Bolívia a tények tükrében

Bolívia Argentínával, Chilével, Peruval, Brazíliával és Paraguayjal határos. Az ország egyharmada az Andok vonulatain belül fekszik. Íme pár tény erről a csodás országról.

Bolívia a tények tükrében

Bolívia teljes területe 1 098 581 négyzetkilométer. Sucre az alkotmányos fővárosa, míg La Paz a kormány székhelye. Az egyik hivatalos nyelve a spanyol. Hivatalos pénzneme a bolíviai boliviano (BOB). Bolívia Argentínával, Chilével, Peruval, Brazíliával és Paraguayjal határos. Az ország egyharmada az Andok vonulatain belül fekszik. Ismerje meg Bolíviát a tények tükrében! Összegyűjtöttük a legérdekesebbeket!
Bolívia Dél-Amerika legmagasabb és legelszigeteltebb országa.
Bolívia 2009-ben változtatta meg hivatalos nevét "Bolíviai Köztársaság"-ról "Bolíviai Többnemzetiségű Állam"-ra.
Bolíviát a spanyol uralom alatt Felső-Peru néven emlegették.
A spanyol az ország lakosságának több mint 40%-ának anyanyelve. Ugyanakkor a quechua és az aymara is Bolívia hivatalos nyelvei közé tartoznak. Az őslakosok a lakosság mintegy kétharmadát teszik ki.
Evo Morales volt az első, aki az őslakos többséghez tartozott, és akit Bolívia elnökévé választottak. A 2005 decemberében történt megválasztása után 2019. november 10-ig maradt a hatalomban.
Bolíviában minden 18 és 22 év közötti férfi számára kötelező a katonai szolgálat.

Tények Bolívia híres turisztikai látványosságairól

Bolíviában található a világ egyik legnagyobb, 24 hektáron elterülő pillangórezervátuma. Santa Cruz belvárosától 20 percre. Bolíviában található az északi Yungas út, amelyet sorsútnak vagy halálútnak is neveznek. Hossza 56 kilométer, és egy becslés szerint évente 200-300 ember hal meg a mélybe zuhanva. Az út ugyanakkor az adrenalinfüggő kerékpárosok egyik kedvelt célpontja.
Bolíviában található a világ legnagyobb sós síksága (Salar de Uyuni), amely 10 582 négyzetkilométernyi területen, 3656 méterrel a tengerszint felett terül el. Ez majdnem százszor nagyobb, mint a híres Bonneville Salt Flats az USA-beli Utah államban. Itt található a világ lítiumkészletének 50-70%-a. Megjegyzendő, hogy a műholdak magasságmérőit a sósivatagra kalibrálják a nagy terület, és a kivételes síkság miatt.
A Madidi Nemzeti Park 18 958 négyzetkilométeres területével a világ egyik legnagyobb védett területe. A kutatók eddig 8500 fajt dokumentáltak, de becslések szerint ez akár 11 000 is lehet.
A Bolíviában található Tiwanaku Dél-Amerika legérdekesebb régészeti lelőhelyeinek egyike.
Bolíviában található a Titicaca-tó is, amely a világ legmagasabban fekvő, hajózható tava 3810 m méterrel a tengerszint felett. Felülete 8300 négyzetkilométer. Bolívia és Peru osztozik rajta. A bolíviai San Pedro börtön egy különleges turisztikai látványosság. A világ más börtöneivel ellentétben fogvatartottak itt a családjukkal élhetnek, dolgozhatnak.
A bolíviai szálloda, a Hotel Luna Salad teljes egészében sótömbökből épült, beleértve a belső teret és a bútorokat is.
Aki érdeklődik a dinoszauruszok iránt, annak érdemes tudnia, hogy Bolíviában legalább 8 különböző dinoszauruszfaj 5055 lábnyoma található a Cal Orko nevű, 1,5 km hosszú és kb. 80 méter magas, impozáns mészkősziklán. A nyomok 68 millió évesek.
A bolíviai Amazonasban élő delfinek (Bolivian Bufeo) rózsaszínűek. A tengerimalac Bolíviában csemege. Általában egészben tálalják.
A láma, az Altiplano legnagyobb állata, az Andok vidéki közösségeiben hús, gyapjú, bőr, faggyú és tüzelőanyag (szárított trágya) formájában is haszonállat.

