A kínai Nagy Fal

A több mint 6000 kilométer (majdnem két Budapest-Tenerife távolság) hosszan elnyúló Kínai Nagy Fal kétségtelenül az emberiség egyik leglenyűgözőbb alkotása.

A kínai Nagy Fal

A több mint 6000 kilométer (majdnem két Budapest-Tenerife távolság) hosszan elnyúló Kínai Nagy Fal kétségtelenül az emberiség egyik leglenyűgözőbb alkotása. Az évezredek során, folymatosan épült, így egyes részeinek története egészen az i. e. hetedik századig nyúlik vissz. A hegygerinceken, völgyeken és dombokon keresztül kígyózó Nagy Fal a nyugati Góbi-sivatagtól a keleti Bohai-tengerig húzódik és 15 kínai tartományon halad keresztül. A legjobban megőrzött és legimpozánsabbnak tűnő szakaszai közül sok Peking mellett található, a vadabb, de ugyanolyan festői részek a fővárostól távolabb fekszenek. Mivel ez a világ egyik leghíresebb és legikonikusabb műemléke, egyetlen kínai látogatás sem lehet teljes a Nagy Fal meglátogatása nélkül.

Jiankou

A Pekingtől mintegy 70 kilométerre északra fekvő Jiankou a Nagy Fal legvadabb, legveszélyesebb és éppen ezért legizgalmasabb része. 1368-ban fejezték be, és azóta nem is restaurálták. Sok helyen romos állapotban van, és az omladozó téglák közül növények, virágok és fák nőnek. Jiankou ad otthont a fal legmeredekebb részeinek, a "Felfelé repülő sas" és a "Mennyei létra" különösen hajmeresztőek. A környező hegyvidéki táj nem evilági. Itt található a közkedvelt "pekingi csomó" is, amely a Kínai Nagy Fal három különböző szakaszának találkozási pontja.

Shanhaiguan

A "Sárkányfej" néven ismert Shanhaiguannál ér véget a Nagy Fal, amely drámai módon nyúlik ki a Bohai-tengerbe. Bár egyes eredeti részei már rég a hullámokba omlottak, a falat helyreállították, így a tetejéről különleges képeket készíthetünk a neki csapódó tengerről. A régi erődítményeket, amelyek Qinhuangdao városát veszik körül, szintén a Nagy Fal részének tekintik, és érdemes őket is felfedezni. Egyes szakaszok restaurálatlanok, és ezek nyújtják autentikusabb élményt. A város egy ragyogó múzeummal is büszkélkedhet, amelyből mindent megtudhatunk a Nagy Falról és az egykor itt élt emberekről.

Jinshanling

Mivel a fal egyik legszebb szakaszáról híres, a Jinshanling régóta népszerű vonzerő a túrázók körében. A Pekingtől mintegy 130 kilométerre, Hebei tartományban található Jinshanling szakasz helyenként egészen vadregényes, máshol pedig felújított; részben ez a változatosság teszi izgalmassá az itteni túrázást. A 10,5 kilométeres szakaszon 67 őrtorony található, amelyek a legkülönbözőbb építészeti stílusokat reprezentálják. A

Huangyaguan

A Nagy Fal Huangyaguan szakasza lenyűgöző tájban helyezkedik el, gyönyörű hegyekkel és völgyekkel körülvéve, mintegy 40 kilométer hosszan. Számos toronnyal és vízkapuval büszkélkedhet. Bár sok helyen elég meredek, a falon mesésen lehet túrázni. Minden májusban több ezer lelkes futó érkezik Huangyaguanba, hogy megkísérelje a maratoni táv lefutását. A Huangyaguan sokak szerint a Kínai Nagy Fal miniatűr változatának tekinthető, és rengeteg lenyűgöző látnivalót tartogat.

Juyongguan

Mivel mindössze másfél órányira fekszik Pekingtől északkeletre, Juyongguan régóta fontos szerepet játszik a főváros védelmében. A Juyong-hágóerőd a Nagy Fal egyik legimpozánsabb erődítménye. Az erőd egyes elemei még a Ming-dinasztia idejéből származnak, kiemelkedő helyet foglal el a Guangou-völgyben, egykoron ez volt a bejárat Pekingbe. A fal Juyongguan-i szakaszát, az áthatolhatatlanság látszata ellenére, Dzsingisz kán 1211-ben és 1213-ban is áttörte. Mivel ez a fal Pekinghez legközelebbi szakasza, Juyongguan nagyon népszerű a turisták körében. Ha a környéken járunk érdemes meglátogatni a Dingling-sírokat, az egyetlen Ming-dinasztia idején megnyitott császári mauzóleumot is.

