Dallamos desztinációk

A nyár az utazás mellett a zenei fesztiválok ideje is.

Dallamos desztinációk - Nyári zenei fesztiválok

 
A nyár az utazás mellett a zenei fesztiválok ideje is: a környező országokban több komoly-, és könnyűzenei, illetve dzsesszfesztivált rendeznek.
 

Miért ne kötnénk össze a kettőt?!

Bayreuthi Ünnepi Játékok

Bayreuth, Németország

Dallamos desztinációk - Nyári zenei fesztiválok - OTP Travel Utazási Iroda
A nyár és a világ egyik legnevesebb komolyzenei eseménye a Bayreuthi Ünnepi Játékok. A fesztivál elindítója Richard Wagner volt, a Fesztiválpalotát az ő irányításával Gottfried Semper építész tervezte. A fesztivál már megnyitásakor a legkiválóbb művészeket és gondolkodókat fogadhatta vendégei között, köztük Liszt Ferenc, Anton Bruckner, Edvard Grieg, Csajkovszkij, Saint-Saëns és Lev Tolsztoj valamint Friedrich Nietzsche. A majdnem százötven éve megrendezésre kerülő ünnepi játékokon mind a mai napig a világ legjelentősebb művészei lépnek fel, a fesztivál előadásait hagyományosan július 25-e és augusztus 28-a között tartják. Két koncert között ellátogathatunk Liszt Ferenc házához (itt halt meg), a Wahnfried-házhoz, ahol Wagner és felesége van eltemetve. Az Új és a Régi kastély is nyitva áll a látogatók előtt, érdemes felkeresni. 2012-ben az UNESCO világörökségi bizottsága felvette a bayreuthi őrgrófsági operaházat (Markgräfliches Opernhaus) a világ kulturális és természeti örökségeinek listájára, lenyűgöző barokk épület.

Calvi on the rocks

Korzika, Franciaország

Dallamos desztinációk - Nyári zenei fesztiválok - OTP Travel Utazási Iroda
A festői, mediterrán Calvi látja vendégül az elektronikus zene rajongóit. Calvi a La Balagna tájegység fővárosa, a francia partokhoz legközelebb eső korzikai város. Gyönyörű fekvése, píneákkal szegélyezett, 6 km-es strandja és sokféle látnivalója miatt ma a sziget egyik idegenforgalmi központja. A program nem csak a zenéről szól, rengeteg kulturális eseményt is rendeznek. Calvi számos látnivalóval várja a látogatókat, ezek közül az egyik legjelentősebb a Felsőváros gránittömbjének tetején, a XIII-XIV. században épült genovai Fellegvár, és annak legnagyobb építménye a kormányzói palota. A közelben álló Pacciola-házon egy tábla jelzi, hogy 1793-ban, fiatal tüzértisztként itt lakott Napóleon. Az Alsóváros ernyős kávéházaival, teraszos vendéglőivel, szinte éjjel-nappal forgalmas sétányaival merő ellentéte a csendes és nyugodt Felsővárosnak. Érdemes kisétálni a móló végére, a kis világítótoronyhoz, mert innen nyílik a legszebb kilátás a Fellegvárra.

Montreux Jazz Festival

Montreux, Svájc

Dallamos desztinációk - Nyári zenei fesztiválok - OTP Travel Utazási Iroda
A Genfi–tóról a legtöbb magyarnak Sisi jut eszébe, 200 000 jazz-rajongónak viszont biztosan a zene. Svájcnak ezt a részét tartják a legelőkelőbb üdülőparadicsomnak. Hírnevét nagyban köszönheti a világ legismertebb személyiségeinek, mint Charlie Chaplin, Freddie Mercury, Gustav Eiffel, Ernest Hemingway vagy Sissi, akik sok időt töltöttek az országnak ezen csodás szegletében. Történelmi épületei, festői útvonalai, látnivalói és exkluzív vásárlási lehetőségei mellett Montreux vonzerejét tovább növeli a számos nemzetközi fesztivál és rendezvény, melynek minden évben otthont ad. Minden év júliusában a svájci Riviérán ad egymásnak randevút a zenei világ legjava, ez a környék első számú nyári attrakciója. Míg nappal a tó körüli gyalogos és kerékpáros túrákra mehetünk, (itt találhatók az UNESCO Világörökségek sorába tartozó Lavaux szőlőültetvények), addig este igényes zenét hallgathatunk.