Tények Bolívia történelméről

Bolívia nevét Simón Bolívarról kapta.
Bolívia 1825. augusztus 6-án vált függetlenné (Spanyolországtól).
Becslések szerint nyolcmillió indián halt meg a Cerro Rico (Gazdag-hegy) bányáiban. A bánya legmagasabb pontja 4782 méteres magasságban fekszik.
A rabszolgaságot 1831-ben eltörölték Bolíviában.
Érdekesség, hogy Bolíviában 37 elismert nyelv van (spanyol és 36 őslakos nyelv).

Bolívia földrajzáról

Bolíviában található a világ legmagasabb közigazgatási fekvésű fővárosa, La Paz. 1,816 millió lakosa van. Bolívia hivatalos fővárosa azonban Sucre. Így egyike azon kevés országoknak a világon, ahol egynél több főváros van. Bolíviában az utaknak csak mintegy 11%-a aszfaltozott.
Bolívia második legnagyobb tava, a Poopo-tó az éghajlatváltozás miatt kiszáradt. Bolívia hegyes nyugati régiója a világ egyik legmagasabban fekvő lakott területe.

Bolívia gazdasága

Bolívia adja a világszerte termelt brazil dió 70%-át. Egy forrás szerint évente közel 25 millió tonnát exportálnak, főként Brazíliába, az Egyesült Államokba és Európába.
Bolívia a világ 95. legnagyobb exportgazdasága (2017-es becslés). A földgáz, az ezüst, a cink, az ólom, az ón, az arany, a quinoa, a szójabab és a szójatermékek Bolívia legfontosabb exportcikkei közé tartoznak. Dél-Amerikában Bolívia rendelkezik a második legnagyobb földgázkészlettel. A Világbank jelentése szerint 2019-ben közel 1 239 000 turista látogatott Bolíviába.
Bolíviában a munkaerő csaknem fele a mezőgazdaságban dolgozik.
Az iskoláztatás ingyenes és kötelező az 5 és 18 év közötti gyermekek számára.

Érdekes tények a bolíviai szokásokról és hagyományokról

Bolíviában 36 őslakos népcsoport él (az ország lakosságának 62-70 százalékát teszik ki). Mindegyiknek megvannak a maga szokásai és nyelvei. A kedvesség, a szelídség és a másik jólétével való törődés a barátság kulcsa Bolíviában.
Bolíviában a családok szoros kötelékben élnek. A család jelentős szerepet játszik a társadalmi életben. Túlnyomórészt a férfiak a kenyérkeresők, míg a nők a házkörüli munkákról gondoskodnak.
A bolíviaiak szívesen látogatják egymást. Mind a megbeszélt, mind az előre be nem jelentett látogatások gyakoriak.
A bolíviai étrend olyan általános alapélelmiszerekből áll, mint a rizs, burgonya, tejtermékek, levesek és gyümölcsök. Bolíviában több százféle burgonyafajtát termesztenek.
Bolíviában az asztalokon a csirke a leggyakoribb húsféle.
A bolíviaiak gyakran kokacserjét rágcsálnak, hogy leküzdjék a tengerszint feletti magasság kellemetlen hatásait.

Kapcsolódó inspirációk:

Ismerje meg a bolíviai konyha gyöngyszemeit! Tartson velünk egy egzotikus gasztro-kirándulásra!

Bolíviában a Titicaca-tó déli partján, közel 4000 méterrel a tengerszint felett található Tiwanaku, amely az inkák előtti legfontosabb civilizáció fővárosa volt.

Bolíviában a Titicaca-tó partján fekvő Copacabana luxus üdülőhelyei vagy az Uyuni sós sivatagja további különleges élményeket kínálnak. Íme Bolívia tíz csodája!

