A Kambodzsai Nemzeti Múzeum

A Kambodzsai Nemzeti Múzeum Phnom Penhben az ország legnagyobb régészeti és kultúrtörténeti múzeuma. A múzeum gyűjteménye időben egészen a IV. századig nyúlik vissza.

A Kambodzsai Nemzeti Múzeum és gyűjteményei

 

A Kambodzsai Nemzeti Múzeum Phnom Penhben az ország legnagyobb régészeti és kultúrtörténeti múzeuma. A múzeum gyűjteménye időben egészen a IV. századig nyúlik vissza.

Az 1920-ban, a francia gyarmati időszak alatt Musée Albert Sarraut néven alapított múzeum újranyitását George Groslier, író, történész kezdeményezte, aki egyben a múzeum első kurátora is volt.
1951-ben a franciák átadták a múzeum irányítását a kambodzsaiaknak, ekkor a múzeum Musée National de Phnom Penh nevet vette fel. 1966-ban Chea Thay Seng lett a múzeum első kambodzsai igazgatója. Az 1975 és 1979 közötti pusztító vörös khmer rezsimet a múzeum alig élte túl. Az 1990-es években azonban az ausztrál kormány és más mecénások hozzájárulásával jelentős felújításon esett át.
A múzeum szerepe ma már nemcsak a világ egyik legnagyobb khmer gyűjteményének bemutatása, hanem Kambodzsa más múzeumainak felügyeletét is ellátja.
A gyűjtemény egy lenyűgöző, vörös homokkő építményben kapott helyet, amely a khmer építészet hagyományait követi. A több mint 14 000 érdekes kiállítási tárgyat felvonultató múzeum valóságos kincsesbánya.
A bronzból és fából készült szobrokat, kerámiatárgyakat, néprajzi eszközöket és kőtárgyakat tartalmazó gyűjtemény 4 kategóriába van sorolva: történelem előtti korok, Angkor előtti, Angkor és Angkor utáni kiállítási tárgyak. A gyűjtemény egyik leglátványosabb darabja Visnu 8 karú szobra, amely a VI. századból származik.
A múzeum bronzgyűjteményében, bepillantást nyerhetünk a VI. és XIII. század közötti angkori időszakban alkalmazott bronzöntési technikákba. Jelentős anyagnak számít a Angkor utáni Buddha-képeket felvonultató kiállítás is.
A Kambodzsai Nemzeti Múzeumot a királyi palotától néhány háztömbnyire, a 13-as utcában találhatjuk meg. A belépőjegy ára szinte szimbolikus, gyerekeknek és iskolai csoportoknak pedig ingyenes a belépés.
Figyelemre méltó a múzeum kertje is, a maga négy medencéjével. A kert közepén áll a Leprás király vagy Yama úr (a hindu mitológia szerint a halál istenségének) szobra. A kerti udvart határoló oszlopcsarnok szintén figyelemre méltó, domborművei, díszes kapui régi khmer és szanszkrit feliratokat tartalmaznak, a legtöbbjük a VI. és a XI. század közötti időszakból származik.
Elhelyezkedés: Preah Ang Eng Street 13, Phnom Penh, Kambodzsa
Nyitvatartás: 8-17 óráig

Kapcsolódó inspirációk:


Délkelet-Ázsia káprázatos helyeket őriz a világnak.

Kompong Khleang egy hatalmas úszó falu a Tonle Sapón, Délkelet-Ázsia legnagyobb édesvízi taván. Siem Reap városától 50 kilométerre fekszik.

Kambodzsában természetes, hogy a csodálatos történelmi helyszínek felfedezése felkerül a legtöbb utazó bakancslistájára, azonban még számtalan arca van. Mutatunk néhányat.

Dél-Kelet Ázsiában Kambodzsa ízei kerülnek a célkeresztbe. Fedezze fel a kambodzsai konyha különlegességeit! Tartson velünk!