Collisioni fesztivál

Barolo, Olaszország

Dallamos desztinációk - Nyári zenei fesztiválok - OTP Travel Utazási Iroda
A visszafogottabb élmények kedvelőinek az olaszországi Barolo megye zenei és művészeti fesztiválja a tökéletes választás. Mindegy, hogy egy kellemes koncertet hallgat egy pohár olasz vörösborral a kézben vagy egy nagy sétát tesz a festői város képzőművészeti kiállításain, az élmény hamisítatlanul olasz és mindenképpen felejthetetlen lesz. És ha már bor! A Barolo, az Olaszország északnyugati részében elhelyezkedő Piemonte legelső bora, amely minőségével és hírnevével méltó vetélytársa Toszkána legszebb vörösborainak.

Exit Festival

Újvidék, Szerbia

Dallamos desztinációk - Nyári zenei fesztiválok - OTP Travel Utazási Iroda
Az Újvidék városában, a Duna partján, egy 18. századi várban megszervezett fesztivál annak idején még Slobodan Milosevic kormánya elleni mozgalomként indult, száz napig tartott, és a zenei és képzőművészeti eseményeket aktuális problémákról szóló beszélgetések egészítették ki. Az első Exitnek a szavazás előtti napon lett vége, amikor sikerült leváltani Milosevicet. Ma a rendezvény már elmondhatja magáról, hogy a Legjobb nagyfesztivál díjat birtokolja. Nem kis teljesítmény ezt a címet elnyerni, ugyanakkor hűen tükrözi, hogyan is fejlődött az EXIT az évek során odáig, hogy a világ 60 országából összesen két és fél millió látogatót tud vonzani. Ami egy mozgalomnak indult, az ma már a világ egyik legrangosabb zenei eseménye. A vajdasági városban több látnivaló is van: a városháza, a neogótikus katolikus templom is, az újvidéki szerb érsek palotája, Pétervárad. A vár toronyórájának mutatói fordított szerepűek. A nagymutató mutatja az órák múlását abból a célból, hogy a Dunán elhaladó hajók messziről láthassák a helyi időt.

Festival Internacional de Benicàssim

Benicassim, Spanyolország

Dallamos desztinációk - Nyári zenei fesztiválok - OTP Travel Utazási Iroda
Benicassim városa félúton található Barcelona és Valencia között, ahol a fesztiválozók egyenesen a tengerben hűsölhetnek, miközben főként alternatív rockot és elektronikus műfajokat hallgathatnak. A városban, amely egykor kalózok és csempészek búvóhelye volt, 1995 óta szervezik meg a fesztivált. A látogatottság évről évre rekordokat dönt, már több mint 200 ezren voltak kíváncsiak a zenei kínálatra. Benicassim kevés szobrainak egyike éppen egy fesztiválozó lányt mintáz, amint a fesztiválhét egyik fontos csomópontjánál támaszkodik.
Az ellentétekkel teli Castellón tartományban található Banicassim. A térség belseje vad, szemben a parti sáv mentén végtelenig nyúló zöld szőnyeggel, melyet narancsültetvények tarkítanak. Régió gazdag történelme számos műemléket hagyott fent, melyek érintetlenül maradtak meg. Érdemes ezeket felkeresni az esti bulizás előtt.

Rock Werchter

Werchter, Belgium

A veteránok egyike: a rockfesztivált 1974 óta szervezik meg a Leuven melletti Werchter faluban, évente naponta 80 ezer látogató fordul meg a rendezvényen. A programban már olyan nevek szerepeltek, mint a Queens Of The Stone Age, Gorillaz, Marshmello, London Grammar, Snow Patrol, Pearl Jam, Jack White, Fleet Foxes, Khalid, Nick Cave And The Bad Seeds, Eels.