A bolíviai La Paz kevés utazó bakancslistáján szerepel, pedig ott lenne a helye, ugyanis a világ legmagasabban fekvő fővárosa számtalan felfedezni valóval csalogat. Fedezze fel velünk La Pazt!

Aki autentikus és látványos dél-amerikai nyaralásra vágyik, annak mindenképpen Bolíviát kell célba vennie. Mutatjuk a helyszíneket, amelyeket Bolíviában feltétlenül érdemes meglátogatni.

Cikksorozatunk második részében ismét elmerülhetünk Peru egyik legszebb és leglátványosabb régiójába.

Lima Latin-Amerika gasztronómiai fővárosa, az autentikus piacoktól a Michelin-csillagos éttermekig fantasztikus étkezési lehetőségekkel. 

Merüljünk el az andoki konyhaművészet titkaiban és Arequipa vidéki ízeiben!

Az inkák szent völgye egy szűk hasadékban kígyózik az Urubamba folyó mentén. A központja Urubamba városa, a fő látványossága pedig a hihetetlen táj és a szédítő hegyek.

Az ősi Inka Birodalom két központi országának felfedezése jóval több egy egzotikus körutazásnál.

A 3800 méteres tengerszint feletti magasságával a Titicaca-tó a világ legmagasabb fekvő hajózható vize. Emellett Dél-Amerika legnagyobb tava is, a maga 8372 négyzetkilométeres területével.

Peruban június 24-én ünneplik az inka Napfesztivált az Inti Raymi-t, mely a napisten, Inti előtt tiszteleg. Napjainkban a fesztivál helyi és nemzetközi látogatók ezreit vonzza az ősi inka fővárosba Cuscóba.

Az inkák elveszett városának felfedezése kalandregénybe illő fordulatokban bővelkedett.

A Machu Picchu a leglátogatottabb turisztikai célpont Peruban, melyet a világ hét új csodájának egyikévé választottak.

Dél-Amerika egyik legérdekesebb őslakos népcsoportját a bolíviai-perui határvidéken élő uruk alkotják.

Peru a világ legnagyobb indián országa, ahol (kecsua) indiánokkal találkozni a legtermészetesebb dolgok egyike.

Ízlelje meg Dél-Amerika kávéit!

Peru csodálatos látványosságai egytől-egyig különleges élményeket tartogatnak.

A perui táj valóban festővászonra kívánkozik: az Andok itt a legcsodálatosabb.

Kapcsolódó ajánlatok:


PERU ÉS BOLÍVIA, AZ INKA BIRODALOM TITKAI

Peru, Bolívia

A XII. század elején egy kecsua indián törzs telepedett le a termékeny Cuzco területén, hogy később, az Inka Birodalomként Kolumbiától egészen Chiléig, mintegy 2 millió négyzetkilométeren meghódítsa Dél-Amerikát. A páratlanul gazdag kultúra mai szemmel is hihetetlen vívmányokat tudhatott a magáénak: 16 ezer kilométeres úthálózattal, posta-és futárszolgálattal rendelkezett, s az információkat írás és olvasás tudásának hiányában csomóírással, zsinórokon tárolták. Házaik építéséhez nem használtak habarcsot, az egymáshoz csiszolt s összeillesztett robusztus kövek számos városban a mai napig rendületlenül állnak. A lenyűgöző birodalom a XVI. században már szétesőben volt, végül az Eldorádó kincseit megszerezni vágyó Francisco Pizzaro és a spanyol hódítók vetettek végleg véget az inkák uralmának.
Peru és Bolívia területén az egykor virágzó civilizáció helyszínei közül számos város és rom ma is áll, lehetőséget nyújtva az utazóknak e különleges nép és birodalom megértésére és megismerésére. A körutazás során az inka civilizáció előtti kultúrák ritka örökségeivel, lélegzetelállító természeti szépségekkel és a nyüzsgő nagyvárosokkal, Limával és La Pazzal is megismerkedhetnek az utazók.

