ibériai-félsziget felfedezésében!
A Teide Nemzeti Park a Kanári-szigetek látogatóinak bakancslistáján az első helyen szerepel.
A Kanári-szigetek nem csak a kiváló borairól, különleges banánjáról, de a sajtjairól is híres.
Kapcsolódó ajánlatok:

EUROSTARS MALAGA****
Jellemzők
Az avantgard stílusban épült négycsillagos szálloda 154 szobájával kiváló választás párok és baráti társaságok számára egyaránt. Közelében éttermek és üzletek széles választéka található meg.

BARCELO MALAGA****
Jellemzők
Az avantgárd stílusban berendezett szálloda 221 tágas és modern szobája várja a pihenésre vágyó vendégeket. Malaga városában az egyik legjobb választás az üzleti utazásokhoz is, hiszen konferenciaterme 1500 m2-es alapterületen került kialakításra. Az első emeletet egy egyedi kivitelezésű acélcsúszda köti össze az előcsarnokkal.

OCCIDENTAL FUENGIROLA**** - FUENGIROLA, SPANYOLORSZÁG
Jellemzők
A Barcelo szállodalánchoz tartozó, 316 szobával rendelkező hotel Costa del Sol szívében, Fuengirola csodálatosan tiszta és rendezett kék zászlós, homokos tengerpartján található. A négycsillagos szálloda kiválóan alkalmas nyugodt pihenésre és kikapcsolódásra.

MELIA COSTA DEL SOL**** - TORREMOLINOS, SPANYOLORSZÁG
Jellemzők
A négycsillagos tengerparti szálloda közkedvelt a fiatal párok körében. Lenyűgöző tetőmedencéje egyedülálló panorámát kínál a vendégeknek. A hotelben a „level” típusú szobák és szolgáltatások a 16 éven felüli vendégek számára nyújtanak exkluzív nyaralást.

GRAN HOTEL MIRAMAR GL***** - MALAGA
Jellemzők
Az ötcsillagos luxusszállodának egy XX. századi műemlék épület ad otthont Malaga tengerpartján. A minden igényt kielégítő hotelben a vendégek kényeztető pihenésben részesülhetnek. A szálloda 190 szobával rendelkezik, melyek ragyogó eleganciával, arab, mediterrán, modern vagy nasrid stílusban vannak berendezve.

VINCCI SELECCIÓN ALEYSA HOTEL BOUTIQUE & SPA***** - BENALMADENA, SPANYOLORSZÁG
Jellemzők
Az ötcsillagos butikhotel ízlésesen berendezett szobái és magas színvonalú szolgáltatásai tökéletes kikapcsolódást és pihentető időtöltést nyújtanak. A városban széles körű szabadidős és rekreációs programok, rendezett strandok, gasztronómiai és kulturális programok teszik teljessé a nyaralást.

IBEROSTAR SELECTION SANTA EULALIA IBIZA **** IBIZA
Jellemzők
A helyi besorolás szerinti négycsillagos, kizárólag 16 éven felüli vendégeket fogadó szálloda tökéletes választás a pihenést előnyben részesítő pároknak. A fenyőligettel körülvett természeti környezet és az Argamassa tengerpart ad keretet a pihentető nyaralásnak.

GRAND PALLADIUM WHITE ISLAND RESORT & SPA ***** IBIZA
Jellemzők
Az ötcsillagos all inclusive szálloda Ibiza leghosszabb fehér homokos partszakaszán található. Tökéletes választás mind családosoknak, mind pedig baráti társaságoknak, pároknak. Magas színvonalú szolgáltatások, csodálatos kert, választékos ételeket kínáló éttermek gondoskodnak a felhőtlen nyaralásról. A vendégek a szomszédos Grand Palladium Palace Ibiza Resort & Spa szolgáltatásait is igénybe vehetik. A 430 felújított szoba modern és stílusos berendezésű.

GRAND PALLADIUM PALACE IBIZA RESORT & SPA ***** IBIZA
Jellemzők
Az ötcsillagos all inclusive szálloda Ibiza leghosszabb fehérhomokos partszakaszán található. Tökéletes választás mind családosoknak, mind pedig baráti társaságoknak, pároknak. Magas színvonalú szolgáltatások, csodálatos kert, választékos ételeket kínáló éttermek gondoskodnak a felhőtlen nyaralásról. A szomszédos Grand Palladium White Island Resort & Spa szolgáltatásai is igénybe vehetők, növelve ezzel a programok tárházát.
Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.

TENGERPARTI HÉTVÉGE BARCELONÁVAL
Kontinensünk egyik legragyogóbb városa, Barcelona az utóbbi évtized átalakításainak köszönhetően csak még szebb lett. Katalónia központjának látnivalói megszámlálhatatlanok. A középkori, gótikus városmag páratlanul gazdag építészeti öröksége, Gaudí organikus-mesebeli épületei, a Ramblán korzózó, vidáman nyüzsgő helyeik, a kicsi, hangulatos éttermekből kiszűrődő zene, a mindig kellemes éghajlat és az isteni konyha mind arra inspirál, hogy belevessük magunkat Barcelona forgatagába. A tengerparti üdülővárosban, Calella-ban lévő szálloda ideális kiindulópont Barcelona felfedezéséhez. Costa Brava homokos tengerpartján kipihenhetők a városlátogatás kellemes fáradalmai.
A csoportot helyi magyarul beszélő idegenvezető várja a barcelonai repülőtéren az érkezéskor és kíséretet nyújt a transzferek és a kirándulások alatt.

KIRÁLYI MADRID
Európa legmagasabban fekvő fővárosa a tengerszint felett közel hétszáz méterrel helyezkedik el, az Ibériai-félsziget közepén. Fekvése rímel fővárosi mivoltára; a középkor és az újkor határán I. Károly spanyol király döntése volt az egykori mezőváros felemelése a központi adminisztráció székhelyévé. A választás magyarázata nem csak a kellemes magaslati levegőben keresendő, sokkal inkább a közelben lévő királyi palota, az El Escorial megépülése volt a fő szempont. Ekkoriban a környék sűrű erdőkkel teli békés vidék volt, ahol együtt éltek mórok és keresztények. Hirtelen nemesi és egyházi épületek sokasága emelkedett ki a földből – mindenki a király közelében igyekezett tartózkodni - ami átszabta a környezet látképét. Napjainkra a szűk sikátorok egy trendi világvárost képeztek. Nyüzsgő éjszakai élete, elegáns üzletei és nem utolsósorban felbecsülhetetlen műkincsei révén látnivalókban gazdag, élményekkel teli napok állnak a városba látogató vendégek előtt. Apropó vendégek: a helyiek, a madrileno-k híresen nyíltszívűek és barátságosak a nézelődő turistákkal.
A csoportot helyi magyarul beszélő idegenvezető várja a madridi repülőtéren az érkezéskor és kíséretet nyújt a transzferek és a kirándulások alatt. A repülőúton nem kíséri idegenvezető a csoportot.
Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.