Kapcsolódó ajánlatok


TÜRINGIA, SZÁSZORSZÁG ÉS BERLIN FELFEDEZÉSE

Németország

Csoportos körutazás magyar idegenvezetővel

Frankfurt – Wartburg – Eisenach – Weimar – Erfurt – Naumburg – Lipcse – Drezda – Meissen – Drezda – Berlin – Potsdam

Németország „szíve”, Türingia az egyik legszebb tartomány, nem csak kulturális szempontból tartogat érdekességeket, de a természetkedvelők igazi paradicsoma. Erfurt 1300 évnyi történelmével az ország egyik legjobban konzervált középkori városa, olyan nagy művészek otthona volt, mint Schiller, Goethe és Liszt Ferenc.
A szomszédos, elbűvölő Szászország kulturális kincseivel nyűgözi le a látogatókat. A főváros, Drezda, melyet az Elba-part Firenzéjének is neveznek, számos gyönyörű épületén a jellegzetes drezdai barokk pompás stílusjegyeit viseli. Az itt tett látogatásból természetesen nem maradhat ki a Meisseni Porcelánmanufaktúra megtekintése sem, ahol a világhírű, ragyogó szépségű porcelánok készítésének titkaiba is beavatják a látogatókat.
Berlin a világ egyik meghatározó divatdiktátora, akár kultúráról, szórakozásról, gasztronómiáról, divatról vagy zenéről van szó. Berlin mindenkinek tartogat valamit. A számtalan zöld park és erdő, a divatos éttermek, a jelen és múlt harmóniája az építészetben, a történelem emlékei lépten-nyomon, a hangulatok és színek kavalkádja teszik Berlint izgalmas, élhető várossá, ahol minden perc élmény!

779 000 Ft-tól/fő

HOTEL ASTON LA SCALA****- NIZZA

Franciaország

Jellemzők

Nizza szívében fekszik a négycsillagos, elegáns Aston La Scala szálloda, az óvárostól és a tengerparttól egyaránt 5 perces sétára. Mindazoknak jó választás, akik nyaralásuk során az aktív kikapcsolódást részesítik előnyben, hiszen Nizza számos élményén kívül a Francia Riviéra közeli városai is könnyű szerrel felfedezhetők a helyi tömegközlekedési lehetőségeknek köszönhetően.

érdeklődésre

HOTEL WEST END NICE****- NIZZA

Franciaország

Jellemzők

A négycsillagos Hotel West End Nice Nizza és a francia Riviéra egyik leghíresebb utcáján, a pálmafákkal szegélyezett, tengerparti Promenade des Anglais-en emelkedik. A kavicsos tengerpart és a tengerparti sétány az utca túloldalán húzódik. A klasszikus stílusú, hangulatos szállodát a tengerparti pihenést és az aktív nyaralást előnyben részesítőknek egyaránt ajánljuk, mivel Nizza óvárosa és a tengerparti sétány közelsége mellett a közeli városok is felfedezhetők a helyi tömegközlekedési lehetőségeknek köszönhetően.

érdeklődésre

NEHO SUITES CROISETTE**** - CANNES

Franciaország

Jellemzők

A Cannes tengerpartjától és a sétánytól kb. 340 méterre található Clarion Suites Cannes Croisette medencés aparthotel szállodai környezetben kínálja az apartmanok nyújtotta előnyöket felszerelt konyhával rendelkező szobáival. A tengerpart könnyű elérhetősége ideális a pihenéshez, kikapcsolódáshoz.

érdeklődésre

PÁRIZS TITKAI

Franciaország

Párizs a fények városa, a szerelem és a romantika fellegvára. Merüljön el a divat és kultúra fővárosának lüktetésébe egy öt napos, felejthetetlen utazás során. Legismertebb látnivalói, mint a Notre Dame, az Eiffel-torony, a Diadalív vagy a Montmarte életre szóló élményekkel csalogatnak. Gasztronómiája, építészeti szépségei és nyüzsgő kultúrája teszi teljesen egyedülállóvá ezt a különleges metropoliszt. Párizs a világ egyik legnagyobb művészeti tárháza, amely az ókortól kezdve kincseket rejt. Renoir, Rodin, Picasso, Monet, Manet, Dalí és Van Gogh csak néhány azok közül a mesterek közül, akik az évek során itt éltek és dolgoztak. Csoportos városlátogatásunkon a város kevésbé ismert szegletei is feltárulnak. Az utazás áprilisban és szeptemberben közvetlen járattal, a májusi időpontban átszállással történik.