2 190 000 Ft-tól/fő

CHILE, BOLÍVIA ÉS PERU – AZ ANDOKI HÁROMSZÖG

Chile, Bolívia, Peru

Ismerje meg velünk az Andok három lenyűgöző országát: Chilét, Bolíviát és Perut! Utazásunk során megcsodálhatja Chile modern városait és a festői Atacama-sivatagot, Bolívia varázslatos tájait és a világ egyik legkülönlegesebb természeti csodáját, a Salar de Uyuni sómezőt. Peru misztikus romjai, köztük a híres Machu Picchu és a Titicaca-tó titokzatos világa teszik teljessé az élményt. Ez a körutazás tökéletes választás azok számára, akik valódi kalandra és az Andok páratlan szépségeire vágynak.
Utazzon velünk, és fedezze fel az Andok szívének titkait!

2 990 000 Ft-tól/fő

NAGY KÖRUTAZÁS PERUBAN - AZ INKÁK SZENT FÖLDJE

Peru

Dél-Amerika legtitokzatosabb országának meghódításához egy óceánt és egy kontinenst is át kell repülni, amikor azonban szembesül az utazó azzal, hogy Peruban lenni mit is jelent, nem kételkedik többé, hogy megérte-e a fárasztó utazás. A hatalmas Andok fenséges láncolata és a Titicaca-tó rezzenéstelen, jeges tükre, az indiánok piros pozsgás mosolya és az út szélén szelíden bámészkodó lámák, a spanyol hódítók barokk templomai és az inkák nyers kőépítményei, az ízek, a színek, a ritka hegyi levegő, a csend hangjai mind egy-egy pillanatkép az emlékezet számára arról, hogy itt és most egy nem mindennapi ország látnivalóinak vagyunk tanúi. Itt még a hegyekben is istenek laknak, s szinte érezzük Pachamama, vagyis Föld Anya szellemét a Machu Picchu szó szoros értelmében szédítő látványába belefeledkezve.
A legtalálóbban perui körutazásaink nagy tapasztalattal rendelkező Dél-Amerika-specialista idegenvezetője fogalmazta meg e különleges ország lényegét: vannak a világ országai - és ott van Peru.

1 599 000 Ft-tól/fő

ECUADOR: QUITO ÉS GALÁPAGOS-SZIGETEK VILÁGA

Ecuador

Fedezze fel velünk Ecuador és a Galápagos-szigetek varázslatos világát! Quito gyarmati öröksége és a világ közepén húzódó Egyenlítő emlékmű különleges élményei mellett a Galápagos-szigetek lenyűgöző élővilága is várja, ahol óriásteknősök, tengeri leguánok és számos ritka faj teszi felejthetetlenné az utazást. Ez a program tökéletes választás azok számára, akik a természet és kultúra harmóniáját keresik egy igazán különleges környezetben. Ne hagyja ki ezt az életre szóló kalandot – induljon velünk Dél-Amerika rejtett kincseihez!

1 980 000 Ft-tól/fő

ECUADORI KALANDOK ÉS GALÁPAGOS VILÁGA

Ecuador

Kalandozások az Egyenlítőtől az Amazonasig, a vulkánoktól az óriásteknősök földjéig

Egyéni körutazás angol nyelvű idegenvezetéssel

A világ egyik legkülönlegesebb országa Ecuador és a hozzá tartozó Galápagos-szigetek. Az Egyenlítő menti, dél-amerikai viszonylatban kicsiny Ecuador tájain az amazonasi esőerdő, az Andok vonulata, csodálatos, tekintélyt parancsoló vulkánok, csillogó tavak és vízesések hívogatnak életre szóló kalandra. A Galápagos-szigeteken az elszigeteltségnek köszönhetően az itt fellelhető élővilág háborítatlan fejlődési utat járt be, ezzel a Földön egyedülállóvá téve ökoszisztémáját. A mintegy 9000 galápagosi állatfaj közül az emlősök, hüllők, madarak túlnyomó része endemikus faj, vagyis sehol máshol a világon nem él.
Egyéni körutazásunkat a természet iránt rajongó kalandoroknak és nagyobb gyerekekkel utazó családoknak egyaránt ajánljuk.