Gubeikou

A Pekingtől körülbelül kétórányi autóútra található Gubeikou a Nagy Fal egyik legvadregényesebb része. A Gubeikou stratégiailag a Yan-hegység hátsó részén helyezkedik el, és egy fontos átjárót őrzött Peking felé, a történelem során több mint 130 csata zajlott a fal mentén. Számos érdekes műemlék található itt, például a tábornoki torony és a 24-szemű torony. Lenyűgöző, hogy 1567 óta nem történt itt felújítás vagy építkezés. Bár nem olyan népszerű, mint a Nagy Fal más részei, Gubeikou ideális, ha nyugodt, zajos turistáktól mentes kikapcsolódásra vágyunk.

Simatai

A Nagy Fal Simatai szakasza a Yan-hegység hullámzó hegygerincén kanyarog, és a kétoldalt lezuhanó meredek lejtőiről híres. Ez az egyetlen olyan rész, amelyet éjszaka kivilágítva láthatunk. A tetején való túrázás felemelő élményt, mivel olyan érzés, mintha a levegőben sétálnánk. Az egyik része, az Égi híd mindössze 40 centiméter széles. A fal mentén egy sor őrtorony sorakozik, némelyikük mindössze 50 méter távolságra van egymástól. Ezekből lenyűgöző kilátás nyílik a vidékre.

Badaling

Az 1504-ben épült Badaling a Nagy Fal egyik legjobban felújított része, és Pekinghez való közelsége miatt a turisták körében egyben a legnépszerűbb is. Mint ilyen, nagyon zsúfolt. A Badalingnak azonban még mindig megvan a maga varázsa, és az évek során Nixon elnöktől II. Erzsébet királynőig mindenki meglátogatta. Könnyű megközelíthetősége, valamint jó infrastruktúrája és remek fotózási lehetőségei miatt Badalingot érdemes felkeresni.

Huanghuacheng

A hivatalosan "Tóparti Nagy Fal" néven ismert Huanghuacheng az egyetlen olyan szakasz, amely víz mellett épült, és egy része valóban a lábánál fekvő tóba merül. A gyönyörű kék Haoming-tó kiemelkedik a körülötte elterülő, erdővel borított hegyek közül, és a tájban kanyargó Nagy Fal csak teljessé teszi a tökéletes látványt. Huanghuacheng a nevét a körülötte lévő hegyeket nyáron ellepő szép kis sárga vadvirágokról kapta. Csodálatos élmény itt túrázni.

Mutianyu

Pekinghez való közelsége ellenére Mutianyu kevésbé zsúfolt, mint Badaling. A mindkét oldalról buja zöldövezetekkel körülvett Mutianyu fennséges látványt nyújt, ahogy a hegygerinceken átvág. A fal ezen szakaszához a látogatók gyalog vagy drótkötélpályán juthatnak fel.

Kapcsolódó ajánlatok


PEKING ÉS SANGHAJ

Kína

Kezdő Kína-felfedezőknek, Peking- és Sanghaj-rajongóknak egyaránt felejthetetlen élményeket ígér a hatalmas ázsiai ország két emblematikus nagyvárosát megismertető utazás. Pekingben a kínai történelemkönyv lapjai kelnek életre a Tiltott Város, a Nyári Palota, a kínai nagy fal meglátogatásakor. A kozmopolita Sanghaj Kína másik arcát mutatja meg, ahol a múlt és a jövő találkozik. A két város között közlekedő nagy sebességű vasút – a szuperexpressz is az út egyik attrakciója, hiszen a több mint 1300 km-es távot kevesebb, mint 5 óra alatt teszi meg.

799 000 Ft-tól/fő

KÍNAI CSÁSZÁRVÁROSOK

Kína

Kína, ez az elképesztő látnivalókban bővelkedő, 4000 éves kultúrájú, hatalmas területén káprázatos természeti látnivalókat felvonultató, óriási metropoliszaival és elfeledett falvaival ámulatba ejtő ország lenyűgöző élmény. A 9 napos csoportos körutazás a legfontosabb látnivalókat ismerteti, melyek Kína múltját, jelenét és a jövőjét öleli fel a császárvárosokban, Peking, X’ian, Sanghaj útvonalon.