399 000 Ft-tól/fő

BORDEAUX - CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS

Franciaország

Fedezze fel Bordeaux lenyűgöző világát, ahol a történelmi városrészek, a kiváló borok, a gasztronómiai élmények és a természet szépségei tökéletes harmóniában találkoznak!
Az utazás során megismerheti a világhírű borvidéket, bebarangolhatja az UNESCO által védett óvárost, és élvezheti az Atlanti-óceán partvidékének különleges hangulatát. A Kapucinusok piacán helyi ízeket kóstolhat, Arcachonban a friss osztriga és a tenger illata várja, a Dune de Pilat tetejéről pedig lélegzetelállító kilátás nyílik az óceánra. A Médoc borvidéken neves kastélyok boraiban merülhet el, míg a La Cité du Vin bormúzeum modern kiállítása bepillantást enged a borkultúra titkaiba.

548 000 Ft-tól/fő

PÁRIZS ÉS A LOIRE-VÖLGYE

Franciaország

Ez az utazás egy lenyűgöző kalandra hívja Önt Franciaország szívébe, ahol a történelem, a kultúra és a művészet találkozik a természet szépségével. A program során elmerülhet a Loire-völgy reneszánsz kastélyainak pompájában, mint a Chambord és az Amboise. A párizsi városnézés során felfedezheti a világ egyik legismertebb metropoliszának ikonikus nevezetességeit, a Szajna-part romantikus hangulatától a Montmartre művésznegyedének bohém varázsáig. A Versailles-i kastély lenyűgöző pompája pedig a francia történelem aranykorát idézi meg.

598 000 Ft-tól/fő

PROVENCE, A FRANCIA RIVIÉRA ÉS MONACO

Franciaország

Provence Franciaország talán legszebb vidéke, ahol szél borzolta levendulamezők és bájos városkák varázsolják el a látogatókat. A késő júniustól augusztus elejéig tartó levendulavirágzás lila virágszőnyeggel borítja be a tájat. A római kori, román és gótikus építészeti emlékek, a színpompás piacok forgatagába könnyű belefeledkezni. Provence méltán volt számos festőművész múzsája, Cézanne Aix-en-Provence szülötte, Van Gogh Arles-ban eltöltött 15 hónapjának gyümölcse megannyi csodás festmény és rajz. A Marseille-től Mentonig 120 km hosszan húzódó Côte d’Azur könnyed eleganciája magával ragadó, itt nem nehéz elfeledni a hétköznapok gondjait. A tengerpartot szegélyező városkák egymásra licitálnak szépségükkel. Az Azúr-part híres művészei között volt Henri Matisse, Renoir, Picasso is. Nizzától 18 km-re Monaco „mesebeli” hercegsége a stílusos élet kellékeivel: csodás épületekkel, képeslapra kívánkozó tengerparttal, kaszinóval és mediterrán hangulattal veszi le lábukról az utazókat.
Új körutazásunk Provence-tól a Riviéráig barangolja be Dél-Franciaország legszebb tájait és városait.

715 000 Ft-tól/fő

NORMANDIA – BRETAGNE

Franciaország

Csoportos körutazás magyar nyelvű idegenvezetővel

Franciaország két tájegysége gazdag történelmi, kulturális örökséggel és egyedülálló természeti szépséggel rendelkezik. Normandiában Rouen középkori negyede és fagerendás házai visszarepítik Jeanne d’Arc korába, Caen-ban a Nők Apátsága Hódító Vilmos és Matilda királyné szerelmét meséli el a Százéves háború idején. Bretagne-ban az Atlanti-óceán partvidéke, semmihez nem hasonlítható vadregényes partszakaszok, védett öblök és világítótornyok várják az odalátogatót.

995 000 Ft-tól/fő

CHIA LAGUNA HOTEL VILLAGE****

Olaszország

Jellemzők

A mediterrán hangulatú Hotel Village a Chia Laguna Resort üdülőkomplexumhoz tartozik. 2020 áprilisában között teljes körű felújításon esett át. Gyermekbarát szálloda, mely tökéletes helyszín egy családi nyaraláshoz, valamint a tenger és a természeti kincsek megismeréséhez és felfedezéséhez.