2 149 000 Ft-tól/fő

JACHTTAL A GALÁPAGOS-SZIGETEK KÖRÜL

Ecuador

Barangolás az Egyenlítőnél és Quitóban, a Galápagos-szigetek felfedezése First Class jacht fedélzetén

Egyéni körutazás angol nyelvű idegenvezetéssel

Quito és környékének szépségei és a Galápagos-szigetek különleges világa egy csokorban! Fedezze fel Dél-Amerikai egyik legegyedibb országát, ismerje meg a főváros látnivalóit, sétáljon az Egyenlítőn és kalandozzon Darwin nem mindennapi szigetei körül. A Galápagos-szigetek világa First Class kategóriájú jacht fedélzetén ismerhető meg.
Tervezett indulási időpontok:
2024. augusztus 27., szeptember 10., 24., október 8., 22., november 5., december 3., 17.,
2025. január 14., 28., február 11., 25., március 11., 25., április 8., 22., május 6., 20., június 3., 17.
Az utazásra a szabad kapacitás függvényében készítünk egyedi árajánlatot.


2 580 000 Ft-tól/fő

ECUADOR, AMAZÓNIA ÉS A GALÁPAGOS-SZIGETEK

Ecuador

​Két földrészt és egy egész óceánt is át kell repülni a világ egyik legkülönlegesebb országa, Ecuador és a hozzá tartozó Galápagos-szigetek felfedezéséhez. A hosszú utazásért azonban már a repülőgép landolásakor kárpótolja az utazót a látvány, mely a repülőgép ablakából fogadja: a Sierra hegyes vidékébe beékelődött főváros, Quito képe és a környező táj nyugalma. 35 km-re innen az Egyenlítő, s a világ közepe vár. A dél-amerikai viszonylatban kicsiny Ecuador tájain az Amazonas esőerdeje, az Andok vonulata és az óceáni partvidék szépségei az Inka Birodalom és a spanyol gyarmatosítók emlékeivel egészülnek ki, s az ország egy ökológiai ritkasággal is megörvendezteti az utazót: a világon egyedülálló Galápagos-szigetek csodálatos szigetvilágával. A természet elhivatott rajongóit és a nem mindennapi kalandok keresőit várja itt egy életre szóló utazás!
A júniusi program gyerekekkel is felejthetetlen élmény.

3 050 000 Ft-tól/fő

ARGENTÍNA ARCAI – EGYÉNI KÖRUTAZÁS

Argentína

Egyéni körutazás angol nyelvű idegenvezetéssel
 

Buenos Aires – Tűzföld/Ushuaia – Patagónia/El Calafate – Perito Moreno gleccser - Iguazú-vízesés

 

Argentína sokszínű országa a természeti csodák valóságos birodalma. Az északon dübörgő, hatalmas Iguazú-vízesések, Buenos Aires élettel teli nyüzsgése, Patagónia rezzenéstelen szépségű tájai, a felülmúlhatatlan látványt nyújtó Perito Moreno gleccser, s Tűzföld - a „világ vége” a nagy kiterjedésű ország rendkívül változatos tájairól ad képet. Argentína vidékein megtapasztalhatja az utazó, milyen kicsiny is az ember a hatalmas természet mellett. Életre szóló kalandok várják ebben a csodálatos országban!

érdeklődésre

RIO DE JANEIRO – CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS

Brazília

Nincs még egy olyan hely, mint Rio de Janeiro! A világ sokak szerint egyik legszebb városában szinte eláll az utazó lélegzete, amikor először pillantja meg a Copacabanát és a Cukorsüveg-sziklát, vagy a Corcovadót a Krisztus szoborral. Rio de Janeiro önmagában is tökéletes úti cél, mert megannyi élményt kínál egyszerre: kulturális értékeket, természeti kincseket, világhírű strandokat, a szambát és a bossanovát, izgalmas gasztronómiai kalandozásokat. Rióban senki nem unatkozik; a cariocák, vagyis a helyi lakosok derűje egy pillanat alatt átragad az utazókra, akik az itt eltöltött napok alatt nem csak felejthetetlen emlékekkel, de pozitív életérzéssel is feltöltekeznek.
A program során megannyi autentikus élmény felfedezhető. A város emblematikus szépségeinek megismerése mellett a caipirinha-készítés és a szamba lépései is elsajátíthatók. Az elhelyezés helyi négycsillagos, a népszerű Copacabana-Leme városrészben lévő szálloda kétágyas szobáiban történik, a világ egyik legszebb tengerpartjára is kilátást nyújtva. A program nagyobb (tizenéves) gyerekkel utazó családoknak is tartalmas kikapcsolódást nyújt.
A csoport kis létszámú, Budapestről kíséri magyar idegenvezető.