Bár Kambodzsa egy kifejezetten népszerű úti cél, viszonylag keveset tudunk róla. Összeállításunkban érdekes tényeket gyűjtöttünk össze erről a különleges délkelet-ázsiai országról.

A Phnom Penh-i Királyi Palota khmer stílusú trónteremét 1866-ban építették. A palota és az udvari szertartások helyszínéül szolgáló trónterme ma is a királyság fontos szimbóluma.

Romjaiban is lenyűgöző!

Kerala ayurvédikus központjai a világ minden tájáról vonzzák a látogatókat. Ismerje meg közelebbről ezt az 5000 éves tudományt.

A kínai szupervonatok új szintre emelik az utazás élményét: sebesség, kényelem, pontosság és lenyűgöző tájak várnak minden utazóra.

Íme Oszaka legizgalmasabb családbarát látnivalói a tudományos központoktól a vidámparkokig, hogy az oszakai látogatás a család minden tagja számára kínáljon különleges élményeket.

A Den-Den Town Oszaka válasza a tokiói Akihabarára. A város vibráló elektronikai negyede, a japán technológia, szubkultúra és a vintage vásárlási élmény rajongóinak igazi mekkája.

Oszaka különleges, autentikus ízekkel csábít. Itt szinte minden második sarkon találunk valami különlegességet kínáló éttermet. Fedezze fel velünk Oszaka rejtett gasztro-kincseit!

Oszaka szívében áll a Sitennodzsi templom, ami az ősi Japán egyik legjelentősebb alkotása, Japán egyik első buddhista temploma. Történelmi jelentőségű, kihagyhatatlan látnivaló.

A Li-folyó fényes gyöngyszem Kína turisztikai látványosságainak listáján. Közel 170 kilométeres útját hullámzó dombvidékek, meredek sziklák, fantasztikus barlangok és bambuszligetek övezik.

Yangshuo Dél-Kína legváltozatosabb tájainak ad otthont. A magasra törő karszthegységektől kezdve a csodálatos vízi utakon át a buja rizsföldekig Yangshuo ezernyi látnivalót tartogat.

A szecsuáni konyha összetéveszthetetlen, karakteres aromái néhány speciális összetevőnek is köszönhetőek. Bemutatjuk a szecsuáni szakácsmesterek titokzatos aduászait.

A Super Nintendo World Oszakában valódi paradicsom a videójátékok szerelmeseinek, különösen a Super Mario-univerzum rajongóinak. Kihagyhatatlan állomása az oszakai kalandtúráknak.

Kapcsolódó ajánlatok:


THAIFÖLD - KAMBODZSA KÖRUTAZÁS

Thaiföld

A Thaiföldet és Kambodzsát felölelő körutazásunkon mindkét ország legjavából töltekezhet fel élményekkel. Bangkok ikonikus látnivalói kihagyhatatlanok, az Arany Buddha, a Fekvő Buddha templomok, valamint a Smaragd Buddha temploma és a Királyi Palota képeslapra illő fotóhelyszínek. Kambodzsa egzotikus királysága minden utazót magával ragad. Számtalan látnivaló van, ami miatt érdemes ide ellátogatni, a vidéki élet és az időtlen tájak nyugalma, a káprázatos rizsföldek, a megannyi trópusi szigetecske, a Kwai folyó híres hídja. Mégis, ha csak egyet kellene kiemelni, akkor az kétség kívül Angkor romvárosa lenne. Szavak sem foghatók ahhoz a csodához, melyet Angkor szépsége jelent. A körutazás végén pedig a Bangkoktól 200 kilométerre fekvő Hua Hin fehér homokos, pálmafás tengerpartján pihenhetünk meg.