érdeklődésre

CONRAD CHIA LAGUNA SARDINIA*****

Olaszország

Jellemzők

Az 5 csillagos szálloda Szardínia lenyűgöző déli partján, a Chia Resort tagja, és kiváltságos hozzáférést biztosít az összes éttereméhez, az ott található bárokhoz, a gyerekklubhoz, az élő szórakoztató műsort kínáló központi Piazza-hoz. Festői környezetben helyezkedik el, gyönyörű partszakasszal, káprázatos strandokkal.

érdeklődésre

BAIA DI CHIA RESORT SARDINIA, CURIO COLLECTION BY HILTON*****

Olaszország

Jellemzők

Az 5 csillagos szállodát a mediterrán tájra és a tengerre való kilátás teszi lenyűgözővé, a Chia Laguna Resort komplexumhoz tartozik. A különálló házakban található szobák és lakosztályok családias, otthonos hangulatot biztosítanak a vendégek számára. Hozzáférés biztosított a privát strandhoz (Monte Cogoni), 25 méteres medencéhez, éttermekhez és minden egyéb szolgáltatásokhoz.

érdeklődésre

UNAHOTELS NAXOS BEACH

Olaszország

Jellemzők

Saját közvetlen tengerpartja, négy úszómedencéje és remek adottságai miatt a négycsillagos gyerekbarát Unahotel Naxos Beach szálloda nem csak családok, de céges csoportok és rendezvények számára is ideális helyszín. Közelmúltban felújított szobái kényelmesek, modern berendezésűek. A szálloda csendesebb fekvésű, kertre néző villaépületekkel is rendelkezik. Taormina közelsége remek lehetőséget kínál a pihenés mellett a természeti és kulturális látnivalók felfedezésére.

érdeklődésre

RÓMA - CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS

Olaszország

La Citta Eterna – az örök város mindenki számára mást jelent. Egyben azonban összes rajongója egyetért: ezeréves épületeivel, elbűvölő piazzáival, világhírű művészeti kincseivel és kulturális örökségével Róma a világ egyik legszebb városa. Olyan, mint egy élő múzeum, ahol nem lehet betelni azzal a tömérdek szépséggel, mely mindenhol, még a legeldugottabb kis boltív alatt is megtalálható. A gasztronómiai örömök mesteri harmóniát alkotnak a gyönyörű látnivalókkal, az olasz konyha remekei még azokat is elérzékenyítik, akik szívéhez nem a hasukon át vezet az út. A Vatikán, a Spanyol lépcső, a Trevi-kút, a Pantheon, a Colosseum és megannyi híres látványosság felfedezése után érdemes az estéket a hangulatos Campo dei Fiori környékén vagy a Trasteverén eltölteni, ahol a város legjobb éttermei is találhatók.
A csoportos városlátogató program alkalmat kínál Róma, vagy ahogyan a helyiek hívják: Il Bel Paese - „a gyönyörű ország” felfedezésére. Azoknak, akik még nem látták Rómát és azoknak, akik többedszerre sem tudnak betelni szépségével.
Róma 25 évente megünnepli a jubileumi szentévet, ami a katolikusok egyik legfontosabb eseménye. Az első jubileumot még VIII. Bonifác pápa indította útjára 1300-ban, amely a lelki megújulás és a megbocsátás jegyében telt. A mostani római szentévi jubileum hivatalosan 2024. december 24-én, karácsony estéjén kezdődött, és 2026. január 6-án, vízkeresztkor ér véget. Az idei évforduló a Remény Jubileuma címet viseli, ami a megújulást és annak üzenetét közvetíti. Az ünnepek középpontjában a pápai bazilikák állnak, ugyanis valamennyiben Szent Péter és Szent Pál ereklyéit őrzik, így jelentőségteljes zarándokhelynek számítanak és a legkitartóbb zarándokok egy hosszabb spirituális utazást, a 25 kilométeres „Hét templom-sétát" is teljesítik. Az idei év jó időszak arra, hogy a szent várost egy olyan ünnep alkalmával keressék fel az utazók, amelyre életük során csak néhány alkalommal nyílik mód. A Vatikán előrejelzése szerint 2025-ben több mint 30 millió zarándok fog érkezni az Örök Városba, hogy megünnepeljék a jubileumot, ezért Rómában a szokásosnál is nagyobb forgalomra, előre be nem jelentett változásokra is lehet számítani, így nagyobb türelemre lesz szükség a városba látogatók részéről.