879 000 Ft-tól/fő

BRAZÍLIA ARCAI – A DZSUNGELTŐL AZ ÓCEÁNIG

Brazília

Egyéni körutazás angol nyelvű idegenvezetéssel

1 815 000 Ft-tól/fő

ARGENTÍNA ÉS BRAZÍLIA CSOPORTOS KÖRUTAZÁS

Brazília, Argentína

Fantasztikus városok, egzotikus tájak, fülbemászó dallamok kísérik végig a körutazást Dél-Amerika két talán legváltozatosabb szépségeket felvonultató országán: Argentínán és Brazílián. Buenos Aires európai hangulatú gyönyörű városa mellett a vidék, a természet szépségeire és a tangó rejtelmeire is rácsodálkozhatnak az utazók az első napok során. A coloniai fakultatív kirándulás egy harmadik ország, Uruguay szépségeibe is bepillantást enged, a borvidéki látogatéssal egybekötött program igazi élménytúra. A lélegzetelállító Iguassu-vízesés argentin és brazil oldalról is felfedi a lenyűgöző természeti csoda változatos látnivalóit. Rio de Janeiro lenyűgöző városában pedig a Copacabana mellett a város és környékének emblematikus látnivalói és a szamba titkai is felfedezhetők. A ragyogó látnivalókat remek ételek kísérik, a helyi gasztronómia változatos, ízletes fogásaival.

1 879 000 Ft/fő

COSTA RICA - REPÜLJ ÉS VEZESS!

Costa Rica

Costa Rica – a boldogság országa
Fly-and-drive program egyénileg (9 éjszaka)

Costa Rica egy viszonylag kisméretű, mégis változatos ország. A trópusi éghajlatú, hegyvidékekkel ékes kis ország könnyen bejárható és különleges élményeket ígér: vannak itt biztonságosan felfedezhető buja esőerdők különleges madár- és majomfajokkal, aktív vulkánok, idilli strandok, a főváros San Jose is hangulatos. És persze nem hiányzik az önfeledt karibi hangulat rummal, tánccal, lazulással. Costa Rica két igen fontos címmel is rendelkezik: egyfelől nemrég a világ legzöldebb országának választották, másrészt Happy Planet Index alapján a világ legboldogabb országa.

A programra érdeklődés esetén készítünk árajánlatot, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! A tényleges utazási időpontban rendelkezésre álló szabad kapacitás és a létszám függvényében az árak változhatnak.

Costa Rica egyéni körutazás (9 éj)



 

Ajánlott program

1 149 000 Ft-tól/fő

COSTA RICA - FELHŐERDŐK, VULKÁNOK, GAZDAG PARTOK

Costa Rica

Az Észak- és Dél-Amerika közötti kontinenshíd kicsiny országa méretében és lakosainak számában is feleakkora, mint hazánk, ám olyan természeti csodák és ritka állat-és növényvilág látható itt, amelyek egyedülállóvá teszik a Földön. Nem csoda, ha a helyieket a Föld egyik legboldogabb országának lakói között tartják számon, hiszen országukban minden karnyújtásnyira van: két csodás tengerpart, 32 nemzeti park, nyolc biológiai természetvédelmi terület, 13 védett erdő, 51 vadvilági állatmenhely, 3 természeti világörökség, 6 aktív vulkán... Costa Rica élen jár páratlan flórájának és faunájának megóvásában, olyannyira, hogy a környezetvédelem még az ország alkotmányában is szerepel. A szépségek mellett ez a környezettudatosság is „tehet arról”, hogy szinte kicserélve, feltöltődve, új értékekkel és szemlélettel gazdagodva tér haza az, aki ellátogat a csodálatos Costa Ricába!