érdeklődésre

THAIFÖLD ÉS KAMBODZSA TENGERPARTI PIHENÉSSEL KOH CHANG SZIGETÉN

Thaiföld

A Thaiföld és Kambodzsa varázslatos világába kalauzoló utazás a délkelet-ázsiai kultúra, történelem és természeti szépségek csodálatos elegyét kínálja. A kaland Bangkok nyüzsgő metropoliszában indul, ahol a lüktető város sokszínű építészeti és spirituális látnivalói várnak ránk, a fényes Arany Buddha szobortól a pompás Királyi Palotáig. Kambodzsában a misztikus Angkor Wat ókori templomai nyűgöznek le, ahol az ősi khmer birodalom dicsősége elevenedik meg előttünk.
A körutazás Koh Chang paradicsomi szigetén folytatódik ahol a fehér homokos partok és a kristálytiszta kék óceán felejthetetlen pihenést kínál. A szigetvilág nyugalma, színes halrajai és trópusi szépsége garantálják, hogy utazásunk tökéletes befejezést kapjon.

1 298 000 Ft/fő

VIETNÁM – KAMBODZSA

Vietnám, Kambodzsa

Egyedi természeti kincseivel, hagyományőrző kultúrájával és természetességével Vietnám és Kambodzsa két érintetlen és csodálatos ország Indokína szívében.
A kontrasztok mágnesként szippantják be az utazót Vietnám varázslatos, ázsiai világába. Északon Hanoi méretre és lakosságra is tekintélyes városában a tömérdek motorkerékpár zajos káosza, a francia gyarmati városrészek, a nyüzsgő utcák, a furcsa boltocskák, a színek és illatok színes elegye sodorja magával az utazót. Az 1800 km-re délen fekvő Ho Si Minh-város merőben más képet ad: itt a nyugati világ hangulata, a gyarmati kor és a vietnámi háború emlékei fogadnak. A távol-keleti karsztvidékek talán legszebbje a Halong-öböl több mint 2000 sziklából és szigetből álló vidéke. A tükörsima vízből kiemelkedő, dús trópusi növényzettel borított sziklák látványa maga az időtlen békesség. Szárazföldi „párja” Ninh Binh tartomány, ahol az égbe szökő mészkősziklák víz helyett a földből törnek elő, közöttük zöldellő rizsföldeken végzik napi munkájukat szorgosan az emberek.
Kambodzsát a Khmer Királyság aranykorának legszebb kincseivel és a barátságos és őszinte mosolyú khmer emberekkel való találkozással rögtön a szívünkbe zárjuk. Angkor, a csodálatos ősi khmer templomváros pedig örökre átértékeli a szépségről és a múlt hagyatékáról alkotott fogalmainkat.

1 599 000 Ft-tól/fő

THAIFÖLD, VIETNÁM, KAMBODZSA ÉS LAOSZ - INDOKÍNA LEGSZEBB TÁJAIN

Vietnám, Kambodzsa, Laosz

Ismerje meg Délkelet-Ázsia lenyűgöző kulturális és természeti gazdagságát egyedülálló körutazásunkon Thaiföldön, Vietnámban, Kambodzsában és Laoszban! Ez az utazás a régió legikonikusabb látnivalóit tárja Ön elé: a Mekong-delta lüktető világától és a Halong-öböl varázslatos tájaitól kezdve Angkor ősi templomain és Luangprabang nyugodt városkáján át a buddhista szentélyekig és a lenyűgöző vízesésekig. Az utazás során megismerheti a három ország gazdag történelmét, építészeti csodáit és vibráló piacait, miközben élvezi a helyi konyha különleges ízeit. Csatlakozzon hozzánk, és tapasztalja meg Indokína varázslatos világát, amely felejthetetlen élményeket kínál mindenkinek, aki nyitott az egzotikus kalandokra és a páratlan szépségre!