429 000 Ft-tól/fő

AZ ISMERETLEN SZICÍLIA

Olaszország

Szicília szigete Itália-imádóknak, Keresztapa-rajongóknak és az ókori kultúra szerelmeseinek egyaránt kötelező úti cél. A kis hegyi falvak, ahol a déli hőségben a házak előtt csupán a helyi férfiak üldögélnek, míg bent készül az ebéd, a napszítta barokk városok, ahol az idő múlását csupán az árnyékok útja jelzi, az érintetlen, kristálytiszta vizű öblök – ezek is mind Szicília, a háromszög alakú sziget kevésbé ismert arcai. A körutazás azokat a látnivalókat is igyekszik felfedni, melyek bepillantást engednek az igazi Szicília titkaiba.

649 000 Ft-tól/fő

DÉL-OLASZORSZÁG TITKAI - PUGLIA

Olaszország

Itáliáért csak rajongani lehet! A városok és falvak hangulata, a régi és az új kontrasztjai, az espresso aromája, a stílus és elegancia, az ellenállhatatlan ételek - és persze italok, a végtelen tenger „azzurrója” – és még ezernyi más érzékekre ható élmény ejti itt örökre rabul az utazók szívét. A csizma sarkán húzódó Puglia tartománya megmutatja a jellegzetes dél igazi arcát. Az évszázados szántóföldeket csodálatos, napsütötte homokos partvidék szegélyezi, s a békés vidék tájai és kisvárosai autentikus dél-olasz élményeket tartogatnak az ide látogatóknak. Vieste sziklafalakba ékelt házai és képeslapra kívánkozó tengerpartja, Alberobello mesébe illő kerek trullói, Matera ősi, sziklába vájt egykori barlanglakásai, az álmos déli kisvárosok gazdagon díszített barokk épületei mind felfedik kincseiket a körutazás során.

649 000 Ft-tól/fő

CSILLAGTÚRA TOSZKÁNÁBAN

Olaszország

Tartson velünk egy felejthetetlen csillagtúrára a napsütötte Toszkána legszebb részein. Elsőként a régió kulturális fővárosának számító Firenze legszebb látnivalóit ismerhetjük meg. Az Uffizi képtár csodálatos műgyűjteményét, a Vénusz születését és Michelangelo Dávid szobrát megcsodálni önmagában is hatalmas élmény. Siena és San Gimignano városában a középkori Olaszország elevenedik meg képzeletünkben, miközben az olajfaligetek illata varázsolja el érzékszerveinket. Nem maradhat ki a képzeletbeli bakancslistáról Volterra városa sem, mely középkori városfalával és romjaival repíti vissza az utazókat az etruszk időkbe. A képzeletbeli bakancslistánkról nem maradhat le a pisai ferdetorony és a Csodák terének felfedezése. Merüljünk el az olasz életérzésben, hiszen ahogy ők mondanák „la vita è troppo corta per non essere felici” vagyis az „élet túl rövid, hogy ne legyünk boldogok.