1 879 000 Ft-tól/fő

RIU LUPITA ****+

Mexikó

Jellemzők

A buja trópusi kertekkel körülvett Hotel Riu Lupita Playa del Carmenben minden kényelmet biztosít a vendégeknek, ami felejthetetlen nyaraláshoz szükséges. Ez az ötcsillagos szálloda Playa del Carmenben 24 órás All-Inclusive szolgáltatást kínál, azáltal a RIU Hotels & Resorts legkiválóbb szolgáltatásait nyújtja.

879 000 Ft-tól/fő

RIU TEQUILA *****

Mexikó

A RIU Hotels & Resorts területén elhelyezkedő Riu Tequila a tengerpart közelében található.

929 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE LUXURY AKUMAL *****

Mexikó

A legjobb választás, hogy egy felejthetetlen vakációt töltsön el a mexikói riviérán.

999 000 Ft-tól/fő

BARCELO MAYA GRAND RESORT*****

Mexikó

Az ötcsillagos szállodakomplexum közvetlenül a Maya Riviéra fehér, finom homokos tengerpartján található, Cancúntól kb. egy órás autóútra.

999 000 Ft-tól/fő

RIU PLAYACAR *****

Mexikó

A RIU Hotels & Resorts területén elhelyezkedő Riu Playacar teljeskörű felújításon esett át 2015-ben.

1 029 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE LUXURY AMBAR*****

Dominikai Köztársaság

Punta Cana üdülés

Jellemzők

A csak felnőtt vendégeket fogadó elegáns és tágas üdülőszálloda-komplexumot 5 mesés szálloda alkotja, melyek részben átjárhatók.

1 139 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE GRAND AQUAMARINE *****

Dominikai Köztársaság

Punta Cana üdülés

Jellemzők

Az elegáns és tágas üdülőszálloda-komplexumot 5 mesés szálloda alkotja, melyek részben átjárhatóak. A pálmafák és a Karib-tenger kékje hívogató hátteret biztosít a nyugodt pihenéshez, vagy az aktív kikapcsolódáshoz egyaránt. Ajánljuk a szállodát feltöltődésre vágyó pároknak. Az étteremhez kapcsolódóan egy tengerpari esküvők rendezésére alkalmas pódiumot alakítottak ki, így esküvőt, évforduló tervező párok részére is kiváló választás! Csak felnőtt vendégeknek!

1 199 000 Ft-tól/fő

HOTEL RIU PALACE PUNTA CANA*****

Dominikai Köztársaság

Punta Cana üdülés

Jellemzők

A Hotel Riu Palace Punta Cana idilli környezetben helyezkedik el, trópusi táj veszi körbe a szállodát, aminek köszönhetően egzotikus hangulatot teremt a látogatók számára. A luxusszálloda több mint 600 szobájával és 24 órás all inclusive szolgáltatásával áll a vendégek rendelkezésére, hogy igazán felejthetetlenné tegye a dominikai nyaralást.

1 199 000 Ft-tól/fő

HOTEL RIU PALACE MACAO*****

Dominikai Köztársaság

Punta Cana üdülés

Jellemzők

A 2023 szeptemberében újra megnyitott és teljes egészében felújított szálloda kiváló választás a párok, baráti körök számára. A luxusszálloda több mint 360 szobájával és 24 órás all inclusive szolgáltatásával áll a 18. életévét betöltött vendégek rendelkezésére, hogy felejthetetlenné tegye a dominikai nyaralást.

1 199 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE GRAND PUNTA CANA*****

Dominikai Köztársaság

Punta Cana üdülés

Jellemzők

Az elegáns és tágas üdülőszálloda-komplexumot 5 szálloda alkotja, melyek részben átjárhatóak. A két- és háromszintes villák hívogatóan bújnak meg a trópusi kertek elképesztő vegetációjában.

1 299 000 Ft-tól/fő