1 699 000 Ft-tól/fő

THAIFÖLD - KAMBODZSA KÖRUTAZÁS

Thaiföld

A Thaiföldet és Kambodzsát felölelő körutazásunkon mindkét ország legjavából töltekezhet fel élményekkel. Bangkok ikonikus látnivalói kihagyhatatlanok, az Arany Buddha, a Fekvő Buddha templomok, valamint a Smaragd Buddha temploma és a Királyi Palota képeslapra illő fotóhelyszínek. Kambodzsa egzotikus királysága minden utazót magával ragad. Számtalan látnivaló van, ami miatt érdemes ide ellátogatni, a vidéki élet és az időtlen tájak nyugalma, a káprázatos rizsföldek, a megannyi trópusi szigetecske, a Kwai folyó híres hídja. Mégis, ha csak egyet kellene kiemelni, akkor az kétség kívül Angkor romvárosa lenne. Szavak sem foghatók ahhoz a csodához, melyet Angkor szépsége jelent. A körutazás végén pedig a Bangkoktól 200 kilométerre fekvő Hua Hin fehér homokos, pálmafás tengerpartján pihenhetünk meg.

érdeklődésre

THE SHORE AT KATATHANI*****– PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének egyik legszebb tengerpartján, a Kata Beach-en található. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet, a festői kilátás, a közeli homokos tengerpart kiváló élményt nyújt a meghitt pihenést kereső utasoknak. A szállodát elsősorban a felhőtlen tengerparti kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.
A hotel nem fogad 18 év alatti gyermek vendéget!

érdeklődésre

KEEMALA*****– PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének nyugati oldalán, egy trópusi növényzettel borított domb oldalában fekszik, csodálatos kilátással az Andamán-tengerre, a Kamala Beach-től nagyjából 2 kilométerre. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet, a lakrészekhez tartozó privát medencék gondoskodnak a minden igényt kielégítő trópusi nyaralásról.
A szállodát elsősorban a meghitt kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.

érdeklődésre

THE SLATE***** – PHUKET

Thaiföld

Jellemzők

Az ötcsillagos szálloda Phuket szigetének egyik legkedveltebb tengerpartján, a Nai Yang Beach-en található. Kényelme, luxusszolgáltatásai, jól felszerelt szobái, gazdag gasztronómiai választéka miatt kiváló pihenőhely az igényes utazók számára. A trópusi környezet kombinálása a modern, indusztriális stílussal, a három úszómedence, a szállodától 300 méterre fekvő homokos tengerpart és az öt étterem gondoskodik a minden igényt kielégítő trópusi nyaralásról. A szállodát elsősorban a felhőtlen tengerparti kikapcsolódást és magas színvonalú kiszolgálást kereső utasoknak ajánljuk.

érdeklődésre

BANGKOK ÉS SZIÁM KINCSEI, KOH SAMUI-VAL

Thaiföld

Ismerje meg Thaiföld legszebb részeit különleges körutazásunkon. Bankok kihagyhatatlan látnivalói mellett olyan természeti szépségek tárulnak fel az utazó előtt, melyen keresztül megérthetjük és átélhetjük ennek a különleges egzotikus országnak az esszenciáját. Az ikonikus Kwai folyó, nemzeti parkok, úszó piac, elefántfarmok, hófehér homokos tengerpartok és azúrkék óceán egyetlen kalandba sűrítve.

érdeklődésre

SANTHIYA KOH YAO YAI RESORT & SPA*****- KOH YAO YAI

Thaiföld

Egy hely, ahol a természet és a luxus harmóniában él. A Santhiya Koh Yao Yai Resort & Spa egyedülálló öko-luxusélményt kínál Thaiföld egyik legbájosabb szigetén.

529 000 Ft-tól/fő

BEYOND RESORT KRABI

Thaiföld

Természetközeli nyugalom és tengerparti kényelem egy helyen. A Beyond Resort Krabi egy négycsillagos, közvetlen tengerparti szálloda, amely ideális választás mind a családos utazók, mind a romantikus elvonulásra vágyó párok számára.

559 000 Ft-tól/fő

BEYOND RESORT**** – KHAO LAK

Thaiföld

A Beyond Resort Khaolak egy kizárólag 12 éven felüli vendégeket fogadó, négycsillagos szálloda, amely tökéletes választás azoknak, akik nyugodt, zavartalan kikapcsolódásra vágynak mesés természeti környezetben.