649 000 Ft-tól/fő

KANÁRI-SZIGETEKI SZÁLLÁS AJÁNLATAINK

Spanyolország
210 000 Ft-tól/fő

SPANYOLORSZÁG - TENGERPARTI SZÁLLÁS AJÁNLATAINK

Spanyolország
257 000 Ft-tól/fő

MALAGA ÉS COSTA DEL SOL - KALAND ÉS KULTÚRA

Spanyolország

Csoportos városlátogatás magyar idegenvezetéssel

Ismerje meg Malaga különleges atmoszféráját, ahol az andalúz kultúra, a gazdag történelmi örökség és a modern mediterrán életstílus találkozik. A program során felfedezheti a város ikonikus látnivalóit, többek között a mór Alcazaba erődöt, a Gibralfaro várat, és a Picasso Múzeumot. A város vibráló éjszakai életével és elegáns sétálóutcáival felejthetetlen élményeket kínál. A fakultatív programok révén a kirándulás tovább színesíthető, például egy lenyűgöző Caminito del Rey túrával vagy egy autentikus flamenco show-val. Fedezze fel spanyolországi Costa del Sol gazdag kultúráját és természeti szépségeit egy igazán különleges utazás keretében! A tengerparti üdülővárosban, Torremlinos-ban lévő szálloda ideális kiindulópont Malaga felfedezéséhez. Costa del Sol homokos tengerpartján kipihenhetők a városlátogatás kellemes fáradalmai.

279 000 Ft-tól/fő

TENGERPARTI HÉTVÉGE BARCELONÁVAL

Spanyolország

Kontinensünk egyik legragyogóbb városa, Barcelona az utóbbi évtized átalakításainak köszönhetően csak még szebb lett. Katalónia központjának látnivalói megszámlálhatatlanok. A középkori, gótikus városmag páratlanul gazdag építészeti öröksége, Gaudí organikus-mesebeli épületei, a Ramblán korzózó, vidáman nyüzsgő helyeik, a kicsi, hangulatos éttermekből kiszűrődő zene, a mindig kellemes éghajlat és az isteni konyha mind arra inspirál, hogy belevessük magunkat Barcelona forgatagába. A tengerparti üdülővárosban, Calella-ban lévő szálloda ideális kiindulópont Barcelona felfedezéséhez. Costa Brava homokos tengerpartján kipihenhetők a városlátogatás kellemes fáradalmai.
A csoportot helyi magyarul beszélő idegenvezető várja a barcelonai repülőtéren az érkezéskor és kíséretet nyújt a transzferek és a kirándulások alatt.

299 000 Ft-tól/fő

MALLORCAI HÉTVÉGE

Spanyolország

Spanyolország legnagyobb és legnépesebb szigete a Földközi - tenger nyugati részén található. Fantasztikus időjárásával, finom ételeivel és vadregényes hangulatával azonnal elvarázsolja az idelátogatókat. A festői partvonal mentén szenzációs kilátópontokat találunk az érintetlen öblök pedig kristálytiszta vízzel csalogatnak. A történelmi városok és bájos falvak elragadóak, a szigeten egymást érik középkori templomok, ősi kastélyok és múzeumok. Mallorca a kultúra és a természet tökéletes kombinációja.

369 000 Ft-tól/fő

SEVILLAI VÁROSLÁTOGATÁS – ANDALÚZ HANGULATOK

Spanyolország

Sevilla Andalúzia fővárosa, emellett Dél-Spanyolország kulturális és gazdasági központja. A város gazdag történelemmel büszkélkedik, több, mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az évezredek során számos civilizáció birtokolta a várost, akiknek a mai napig fennmaradtak az építészeti emlékei, mint például a rómaiaknak, a móroknak és a spanyoloknak. A várost meghatározza a mediterrán éghajlat, a gyönyörű építészeti emlékek, a kiváló gasztronómia, a pezsgő mediterrán életérzés és az autentikus flamenco. Sevilla sokszínűségéből adódóan mindenki számára izgalmas lehet.

389 000 Ft-tól/fő

EUROSTARS MALAGA****

Spanyolország

Jellemzők

Az avantgard stílusban épült négycsillagos szálloda 154 szobájával kiváló választás párok és baráti társaságok számára egyaránt. Közelében éttermek és üzletek széles választéka található meg.

389 000 Ft-tól/fő

MALAGAI SZILVESZTER

Spanyolország

Töltse az év utolsó napjait Spanyolország egyik legizgalmasabb városában! Malaga nem csupán napsütötte tengerpartjáról híres, hanem gazdag történelméről, látványos épületeiről és pezsgő kulturális életéről is. Fedezze fel Andalúzia ékkövét, sétáljon a történelmi óvárosban, ismerje meg Picasso szülővárosát – és búcsúztassa az óévet egy különleges hangulatú mediterrán szilveszterrel!

399 000 Ft-tól/fő
Sajnos nincs megfelelő találat.
Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.
Sajnos nincs megfelelő találat.
Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.