Csontváry Kosztka Tivadar szakmája szerint gyógyszerész volt, jóllehet jogot is tanult, nagyot azonban festőként alkotott. Igazi magányos farkas volt, olyan tehetség, akit a kortársai nem igen értettek meg. Művészetét is csak halála után kezdték értékelni. A sokat utazó géniusz két örökbecsű alkotása is Libanonhoz kötődik. Egy csodálatos cédrusligethez, amely a mai napig megtekinthető.

Libanon szimbóluma, amely az ország zászlajába is bekerült, a libanoni cédrus. Ez a csodálatos növény korábban beborította az egész Libanoni-hegységet. Évszázadok alatt azonban sikerült az egybefüggő erdőséget gyakorlatilag teljesen legyalulni. A hajó és vasútépítések felemésztették a Libanoni erdőket.

Az utolsó, nyomokban fennmaradt cédrusliget az „Úr cédrusai” liget (Horsh Arz el-Rab). Több ezer éves cédrusaival igazi kuriózummá lett már. Nem csoda, hogy az UNESCO védelme alatt áll. A mutatóba megmaradt cédrusokat 1876-ban kőfallal kerítették el a külvilágtól. A kert legmagasabb fája több mint a 30 méter, a legnagyobb átmérőjű pedig 14 méter.

A liget a maga szépségén túl, nekünk magyaroknak még többet tartogat hiszen Csontváry Kosztka Tivadar itt festette meg 1907-ben két remekművét: a Libanoni cédrust (Magányos cédrus) és a Zarándoklás a cédrusokhoz-t. A képek születésének centenáriumán, 2007-ben kis cédrusfát is ültettek a liget bejáratához, az előtte felállított táblán pedig ez áll: "A Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz című képek születésének centenáriuma alkalmából ültette a bejrúti magyar nagykövetség, a Libanoni-Magyar Baráti Társaság, a Magyarországon végzett (libanoni) Egyetemisták Szövetsége és a Cédruserdők Barátainak Bizottsága."

A liget legendás fáját, Lamartine francia költő 1832-es látogatása alkalmából Lamartine fájának elnevezett cédrust festette meg Csontváry Kosztka Tivadar. A testes, kiálló gyökerekkel rendelkező fa három erős ágat növesztett, alakjával kitűnt az erdő többi fája közül. Csontváry naplójában így emlékezett az idős óriásra: „a gondviselés nem pihent, megfestette velem a libanoni, öt-hatezer éves cédrusfát, melynek egyik ága kardot ránt s fenyegeti a világot.”

A fa különlegessége, hogy egyik csonka ága óriási szög alakját formázza. Sajnos az 1960-as években kiszáradt, de áll mind a mai napig. A XX. század végén Rudy Rahmen a kiszáradt fát több mint 70 faragott emberi alakkal díszítette, azóta a halott Krisztus fájának nevezik. A művész a Csontváryt is megihlető szög alakú kinövést tekintette munkájának kiindulópontjának és alkotta meg a világ legnagyobb, organikus kültéri szobrát.
Kapcsolódó ajánlatok

IZRAEL ÖRÖKSÉGE
Izraeli csoportos körutazás magyar nyelvű idegenvezetéssel
Tel Aviv – Safed – Tiberias - Akko – Muhraka – Haifa – Caesaria - Qumran – Masada – Holt-tenger – Jeruzsálem – Tel Aviv - Jaffo
Az egyedi látnivalókban bővelkedő utazás a történelmi Júdea és Izrael örökségei mellett az 1948-ban alapított Izrael Állam történetébe is betekintést enged. A zsidóság négy legszentebb települése közül három: Safed (Cfát) - a Kabbala városa, Tiberias – a zsidóság egykori szellemi központja és Jeruzsálem a program kihagyhatatlan állomásai. A Nagy Heródes alapította Caesareában és Masadában páratlan régészeti leletek és római kori emlékek nyűgözik le a látogatókat. A jeruzsálemi Emlékezés hegyén - a Herzl Tivadarról elnevezett Herzl-hegyen lévő emlékhelyen található többek között a Nemzeti temető és a Yad Vashem Holokauszt Emlékmű és Múzeum többhektáros komplexuma is, több magyar vonatkozású helyszínnel.

ISZTAMBUL - A BOSZPORUSZ PARTJÁN
Isztambul varázslatos, ősi városa egyedülálló a világon. Megannyi kultúra, kelet és nyugat, a Boszporusz és a Márvány-tenger találkozik a transzkontinentális városban, melynek történelmi magja és kereskedelmi központja Európában van, de lakosságának egyharmada Ázsiában él. Többezer éves múltja során volt már Lygos, Konstantinápoly és Új-Róma. A régi korok titkait őrzik a páratlanul gazdag építészeti emlékek: mecsetek, minaretek, paloták, templomok, zsinagógák, múzeumok. A számtalan kontraszt, az illatok, a színek és az ízek pompás kavalkádja azonnal lenyűgözi az utazót Isztambulban, ebben a semmihez sem hasonlítható városban.