559 000 Ft-tól/fő

BALI WINA HOLIDAY VILLA Kuta

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

A 184 szobás, indonéz stílusú háromcsillagos szálloda dús trópusi kerttel körülvéve, Kuta Beach nyüzsgő központjától pár percre, a homokos tengerparttól és a szabad strandtól csupán 100 m-re található.
Fekvése: a Wina Holiday Villa szálloda kb.5 perc sétatávolságra van Kuta népszerű tengerparti sétányától, a Legian Streettől és a szórakoztató negyedtől. A vendégeket ingyenes transzfer szállítja a Legian utcához és a Kuta térhez. A nemzetközi repülőtér kb.10 perc autóútra van. A szálloda saját tengerparttal nem rendelkezik; a közeli szabad strandon kedvező áron bérelhetők nyugágyak.

645 000 Ft-tól/fő

SRÍ LANKA LEGJOBBJAI – HOSSZABBÍTÁSI LEHETŐSÉGGEL A MALDÍV-SZIGETEKEN

Srí Lanka

Egyéni körutazás angol nyelvű helyi idegenvezetéssel, hosszabbítási lehetőséggel a Maldív-szigeteken

Dambulla – Sigiriya – Kandy – Nuwara Eliya (– Maldív-szigetek)

Srí Lanka egy paradicsomi és egzotikus sziget, ahol csodálatos vadvilág, mesés, pálmafák szegélyezte tengerpartok, lenyűgöző hegyek, teraszos rizsföldek, bársonyos teaültetvények, varázslatos városok és több mint 2000 év történelmének szent helyei váltják egymást. Alakja könnycsepphez hasonlít, mely India „arcáról gördül” az Indiai-óceánba. Srí Lanka a sok szépség mellett azért is tökéletes úti cél, mert kis alapterülete miatt látnivalói, köztük nyolc UNESCO világörökségi helyszíne és számtalan nemzeti parkja, könnyen felfedezhetők egy rövidebb utazással is.
A Srí Lankától alig kétórás repülőútra található Maldív-szigetek idilli környezetben várja az utazókat a Srí lankai élmények kipihenésére. A káprázatos kék árnyalatokban pompázó óceán lassan mélyül, átlátszó vízében már a partnál megcsodálhatók a különböző színekben tündöklő halak. A szigetek belsejében pálmafák és egzotikus növények nyújtanak árnyékot.

729 000 Ft-tól/fő

BANGKOK PIHENÉSSEL JOMTIEN BEACHEN

Thaiföld

Készüljön egy felejthetetlen utazásra, mely során felfedezheti Bangkok vibráló városát, csodálatos templomait, pezsgő piacait és ínycsiklandó gasztronómiáját, majd pihenhet Jomtien Beach fehér homokos partján! Programunk tökéletes egyensúlyt kínál a kulturális élmények, városi felfedezések és tengerparti feltöltődés között. Fakultatív programlehetőségeink között különleges gasztrotúrák, hajókirándulások és szigettúrák is szerepelnek, így mindenki megtalálja a számára legizgalmasabb élményeket. Engedje, hogy magával ragadja Thaiföld lüktető élete és egzotikus szépsége!

759 000 Ft/fő

GRAND MIRAGE RESORT AND THALASSO BALI Nusa Dua

Indonézia

Elhelyezkedés, jellemzők

A helyi besorolás szerint ötcsillagos, az OTP Travel ajánlása szerint négycsillagos szálloda a nemzetközi repülőtértől kb. 20 percre, Nusa Dua és Tanjung Benoa határán található. Fekvése: a Bali déli részén elhelyezkedő, széles körű szolgáltatásainak köszönhetően népszerű szálloda saját privát stranddal rendelkezik. Az üdülőhelytől számos bevásárlóközpont, kisbolt és áruház gyalogosan is megközelíthető. A Ngurah Rai nemzetközi repülőtér kb.25 perces autóútra van.

768 000 Ft-tól/fő