939 000 Ft-tól/fő

KÍNA ÖRÖKSÉGE

Kína

A csodálatos Kína - ez a természeti kincsekben, rendkívüli kulturális örökségekben, múltat és jövőt idéző látnivalókban egyaránt gazdag ország a világ egyik legdinamikusabban fejlődő állama. Az európai léptékhez szokott szem csak ámul csillogó metropoliszain, óriás hegyein és folyóin, építészeti csodáin. A több ezer éves kínai kultúra öröksége felbecsülhetetlen kincs, melyet felfedezve egy egyedülálló kulturális hagyaték tárul fel az utazók előtt. S talán éppen az ötezer éves múlt emlékeinek és a high-tech jövőt felvillantó új látnivalóknak ellentéte az, mely Kína meglátogatásakor a leginkább lenyűgöző: az időtlenség és az örök értékek a múlt, a jelen és a jövő tükrében.
Az utazás során Peking és Sanghaj a régi és az új kontrasztjait, a nagy fal és a xi’ani terrakotta agyaghadsereg az emblematikus látnivalókat, Hangzhou festői vidéke és zöldellő teaültetvényei a természetet, Wuzhen és Suzhou városai az ősi Kínát mutatják meg, melyek mind Kína páratlan értékű örökségének részei.

1 099 000 Ft-tól/fő

KÍNAI KÖRUTAZÁS A TŰHEGYEK ÉS A PANDÁK FÖLDJÉN

Kína

Fedezze fel Kína páratlan szépségét és varázslatos kultúráját egy lenyűgöző körutazás keretében! Pekingben Kína történelmi és kulturális kincseit fedezheti fel: a Tiltott Várost, a Nagy Falat és az Ég templomát. Xi’anban a híres agyaghadsereget és a Nagy Vadlúd pagodát csodálhatja meg. Chengduban testközelből láthatja az óriáspandákat, és részt vehet egy autentikus sichuani operaelőadáson. Guilinban és Yangshuoban a mesebeli karsztvidék varázsolja el, míg Sanghaj modern és történelmi látnivalói zárják az utazást.

1 399 000 Ft-tól/fő

ÁZSIAI NAGYVÁROSOK – PEKING - SZÖUL - TAIPEI

Kína, Dél-Korea, Tajvan

PekingSzöulTaipei: Három ikonikus város, egy felejthetetlen utazás
Fedezze fel Kelet-Ázsia lenyűgöző világát! Pekingben a Tiltott Város ősi falai és a monumentális kínai nagy fal hívják időutazásra, miközben a hagyományos hutong negyedek keskeny sikátorai a város egyedülálló hangulatát idézik. Szöulban a történelmi paloták, mint a Gyeongbokgung, a hagyományos hanok falvak és a modern metropolisz látványos kontrasztja nyújt életre szóló élményt. A körutazás zárásaként Taipei várja Önt, ahol a Taipei 101 torony tetejéről elképesztő panoráma tárul elénk, míg a Jiufen hegyi falu hangulatos utcái és a Yehliu Geopark különleges sziklaformái felfedezésre hívnak. Az utazás során nemcsak világhírű látnivalók, hanem Ázsia gasztronómiai különlegességei is garantáltan elkápráztatják Önt. Lépjen be a keleti kultúrák varázslatos világába, és gyűjtsön életre szóló élményeket ezen a különleges utazáson!

1 599 000 Ft-tól/fő

KÍNA ÉS HONGKONG CSODÁI

Kína

Kína, ez a páratlan kulturális örökséggel rendelkező, szélsőségektől sem mentes ország hatalmas, sokszínű és folyamatosan változó. A kínai körutazás a legszebb látnivalók mellett Kína igazi arcát is igyekszik megmutatni.

1 669 000 Ft-tól/fő

KÍNA ÉS TIBET

Kína

Csoportos körutazás magyar nyelvű idegenvezetővel

Kína lenyűgöző kulturális örökségű, hatalmas és folyamatosan változó országa mindig meg tudja lepni látogatóit. A császárvárosok, a Nagy Fal, a Tiltott Város, a kínai agyaghadsereg az ősi dinasztiákat eleveníti fel, Peking és Sanghaj a modern Kína arcait mutatja meg. Tibet rejtőzködő vidékén, a felhőket karcoló Himalája csúcsai alatt sima tükrű tavak csillognak és a hegyi szélben lengedező megannyi ragyogó színű imazászló színesíti a tájképet. A dalai láma egykori otthona, a Potala Palota Lhásza környékének kihagyhatatlan látnivalója és Tibet legnagyszerűbb épülete. A gelugpa (sárga süveges) iskola remekbe szabott kolostora, a Szera közelről is bepillantást enged a buddhista szerzetesek érdekes és titokzatos világába.

1 749 000 Ft-tól/fő