ISZTAMBUL ÉS A CONTEMPORARY ISTANBUL
Isztambul városa különleges helyet foglal el a képzőművészetek világában – nemcsak földrajzi, de kulturális értelemben is híd Kelet és Nyugat között. A város textúrája: a római, bizánci, oszmán és modern török örökség a különböző stílusok és korszakok találkozását, egymásra rétegződését jeleníti meg, akár egy kollázs. Isztambul ezeréves történelme, vallási sokszínűsége és vizuálisan lenyűgöző városi képe számtalan festőt, fotóst és más képzőművészt inspirált. A város nemcsak témát, hanem atmoszférát is nyújt a művészeteknek. Olyan, akár egy élő és folyamatosan változó műalkotás, utcái is képzőművészeti terek, melyeket a lakók és művészek folyamatosan formálnak. Az iszlám művészet ornamentális hagyományai, a kalligráfia, geometria, arabeszk művészeti öröksége még mindig élő részei a város vizuális nyelvének és sok kortárs művész számára jelentik a kiindulópontot művészetük értelmezésében. Isztambul ma a kortárs művészet egyik regionális központja, nemzetközi eseményekkel és művészeti vásárokkal, mint Contemporary Istanbul, Törökország vezető nemzetközi kortárs művészeti vására, amely 2006-os alapítása óta folyamatosan erősíti Isztambul szerepét a globális művészeti piacon.
Szeptemberi városlátogatásunkat egyaránt ajánljuk a várost turistaként felfedezni kívánó utazóknak és a kortárs művészetek iránt érdeklődőknek, akik az Art Market Budapest művészeti vezetőjének kíséretével pillanthatnak be a kortárs művészeti kulisszák mögé. A művészeti programcsomag előkészületben, felár ellenében foglalható. A programcsomag irányára 99.000 Ft/fő, mely ár tájékoztató jellegű és változhat.
Csoportos városlátogatás magyar idegenvezetéssel

ISZTAMBUL VÁROSLÁTOGATÁS DEBRECENI INDULÁSSAL, FÜRDŐZÉSSEL A MÁRVÁNY-TENGERBEN
Isztambuli népszerű városlátogatásunk debreceni indulással is foglalható!
Fedezze fel Isztambul ikonikus kincseit. Barangoljon a Hagia Sophia kupolája alatt, ahol az ókori csodák találkoznak az építészeti pompával, és élvezze a Kék Mecset nyugalmát. Merüljön el a Topkapi-palota pazar múltjában, ahol egykor a szultánok lenyűgöző kertek és távoli országok kincsei között éltek. A város történelmi varázsa után hajózzon át a Márvány-tenger csillogó vizén, hogy felfedezze a szigetek egyik rejtett gyöngyszemét. Érezze a lágy tengeri szellőt, miközben felfedezi azokat a festői falvakat, ahol az idő megállni látszik és amely arra csalogat, hogy lazítson és élvezze a nyugodt pillanatokat. Akár a császári pompa, akár a szigetek nyugalma varázsolja el, Isztambul a történelem, a kultúra és a természeti szépség felejthetetlen egyvelegével várja!

PILLANTÁS JORDÁNIÁRA
Csoportos körutazás magyar idegenvezetővel
Amman – Jerash – Holt-tenger – Madaba – Nebo hegy – Petra
Jordánia gazdag kultúrája és történelme tele van érdekességekkel. Petra látványos homokkő városát a Kr. e. III. században építették a nabateusok, akik palotákat, templomokat, sírokat, raktárakat és istállókat faragtak a jól formálható kősziklákból. Ammán az ország politikai és kulturális fővárosa. A város, amely egykor olyan ősi civilizációknak adott otthont, mint a rómaiak és a bizánciak, ma is pezseg az élettől. A Holt-tenger különösen sós vizét pedig csak az tudja elképzelni, aki megmártózott a csodálatos ásványi anyagokkal átitatott rengerben. Tartson velünk különleges utazásunkon Jordániában!

HAMPTON BY HILTON**** - RAS AL KHAIMAH
Jellemzők
A 2022. júliusában megnyíló négycsillagos Hampton by Hilton szálloda a csodálatos Marjan szigetén, közvetlenül a tengerparton emelkedik. A hotel a szállodaláncon belül az első all inclusive koncepcióra épülő üdülőszálloda. A szálloda kedvező adottságainak, fiatalos és modern stílusának köszönhetően közkedvelt a párok és a családok körében egyaránt.

DOUBLETREE BY HILTON BUSINESS BAY**** DUBAI
Jellemzők
A DoubleTree by Hilton Dubai Business Bay hotel Dubai belvárosában, a Dubai Creek mellett, a Bay Square-en emelkedik, a téren üzletek és éttermek találhatók. Dubai számtalan ikonikus látnivalója séta távolságra elérhető. Dubai nagy „leg”-jei: a Burj Khalifa – a világ legmagasabb épülete és a Dubai Mall - a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontja kb. 15 perces sétára van tőle.

DOUBLETREE BY HILTON RESORT & SPA MARJAN ISLAND***** - RAS AL KHAIMAH
Kinek ajánljuk?
Családoknak a fantasztikus gyerekbarát szolgáltatások és a felújított gyerekklub miatt, a sportos és az aktív pihenést, szórakozást kedvelő utasoknak azért, mert rengeteg étterem, bár, kikapcsolódási és sportlehetőség van a szállodában. Sétatávolságra az Al Hamra Mall bevásárlóközpontja vár üzleteivel. Párok körében is népszerű a hotel, színvonalas és széles körű szolgáltatásai miatt kitűnő ár-érték arányt képvisel.
Dubaitól mindössze egyórás autóútra Ras Al Khaimah (RAK) emírsége tökéletes menedék a hétköznapok forgatagából. Az arab világ autentikus hangulata, 7000 év lenyűgöző kultúrája, csodálatos tájak, lélegzetelállító tengerpartok és a terrakotta árnyalataiban pompázó sivatagok szabdalják tájait. Egész évben napsütés és 64 km-es, arany és fehér homokos strandok és egyedi élmények várnak itt az utazóra.